Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-310

310. országos Ülés november 23.1877. 293 változatlanul elfogadta. Van szerencséin az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatokat tiszteletteljesen a ház asztalára letenni. (Éljenzés.) Elnök : Méltóztassanak a főrendiház jegyzőkönyvi kivonatát meghallgatni. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a főrendiház jegyzökönyvét.) Elnök: T. ház! A főrendiháznak jegyzőkönyvi kivonatában jelzett három rendbeli törvényjavaslat mindkét ház által el levén fogadva, ő Felségének legfőbb szentesítése alá fog terjesztetni. Következik a napirend, vagyis a képviselőház f. évi november havi költségvetésének tárgyalása. Simó Lajos előadó: T. ház/ Van szerencsém a képviselőháznak jelen havi költségvetését tételenként felolvasni (olvassa.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen költségvetést elfogadni és jóváhagyni. Elnök: Méltóztatik a t. ház a gazdasági bizottság jelentése alapján a képviselőháznak novemberhavi költségvetését elfogadni'? (Elfogadjuk !) Tehát az elfogadtatván, az elnökség megbizatik annak folyóvátételóvel. Van-e valami megjegyzés az októberhavi kimutatás ellen? (Szünet.) Ha nincs, tudomásul vétetik. Következik a napirend második tárgya: a magyar büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Helfy Ignácz: T. ház! A szőnyegen levő nagyfontosságú törvényjavaslatra nézve én is aláirtam a Komjáthy Béla t. barátom által benyújtott határozati javaslatot és felszólalásomnak czélja ezen eljárásomat lehető röviden indokolni. Mielőtt azonban a szavazatot indokolnám. szükségesnek tartom indokolni magát a felszólalást, Felszólalok ugyanis daczára annak, hogy már több idő óta hallottam, — és a sajtó orgánumaiban olvastam, hogy e nagyfontosságú kérdéshez tulajdonképen csak az úgynevezett jogász képviselőknek kellene szólniok, a többiek ugy sem értenek hozzá. Megvallom, hogy én ezen nézetben nem osztozom, sőt ezen nézetet egyenes sértésnek tartom a képviselőházra nézve; mert az olyan ember, aki soha életében komolyan nem gondolkozott arról, ami a társadalom alapját képezi, a jogról és ezen jogok legfontosbikárói, a társadalom büntető jogáról, aki ezen jognak alapelveivel, történelmi fejlődésével annyira nem barátkozott meg, hogy még csak egy javaslatot sem képes megitélni: az olyan ember nem érdemli, hogy bármely törvényhozó testületben helyet foglaljon. Nem osztozom e nézetben. Eégi mondás: ab hominis natura discenda est natura juris. Ennek alapján, ebből indulva ki, nem hiszem, hogy csak professorok ós ügyvédek tudnak hozzászólani; sőt a tapasztalat az ellenkezőt mutatja: tudósók és a gyakorlat terén sokáig működők bizonyos praeoccupált eszméből indulnak ki, meg van az ő kedvencz eszméjök, azt akarják minden áron érvényre emelni, abból bírálják a kérdést. Holott a józan eszű ember, aki a természet törvénye, az észjog alapján itéli meg a dolgot: helyesebben tud ítélni. Ebből nem következik, hogy a legjobb törvényjavaslatot a laicusok csinálhatják, de következik, hogy egy jó büntető törvénykönyv létrehozására szükséges mindakét elem hozzájárulása. Volt idő, t. ház, mikor a jog, de különösen a büntetőjog mysticus fátyolba volt burkolva és akik azt administrálták, egy istenségnek vinclicáltak és mintegy istenség kiküldötteinek hirdették magukat. Nem rég olvastam, a nagyhírű franczia tudós Ohampoillon utazási leveleit Egyptomról és Nubiáról, melyekben elbeszéli, hogy az Isisnek szentelt templom oszlopán a romok közt ezt olvasta: „Én vagyok a nagy Istennek főtitkára az igazság ós jog teremében.

11 Tehát az Isten titkárainakadták ki magukat. Titokszerüleg folyt az egész igazságszolgáltatás, a népnek arról nem volt szabad semmit tudni. Ez alkalommal „hála isten" nem a nagy isten főtitkárával, hanem az igazságügyminister ur szerény államtitkárával állunk szemben, s ez belém bátorságot önt, hogy a dologhoz szóljak. Később az oltár helyét a trón foglalta el. Nem volt többé misticismus, de körülvétetett a büntetőjog a trón nimbusával. Eáruházták az egész hatalmat, és sok, igen sok század kellett arra, mig végre oda fejlődött a dolog, hogy sem az oltár, sem a trón ne kezelje önkényüleg e fontos jogot, ugy, hogy a nép Ítélete hozzá ne férjen, hanem átadatott az észnek és gondolkodásnak, és szabad ítéletére lett bízva minden embernek; szóval létrejött a rationalis büntetőjog. De felszólalok más okból is, daczára annak, hogy mint már tegnap is hangsulyoztatott valamely oldalról, hogy vannak emberek, kik még a legszükségesebb dolog létrejöttét is megakarják akadályozni, bár maguk bevallják, hogy ez a törvény szükséges. Ezen szemrehányással találkozik sokszor különösen azon párt, melyhez tartozni szerencsém van; kénytelen vagyok ez alkalommal is, mint már másszor tettem, tiltakozni e felfogás ellen. Abból, ha valaki egy szerinte rósz törvényt elfogadni nem akar, nem következik, hogy tehát törvényt nem akar; (Helyeslés a szélső halon) mert ha valaki belátja annak szükségét, hogy bizonyos törvényes intézkedés történjék, abból nem következik, hogy moraliter kénytelen legyen az elébe terjesztett intézkedésre ráadni sauctióját. Mi igenis belátjuk annak szükségét, és talán épen ez oldalról sürgettetett leggyakrabban, hogy