Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-310

S10. országos ülés november 23.1877. 301 tön büntetés nagy mérvben veszélyezteti azon czélt, melyet a büntetés által elérni akarunk s veszélyezteti azon eredményeket, melyek már addig is elérettek : akkor azt hinné az ember, hogy a bizottságigen természetesen |a 10 évét tartja meg mint maximumot, A bizottság azonban azt mondja, hogy az indította az igazságügymjnistert és az igazságügyi bizottságot oly évkor megállapítására, mely ha tul haladja is a 10 évet, mégis közel áll ahhoz: a 15 évi tartam megállapítására. Az igaz, hogy a 15 épen olyan közel áll a 10-hez mint a 20-hoz. (Derültség. Az előadó közbe szól): Kevesebb ! Az igen t. előadó ur előadói kötelességét teljesítette és védelmezte az ügyet a mint lehetett. Hanem méltóztatik megengedni, hogy ezen védelem bennem legalább nem szülte azon meggyőződést, mintha az igen t. előadó ur a saját maga nézetét és meggyőződését mondta volna, midőn ezen 15 évet indokolni akarta. (Helyeslés a szélső bal felöl.) Azután az igen t. előadó ur beszél a minimum meghatározásáról s azt igyekszik indokolni; igyekszik pedig főleg azért, mert a 43-ild codex a minimumot eltörölte. A t. előadó ur hosszasan igyekszik indokolni ezen minimum szükségességét. Igen, de ha én egészen hitelt adok a t. előadó ur érvelésének, azt elfogadván, s magamat capacitáltnak. meggyőzöttnek hiszem: akkor azt kérdem a t. előadó úrtól: hát miért alkották meg a 90. §-t, mely lerontja a minimum meghatározását; mert ezen szakasz a bírónak hatalmába helyezi azt, hogy enyhítő körülmények közt a büntetésnek oly kis fokát állapitassa meg, melyet a minimumhoz közelitőnek tart. Tehát maguk belátták, hogy a minimum rideg meghatározása általában nem alkalmazható, hanem a körülmények tekintetbe vételével a bíró discretiójára kell bizni, hogy ő határozhassa meg a fenforgó körülményekhez képest a minimumot. Egyébiránt átalában azt senki nem fogja kétségbe vonni, hogy a minimum meghatározása azon czélból, hogy a büntetés egyforma legyen: két egyénre nézve igen is különböző; a mi az egyikre igen nagy büntetés, azt a másik fel sem veszi. E tekintetben tehát nem lehet eléggé óvatosan eljárni, hogy tulszigoruan ne büntessünk. Hiszen az igen t. előadó ur is, midőn a kegyelmezési jogról szólott, tulajdonképen arra is csak azt mondja, hogy a kegyelmezési jog már csak azért is szükséges, — nem mondja ugyan ezen szavakkal, hanem az magyarázható ki belőle, — hogy mintegy correctivumául szolgáljon annak, hogy ha a bíró hibázni fogna, súlyosabban szabván ki a büntetést, mind szükséges. Kétségbe vonom, hagy correctivumául szolgál ezen minimum meghatározása, mert ha a minimum meg van határozva, a biró oly helyzetbe jut, hogy a legjobb akarata mellett, sem tehet egyebei mindhogy kimondja a meghatározott büntetést. A mi a kegyelmezési jogot illeti, én megvallom, hogy azt bizonyos esetekben elfogadhatóul tartom, miután a tapasztalás szerint igen sokszor történtek oly hibák az igazságszolgáltatásnál, a melyeknek néha mellőzhetetlenül meg kellett megtörténi*. Én tudok például esetet, hogy Francziaországban egy leány bevallotta, hogy megölte az apját és mikor a biró azt monda neki; adja ide hát azt az órát, a melyet tőle elvett, nem tudta oda adni. két év múlva pedig meghalt Belgiumban egy ember, a ki bevallotta, hogy ő ölte meg a leány apját, itt tehát a leányt saját vallomása alapján el kellett ítélni és csak a jurynak sajátságos ösztöne és azon tendentia által nemitéltetett halálra, hogy akkor Francziaországban nagyon el volt terjedve azon nézet, hogy a halálbüntetést el kell törülni, A jury bűnösnek találta ugyan, hanem enyhítő körülmények alapján nem ítéltetett halálra s csak ennek volt köszönhető, hogy a nő életben hagyatott: mert rendes körülmények között ki kellett volna végeztetnie. És mi történt, mikor kisült a dolog? Az államügyész megharagudott, (Derültség) hogy hiszen itt rendes utón volt keresztül vive a per, ezt nem lehet bolygatni, maradjon a leány ott a hol van, és nagy megerőltetésbe került, hogy a szegény nő a börtönből kimenekült. Vannak ilyen esetek, melyek sokszor lehetetlenné teszik ji hiba kikerülését; több ilyen frappáns példát is tudnék felhozni, de ugy hiszem nincs szükség rá. Megengedem, hogy bizonyos esetekben a kegyelmi jog gyakorlása elfogadható; de nem ugy, mint a t. előadó ur mondotta : korlátlanul a legtágabb kiterjedésben. Engedelmet kérek, én a kegyelmezési jog gyakorlását az alkotmányos országban az illető rninister felelőssége mellett tartom csak gyakorolhatónak. Ez tehát nem a legtágabb, ezért a rninister felelős. Ő ajánlhatja a megkegyelmezést; de ha ezért kérdőre vonatik, azt indokolni tartozik és igazolni azt. hogy itt a kegyelmezési jog helyesen gyakoroltatott legyen ; mert hogy csupán nem tudom hajlamból, vagy más valamely indulatból, vagy politikai szempontokból kegyeimezest gyakoroljunk: azt egyáltalában nem tartom helyesnek. Előadó ur hivatkozott még arra. hogy a nyugati befolyás nagy hatással volt a mi törvénykönyvünkre, ós itt felhozza Kálmán törvényét : De strigibus, quae non sünt, mentio non fiat. Azt mondja, hiába hivatkozunk bizonyos önérzettel reá. Nem hiába. Az tény, hogy a XII. században már Magyarországon oly felvilágosodott fejedelem uralkodott, ós annak oly felvilágosodott tanácsosai voltak, hogy azt, a mit akkor az egész