Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-309

280 309. országos ülés november 22.187f. lyiket nélkülözik, a halálbüntetés azonban ezen feltételek mindegyikét nélkülözi. Nem megbecsülhető a halálbüntetés, mert a hatást mit az elitéltre gyakorol, emberi ész nem mérlegezheti, és arra az előzmények sem nyújtanak alapot; mert mig az egyik azt daczezal fogadja, a másikat összetöri, s bár a legsúlyosabb büntetési nemnek mondatik, a tapasztalat szerint vannak, kik a halált inkább óhajtják, mint a hosszú ideig tartó, vagy életfogságlani elzárást Helyre hozhatlan a halálbüntetés ; pedig ki ne ismerné el, hogy a körülmények legmeggyőzőbb alakulásánál, a bizonyításnak a legkisebb részletekig ható, s még a feltevést is lerántó sikerülése esetén is lehet a bírónak csalódni, mit fájdalom sok példával lehetne igazolni. Nem példás a halálbüntetés, mert ha eltekintünk is attól, hogy korunkban a halálbüntetés pártolói is a nyilvános végrehajtás ellen nyilatkoznak: a tapasztalat és törtenelem győz meg minket arról; hiszen azon sötét korszakban, midőn a gyilkosság e törvényes neme leginkább volt alkalmazásban : az ezzel sújtott bűnök nem kevesbedtek; s hogy napjainkban kevesebb oly bűnnel találkozunk, azt nem ezen a humanismust és az erkölcsiséggel ellentótben álló büntetési nemnek — hanem a műveltség terjedésének, s más büntetési nem javitó hatásának köszönhetjük. Tudjuk. hogy azokat, kiket az igazságszolgáltatás halállal sújtott, a nép emlékében tartja s költészetével veszi körül, s a helyett hogy a bűnös halála emlékét megvetéssel sújtaná, az ellenkező eredményeztetik, sőt az irtózat, melylyel e büntetési nem az embereket eltölti, meg termi a megvetést a megolt családjára, s egy bűnösre mért büntetés egész családot sújt. Hogy nem példás e büntetés: mutatja az, hogy a nép e büntetés nemét a végrehajtóra tartja becstelenitőnek. Hiszen tudjuk, hogy a hóhéroktól irtózattal fordul el mindenki; ki van zárva ; a társadalomból nevének csak említése is csak undort és megvetést idéz elő, mig az elítéltet sokszor tüntetőleg fogadják; már pedig t. ház lehet-e pártolni oly büntetésnemet, melynek végrehajtása becstelennek van bélyegezve. Hogy nem javitó e büntetés: azt hiszem., azt igazolni is felesleges; pedig ha megengedhetem is azt, hogy hogy vannak a társadalomnak oly tagjai, kiktől irtózattal kell elfordulnunk, s attól megszabadulni a társadalom érdekében van : ki volna képes meghatározni a romlottság azon fokát, melyen tul már nincs javulás; én azt hiszem, senkisem, s vajon nem menekülhet-e meg a társadalom a bűnöstől gyilkosság nélkül? Hogy nem népszerű e büntetés, azt már a mondottakkal beigazoltam. De ndndezektől eltekintve, tagadom a büntető hatalom azon jogát, hogy életétől bárkit is megfoszthasson ; mert ha az egyesekn ek nem szabad gyilkolni: nem létező jogát az államra sem ruházhatja át; pedig azt mindenki elismeri, hogy az állam hatalma az egyesek által átengedett jogok részeiből áll. Speciális magyar szempontból is csak elkárhoztatni tudom e büntetési nemet, s tagadom, hogy annak fentartására szükség volna, ós e részben engem az indokolás sem győzött meg; mert a rögtön itólő bíróságokat a hatóságok egészen más bűnök elnyomására kérelmezték, mint a mi~ lyeket a javaslat halállal akar büntetni; ha tehát ellenkezőleg akarjuk e büntetést alkalmazni, akkor az u, n. szokásos s helyenkint az időnként nagy mérvben fellépő bűntettekre kellene alkalmazni, nem pedig azokra, melyeket a javaslatban látunk. A büntető törvényeknek a nép fogalmaival összhangzóknak kell lennie ; már pedig a magyar nemzet 1843. büntetöja\aslatban megbízottjai által e büntetésnem jogosultságát és szükségességét megtagadta s a legelső jogászgyülés 1870-ik évben átalakulását azzal ünnepelte meg, hogy fölemelte szavát e büntetési nem ellen. A felhozható érveknek ón legkissebb és leggyengébb részeit hoztam fel, azért nem is ringatom magamat a reményben, hogy a halálbüntetés pártolóit meggyőznöm sikerült; de másrészről pedig felteszem at. házról, hogy ragaszkodva az 1873. évi büntetőjavaslatban kimondott és méltó büszkeségünket képező nagy eszméhez, a halálbüntetést eltörölni fogja ; mert hiszen ki ne hajolna meg azon szavak igazsága előtt: büntessük a gonosztevőket, de ne utánozzuk. (Helyeslés a szélső baloldalon). Az előttünk fekvő törvényjavaslat eltéröleg az 1878-iki javaslattól és eddigi törvényeinktől, meghatárpzandónak tartja a büntetések legkissebb fokait. Én ezen intézkedést sem a büntető jogi tudományból, sem a gyakorlati élet követelményeiből kifolyónak nem tartom, sőt épen ezekből kiindulva, határozottan elkárhoztatom. A büntetésnek az elkövetett cselekmények súlyával és jelentőségével arányban kell állani, azért a büntetés szigora vagy enyhesége mindég attól tételezendő fel, hogy mily nemű és mily mérvű büntetés szükséges a cselekvény által megsértett jogállapot helyreállítására, a büntetés mérveit, minden egyes jogtalan cselekménynél létező különféle viszonyok és körülmények ismerete, a tettes lelki állapotának, romlottsági fokának megállapítása nélkül előre megszabni teljes lehetetlen ; azokat csak is Ítéletre hivatott biró képes esetről esetre meghatározni, annyival is inkább, mert a büntető igazság megköveteli, hogy senki szigorúbb büntetéssel ne sujtassék, mint a mennyit cselekménye által kiérdemlett; már pedig azt e törvényhozó előre meg nem bírálhatja. Azért a törvényhozás eleget tenne hivatásának, ha csak a tapasztalások által helyesnek ismert büntetési ne-