Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-293
293. országos Illés október 2*. 1877 379 alkotmánya, méltósága, becsülete megtámadva nincs : minden jognak minden eoncessiónak meg van a maga ára és értéke. Ezen szempontból indulva ki, azon politikai bölcsességnek hódol, hogy el kell fogadni a közgazdasági kiegyezést minden hátrányai daczára, csakhogy Ausztriával való közgazdasági viszonyunk hajótörést és megzavarást ne szenvedjen. Elfelejti az igen t. előadó ur, hogy a nemzet alkotmányán, móltóságán ós becsületének megőrzésén kivül még a nemzet anyagi érdekeinek megőrzése ós megvédése is a képviselőház első feladatai közé tartozik ; (Ugyvan ] a baloldalon,') elfelejti, hogy nemzetet alkotmánytól nem csak erőszak által is meg lehet fosztani, ha megvonjuk tőle azon eszközöket, melyek nélkül az alkotmányból folyó kötelességek teljesítésére képes. [Élénk tetszés a bal és szélső baloldalon.) En azonban egészen ellenkező álláspontból indulok ki; ón mórlegelem azon eszközöket, melyekre meggyőződésem szerint a nemzetnek szüksége van, hogy államiságát fentarthassa és azokból folyó kötelességnek eleget tehessen, s ezeu határon ;,tui semmi nemű concessiók megtételére hajlandó nem vagyok : mert nem óhajtom és nem akarom azt, hogy az alkotmányosság ne a jólét, hanem csak a terhek kiapadhatlan forrásává váljék. {Tetszés balról.) A t. előadó ur által a bankügyi bizottság többsége nevében beterjesztett jelentés elismeri azt, hogy azon helyzet, mely szerint az osztrák nemzeti bank jegyei Magyarországon tényleges kényszerfolyamot élveznek és a forgalom közvetítését képezik a nélkül, hogy az országnak helyzete és befolyása a nemzeti bankkal szemben szabályozva lenne, egy tovább fenn nem tarható anomália, ugy hogy mi ezen kérdés elől annál kevésbbé térhetünk ki: mert a nemzeti bank privilégiuma az év végén lejárván, a legfontosabb érdekeink feletti rendelkezést a Eeichsrath ós a nemzeti bank jó akaratára többé nem bizhatjuk. A jelentés constatálja azt, hogy azon helyzet, mely szerint a hitelviszonyok eddig Bécsben voltak központosítva és kizárólag bécsi pénzemberek által lelték elintézésüket, többé fenn nem tartható ; constatálja, hogy a nemzeti bank eddigi üzleti kezelése Magyaország érdekeit ki nem elógiti, s daczára ennek a jelentés mégis azt ajánlja, hogy a képviselőház fogadja el azon javaslatot, mely meggyőződésem szerint mindezen bajokat fenntartja és nem bocsátja rendelkezésünkre azon eszközöket, melyek Magyarország hiteligényeinek kielégítésére szükségesek. A jelentés beismeri, hogy csak az önálló magyar bank az, mely az ország államiságának és közgazdasági érdekeinek teljesen és minden tekintetben megfelelhetne; mégis azt ajánlja a t. képviselőháznak, hogy ezen önálló bank felállításáról 10 évre mondjon le; mert úgymond, az önálló magyar bank felállítása, hitelviszonyunk abnormitása és a valuta rendezetlensége folytán, ugy közgazdasági mint financzialis szempontból, súlyos és káros következményekkel lenne Magyarországra nézve összekötve. En teljesen egyetértek a jelentés azon állításával, hogy a valuta rendezetlensége közgazdasági szempontból Magyarországra nézve s a birodalomra egyátalán súlyos közgazdasági csapást képez. Mert, ha nem akarjuk magunkat ámítani, senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy azon papírdarabok, melyekre a mQnarchia közös jótállása mellett a parancsolt elfogadási érték rájegyeztetik : a pénz természetével nem bírnak, a nemes fémek helyét egyátalán nem pótolhatják. Ha az államjegyek pótolhatnák a pénz helyét, akkor az emberiség azon óriási fáradozása, melyet már évszázadok óta milliók munkájának feláldozásával folytat, hogy a föld gyomrából az aranyt és ezüstöt kiragadja, és a forgalom szolgálatába hozza : meddő erőpazarlás lelt volna, mely az által pótolható, hogy a forgalom által szükségelt összegeket a monarchia jótállása mellett kibocsát és azokat parancsolt elfogadási értékkel ruházza fel. De az államjegyek nem bírnak azon varázszsal. Nekünk nincs ma oly érték-mérőnk, mely biztos. megingathatlan alapon nyugszik ; a mi pénzünk tulajdonkép csak áru, melynek becse ingadozik, mint minden áru értéke, melynek hitele az állam hitelével válhatlan kapcsolatban áll. En teljesen elismerem mindazon kifogásokat, melyeket a jelentés a valuta rendezetlensége ellen felhoz, sőt tovább megyek és azt állítom, hogy azon szédelgés, mely a vállalkozás terén a lefolyt évtizeden uralkodott, a takarékosság kötelességének hiánya részben legalább a papirpénzgazdálkodás hibájául és bűnéül róható fel. De ha nemzetgazdasági szempontból ezer még ezer kifogást is lehet emelni a valuta rendezetlensége ellen, a gyakorlati politikusnak mégis ezen tényezővel kell számolnia, arra kell számítását fektetnie. Helyesen constatálja a jelentés, hogy mindaddig, inig az államháztartási egyensúly helyreállítva nem lesz, addig az államjegyek beváltására egyátalán gondolni sem lehet. Sőt tovább megyek s azt állítom : consolidált közgazdasági viszonyok nélkül a valuta helyreállítása nem képzelhető, mert csak consolidált állam közgazdasági organismusa képes kiállani azon rázkódtatásokat, melyek minden időben és minden országban a valuta rendezéséve! válhatlan kapcsolatban vannak. A valuta rendezetlenségéből eredő nagy baj tehát, hogy az államjegyek értéke ingadozik ós az állam hitelével válhatlan kapcsolatban van, meg van ma is. Ttt tehát csak azon kérdés merülhet fel, mi történhetik addig Magyarországgal, mig a valuta helyreállít-