Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-292
292. országos ttes október 27.1877. 365 nyi dotatió fölemelésének azon módját, melyet az egyezmény contemplál, figyelembe vehetőnek nem tekintik.'-Mindkét állítás téves felfogáson alapszik. Azon uj rendszer szerint, mely az alapszabályokban kifejezést nyer, a dotatió ós a tényleg igénybe vehető összeg közt különbség nincs. A bizottság jelentése már előzetesen is jelzi azon körülményt, hogy tekintettel azon általános tartalékokra, melyek Bécsben kezeltetnek, s melyeknek egy része szükség esetében meghatározott időre igénybe lesz vehető: a budapesti főintézet még rendes időben sem lesz utalva arra, hogy itt külön tartalékot tartson, hanem az egész 50 millió forintot folyton föl fogja használhatni. Nem szükséges tehát, hogy ezen 50 millió forintból valami váratlan szükségek fedezésére föntartassók, mivel épen ezen ezélnak szolgálnak az általános tartalékok. Az úgynevezett speciális hitelek czimén sem fognak jelentékenyebb összegek parlagon hevertetni, mivel az uj szervezet szerint ily speciális hitelek sem szükségesek, sem indokoltak nem lesznek Ha pedig az egész 50 millió forint tényleg fölhasználható, akkor rendesen 50"/ u-kal több lesz fölhasználható, mint a mennyi Ohorin és Lichtenstein képviselő urak számításai szerint is 1870. és 1875. között Magyarországon átlag igénybe vétetett. Igazságtalannak találom azon második állításukat is, hogy a dotatió fölemelésének azon módja, melyet az egyezmény contemplál, figyelembe nem vehető. Az egyezménynek első czikke határozottan azt mondja: „nagyobb hitelszükséglet esetében a főtanács az osztrák-magyar banktársulat általános tartalékaiból még a fönnebbi 50 millió forinton túl is fog bizonyos időre összegekot bocsátani a budapesti igazgatóság rendelkezésére, mely összegek azonban a főtanácsnak az általa meghatározandó idő elmultával szabad rendelkezésére visszaszolgáltatandók''. A t. képviselő uraknak ezen forma ellen van kifogásuk. De hiszen ezen forma ugyanaz ezen rendkívüli felemelésre nézve, melylyel ma az összes dotatiót a magyar bankfiókoknak kiszolgáltatják. Azok tehát, kik a mai helyzetet jobbnak mondják, ezen forma ellen érdemleg alig tehetnek kifogást. Az 50 millió írt nem maximumot, hanem minimumot képez, s ennek emelésére az egyezmény jogot ad, mely jogot a főtanács alap nélkül meg nem sérthet s melynek indokolatlan visszautasítását a kormány képviselője a főtanácsban nem tűrheti. {Egy hang a baloldalon ; Hát mit fog tenni, ha mégis megsértik?) Ezen esetleges emelést én nem tekintem ideálisnak, hanem olyannak, melyre nagyobb hitelszükséglet esetében jogosan és biztosan számítani is lehet. Összefoglalva az e pontra nézve mondottakat, mi is hibának tartjuk a dotatió elégtelenségét; hibának főleg azért, mert mint ezt jelentésünkben is kiemeltük, Magyarország egy része hitelösszeköttetésének jelenleg Bécs felé gravitálását oly ferde állapotnak tekintjük, hogy rajta segíteni akartunk volna. Ezt az 50 millió forintnyi összeggel tökéletesen elérhetőnek nem véljük, habár ezen összeg fölülhaladja is azon összegeket, melyek Magyarországon átlag tényleg igénybe vétettek. Némi megnyugvást találunk abban, hogy az egész 50 millió folyton fog fölhasználtatni, s abban, hogy nagyobb hitelszükséglet esetén az általános tartalékokból további összegek fognak rendelkezésünkre bocsáttatni. Abban azonban, hogy ezen dotatió mindezen enyhítő körülmények daczára rendkívüli időkben valószínűleg elégtelennek fog mutatkozni: elegendő okot nem látunk arra, hogy miatta az egész egyezményt visszautasítsuk, miként ezt a különvélemény követeli. Az egyezmény visszautasításával karöltve jár az önálló magyar jegybank felállítása, melyre nézve Ohorin és Lichtenstein képviselő urak a törvényjavaslatnak mennél előbb való ídöterjesztését sürgetik. Átlátják ők is azon nehézségeket, melyek egy ilyen bank felállításával járnak; de amint a közös bank hibáit túlságos szigorral és pessimismussal ítélik meg, szemben az önálló bank nehézségeivel a legoptimistikusabb nézeteket táplálják. Már kiindulási pontjuk is — szerény nézetem szerint — ily optimistikns jeléggel bír. Valamely bank felállításának első kelléke a megfelelő tőke előteremtése. Erre nézve Ohorin és Lichtenstein képviselő urak egys/.erüen igy nyilatkoznak: „Kétséget nern szenved, hogy a bankjegykibocsátási szabadalom oly nagy előnyöket nyújt a vállalkozó tőkének, miszerint nem lesz nehéz az önálló magyar jegybank fölállítására szükségelt tőkéket rövid idő alatt előteremteni." Én részemről sem kételkedem, hogy megszerezhetjük az önálló magyar bank felállítására szükséges tőkét; de azt oly nagyon könnyűnek mégsem nézem, mint Ohorin és Lichtenstein képviselő urak. A bankjegykibocsátási szabadalom nagy előnyöket nyújt a vállalkozó tőkének ; de csak ott, hol ezen szabadalom az állampapirjegy kibocsátása által meg nem szorittatik. A jegykibocsátási szabadalom az osztrák-magyar monarchiában — és különállólag Magyarországon is — hol körülbelül 400 millió forintnyi állampapirpénz versenyével találkozik, egyrészt, az államnak adandó kamatnélküli kölcsön terhével sujtatik •— a bank fölfogása szerint, Magyarországot illetőleg is — másrészt, oly túlságos nagy értékkel nem bír. Az osztrák nemzeti bank részvényeseinek a múlt esztendőben 7 l / 2 0 /i,-ot, 1875beii SVÍ/VO-OÍ adott s ez utóbbi körülbelül az. mit az utolsó évtizedben átlag osztalékképen fizetett. Ezt az eredményt is csak ugy érhette el, hogy a kamatláb megállapításánál tudvalevőleg inkább vette figyelembe a banknak, mint a kereskedelemj nek és iparnak érdekét. Ha a nagy tartaléktőkét
