Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-309
S09. országos illés november 23. 1877. 273 De a szabadságbüntetések hatása nagy részben azon rendszertől függ, mely szerint azok be vannak rendezve. Az igaz ságügy minister ur emiitette, hogy e büntető törvénykönyv az úgynevezett ir- vagy progressiv rendszert fogadta el, elfogadta azon rendszert, mely szerint a bűnös büntetésének egy részét magánfogságban tölti el: ha bárom évnél hosszabb : egy évet; ha rövidebb: büntetésének 1 / 3-ad részét. Aztán a közös dolgozó osztályba jut, hol másokkal együtt foglalkoztatva, fegyelmi önviseletéhez, tanulmányaihoz és munkásságához képest osztályozva, ha büntetésének bizonyos részét, s (í-át kiállotta és az osztályozás fokozata szerint javításának kellő jeleit adta: az úgynevezett közvetitő intézetbe jut, melyben a szabadság nagyobb körével bir, felügyelet alatt áll ugyan, de közlekedhetik és órintkezhetik másokkal, s így mintegy előkészíttetik szabadságának kellő használatára. A közvetítő intézettől határozott idő lefolyása után, ha t. i. büntetésének s /.i részét, ha pedig életfogytig tartó fegyházra volt ítélve, 15 évet kiáltott: feltételesen szabadlábra helyeztetik, felügyelet alatt áll, szabadlábra helyezése azonban visszavonható, ismét visszakerülhet a fegyházba, a börtönbe, vagy a fogházba. Ez azon rendszer, melyet, a hol megkisérlették, siker koronázta. Hazánkban is Lipótvárott életbe lépett és mint hallom, a horvátországi Lepoglavai fegyházban is sikerrel vétetett alkalmazásba. S a dolog természeténél fogva mi lehet czélszerübb, mint ha ki bűnhődik, ugy bűnhődik, hogy egyszersmind az életnek erényes folytatására vezéreltetik; ha hozzá szoktatják ahoz, hogy szabadságával kellően éljen; éljen előbb szigorúbb és utóbb enyhébb felügyelet alatt. Mi indította az igazságügyi bizottságot arra, hogy az ideig tartó fegyházi büntetések maximumát 15 évben állapítja meg ? azt az indokok bőven mutatják. Az észak-német büntetőtörvénykönyv szerkesztése alkalmával a porosz igazságügy- és belügyministerek a szakférfiak tanácsát kérték ki, hogy az időleges büntetésnek, mely tartamát tanjak alkalmazhatónak; alkalmazhatónak anélkül, hogy a büntetés egyik főczélját, az illetőnek javítását koczkáztassák ? S azoknak egyhangú véleménye az volt, hogy a 10 esztendőn túli börtönbüntetés már nagyon is veszélyezteti az előbbi idő alatt nyert eredményeket és sikert. Ez indította az igazságügymínistert és a bizottságot oly évkörnek megállapítására, mely, ha túlhaladja is a 10 évet, mégis közel áll ahoz, tudni illik a 15 évet. A mellékbüntetések közé felvette a javaslat a hivatalvesztészt és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését. A becstelenség, az infámia, a melylyel a régibb törvényhozások a bűntetteseket megbélyegezték: a büntetés czéljaival, a humanitás követelményeivé] nehezen egyeztethető össze. KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 XIII. KÖTET. De nagy a külömbség a becstelenség köztes nagy a külömbség a polgári kitüntetések, a bizalom nyílvánuiásái között. A ki közönséges büntettet elkövetett, ha büntetését kiállotta: méltán követelheti, hogy közönséges polgári jogaiba viszszahelyeztessók ; követelheti azért, mert megbűnhődte tettét: mert keigyenlitette azon vétket, a melyet a társadalom ellen elkövetett. De a ki közönséges bűntett miatt el volt marasztalva: az nem követelheti polgártársaitól, nem követelheti az államtól, hogy előbb még, mintsem javulásának elegendő bizonyítékát adta volna, tüstént azon kitüntetésben, azon bizalomban részesüljön, a mely bizalom szükséges bizonyos hivatások teljesítéséhez, bizonyos fontos jogoknak gyakorlatához. A legkevesebb, a mit az állam azoktól követelhet, a kikre teendőit bizza, a legkevesebb, a mit a polgártársak attól követelhetnek, a kiket érdekeik képviselőiként az országházba, vagy a törvényhatósági termekbe küldenek, hogy bírjanak azzal, a mit a rómaiak existimatiónak neveztek : „Statum illaesae dignitatis legibus et moribus eomprobatum." (Menk helyeslés.) A ki azzal nem bir: az sem a kormánynak, sem polgártársainak bizalomnyilvánitását igénybe nem veheti. Nem foszthatja meg az állam a polgárt becsületétől, nem adhatja meg neki a becsületet, igen de közvetve hathat arra a morál érdekében az által, hogy megjelöli azon cselekvési módot, a mely, ha meg sem bélyegzi örökre az illetőket, őket mégis egy időre bizonyos jogok gyakorlatára képtelenekké leszi. (Helyeslés.) Ebben az értelemben intézkedik a törvényjavaslat. Nem minden bűntettel, nem is a fegyházzal egyáltalában kapcsolja össze e jogok felfüggesztését, csak bizonyos bűntettekkel, nem örökre, hanem bizonyos évkörre és ennek meghatározását is bizonyos korlátok között a bíró belátására bízza. Sőt ennél is tovább ment az igazságügyi bizottság : s a bírót felhatalmazta, hogy ezen mellékbüntetéseket is mellőzhesse rendkívüli körülmények közt. Igen, t. ház. mert rendes körülmények közt ezen törvénykönyvnek az igazságügyi bizottság által is elfogadott elve : a bírónak korlátot szabni, korlátot szabni nemcsak a büntetés legnagyobb, hanem a büntetések legkisebb mérvére is. És ez egyike azon eltéréseknek az 1843-iki elvektői. a melyeket ugy hiszem, habár csak röviden is, igazolnom kell. (Halljuk!) Az a nézet, hogy a büntetés minimuma alól fel kell oldani a bírót, fel kell szabadítani, és feljogosítani arra, hogy a legnagyobb bűntettekre is a legkisebb büntetést minden határ nélkül kimérhesse : ezen nézet csak azáltal igazolható, hogy a bűntetteknél minden az alanyiságból, minden a 35