Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-307

S07, országos illés november 1&. 1877. 237 enyésztetve nem lesz. Én tehát t. ház, midőn sajnálattal veszem tudomásul, hogy nemcsak a magyar kormány, hanem a pénzügyi bizottság is oly engedékenységnek adta ujabban tanújelét, amely Ausztria javát inkább mint Magyarországét tartja szem előtt, a pénzügyi bizottság indítványát részemről helyeslem ugyan, de kielégítőnek nem tartom és szavazatommal nem egyezhetem meg abban, hogy Magyarország Austria kormányának eljárását sanetiónálja, Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Eöviden fogok a kérdéshez hozzászólni, amely nézetem szerint is nem bír annyi fontossággal, hogy ahhoz hosszasabban kellene szólni. Tisztelt barátom Irányi azt méltóztatott mondani, hogy a maga" részéről is elismeri, hogy a törvény értelmében az osztrák penzügyminister jogosítva van a sóbánya-utalványokat a forgalomban megszorítani és az azok helyébe lépő államjegyek forgalmát megnagyobbítani. Azt mondja, hogy elismeri, hogy ehhez joga van a törvény betűje szerint: de nem tartja ezen eljárást loyalisnak és csak azt sajnálja, hogy ezen eljárást a magyar penzügyminister is helyesnek tartja. "Én hivatkozom tisztelt barátomra — akinek igazságszeretetét oly nagyra becsülöm én is, — hogy én ezen kérdésben semmiféle hivatalos nyilatkozatot nem tettem, és nem emlékszem rá, hogy bármelyik hivatalos nyilatkozatból azt kimagyarázni lehetne, hogy helyeslem, vagy nem helyeslem az osztrák penzügyminister ezen eljárását, A képviselő úrral e tárgy felett tartott egy futólagos beszélgetésben is csak egyre szorítkoztam, tudniillik annak kijelentésére : hogy a törvény értelmében az osztrák pónzügyministernek erre joga van. Ennél sem többet sem kevesebbet nem mondtam : de ebből semmi következtetést arra, hogy mennyire tartom helyesnek, loyalisnak vagy illoyalisnak ezen eljárást, vonni nem lehet. Én most is azt hiszem, a mit akkor tisztelt barátomnak, s annak idején a pénzügyi bizottságságban hivatalosan kijelentettem, és az 1867 : XV. t.-ez. rendelkezésén alapszik, mely igy szól: „Mivel pedig a gmundeni, aussei és hallei ni sóbányákra bekeblezett 100,000.000 frtnyi zálogjegyek, a melyeknek kamatoztatásához ós törlesztéséhez szükséges összegekből a Magyarországra eső évi járulék az 1. és 2. §§-okban megállapított állandó és változhatlan összegekben már befoglalva van, oly összefüggésben állanak az államjegyek forgalmával, hogy a zálogjegyek és az államjegyek együttvéve 400 milliót meg nem haladhatnak ugyan, de ezen véghatáron belől a zálogjegyek időnkinti kevesbedése a forgalomban államjegyekkel pótolandó ; a két fél jótállása az államjegyeknek ez összefüggéséből időnként eredhető többletére is kiterjesztetik. Mert a törvény ezt mondja, állitom, hogy nincs meghatározva a törvényben az összeg; amely időnkint a sóbánya-utalványok és az államjegyekből forgalomban tartandó. Állítom először : hogy az államjegyekre csak az van mondva, hogy annyinak szabad lenni, amennyi a 312 millió függő államadósságot meg nem haladja, tehát 100 millión felül nem, vagyis mennyivel a sóbányautalványok százmillió alá esnek, annyival államjegyekkel pótolhatók. Állitom másodszor, hogy nincs meghatározva az az összeg, amely államjegyek minőségében kibocsátható ; állitom harmadszor, hogy nincs meghatározva a kamat, amely mellett .a sóbánya utalványok forgalomban tartandók ; és állitom negyedszer, hogy akármennyi legyen a sóbánya-utalványok és államjegyek forgalma, a mi térnünk egy és állandó, többé változás alá nem jöhet, és azon összeggel van megállapítva, melyet a törvény meghatároz, tudniillik 29,188,000 írttal. Azt állítottam, — sem többet, sem. kevesebbet — hogy az 1867 : XV. t-ez. szerint teljesen, jogosan és a törvény alapján járnak és jártak el a sóbánya utalványok kezelésénél. Ezen kezelés azt mutatta aztán, — ebben teljesen igaza van a függő államadósságokat ellenőrző bizottságnak is, — hogy hullámzás és pedig igen nagy hullámzás mutatkozik azok forgalmában. Voltak idők, in specie 1872-ben. midőn a sóbányautalványok leszálltak 30,000,OOC-ra, 32,000 000-ra; voltak ellenben megint olyan idők. — nemcsak 1868-ban, hanem 1874-ben is, mikor a sóbánya utalványok forgalma felment 94—95 millióra is. Ez volt 1874-ben. Mig 1875 tavaszán már leesett a forgalom 64—65—66-ra. Hogy az osztrák ministernek az osztrák kincstárnak e nagy hullámzásból igen jelentékeny haszna van, hogy ez rá nézve előnyös positió, hogy ez különös haszon: azt én hangsúlyoztam a magam részéről is: de ennek stipulatiója az 1867 : XV-ik t.-cz.-ben gyökerezik, s okát másban nem keresem, mint az e törvény hozatalakor fennállott tényleges viszonyokban. Hogy e törvény módosítása nélkül nekünk positiv jogunk van-e e sajátságos viszony megváltoztatására ? ez olyan kérdés, melynek vitatásába' én most nem bocsájtkozom, csak azt constatálom, hogy az 1867 : XV. t. ez. határozott rendelkezésének módosítása nélkül ezen állapoton segitni nem lehet. Bizonyos összegben kifejezhető teher ebből Magyarországra nem háramlik, mert mi ennek folytán sem többet, sem kevesebbet nem fizetünk, csak nem participálunk azon megtakarításban, melyet a sóbánya-utalványok leszorítása, s az államjegyek szaporítása által az osztrák kincstárnak az osztrák penzügyminister csinál. Egy káros következménye lehetne ennek csupán : az, ha az álíamjegyek szaporítása esetleg az agiot emeli, s ez által mi az ezüst beszerzésénél