Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-292

292. országos ülés október 27.1877. 359 tekinteni, hanem csak saját nézetemnek, melyért csak magam vállalok felelősséget, csak magam állok helyt. A bizottság jelentésében össze van­nak foglalva mindazok, a mikre nézve a bizott­ság többsége egyetért ; magunkónak valljuk a je­lentés minden érvét, magunkónak azon meggyő­ződést, hogy a kormány előterjesztése mai hely­zetünkben, mai viszonyaink között a bankkérdés legopportunusabb megoldását foglalja niagába.nDe lehetetlen, hogy ily tárgyban, meíy annyi szem­pontból bírálható meg, mely Earópaszerte minde­nütt könyvtárakra menő irodalmat teremtett, mely­nek minden egyes részletére nézve államférfiak és szakemberek, theoreticusok és a gyakorlati élet emberei a legellentétesebb nézeteket táplálják ós nyilvánítják ; lehetetlen, hogy ily tárgyban min­den egyes pontra nézve tökéletesen egyetértsenek még azok is, kik különben a kiinduló pontra, a főirányra és az elérendő czélokra nézve teljesen megegyeznek egymással. Ezen rövid kitérésért bocsánatot esdve, át­megyek in inedias res. Itt mindenekelőtt két kö­rülményre nézve kell tisztába jönnünk, mert csak ezek fölismerése és constatálása képesíthet ben­nünket arra, hogy a fenforgó kérdésben higgad­tan ítéljünk. Az első az, hogy a bankkérdés nálunk az úgynevezett kiegyezési kérdések egyikét képezi s az ügyek mai állásában ezektől többé külön nem választható. Én itt ugyanazon álláspontot fogla­lom el, melynek a szeszadó tárgyalása alkalmával e házban kifejezést adtam: hogy teljesen meg va­gyok győződve az itt szóba jövő különböző kér­déseknek egymástól való elválaszthatatlanságáról. Nem lehetek ugyanis egy nézetben a jobboldali ellenzék egyik kiváló tagjával, Apponyi Albert gr. t. barátommal, ki a minap a napirend meghatá­rozásakor azon nézetét nyilvánította, hogy a bank­kérdés az egyezkedési többi kérdésekkel, főleg a vám ós kereskedelmi szerződéssel semminemű szerves, szorosabb kapcsolatban nem lévén, attól elválasztottál!, egészen külön is tárgyalható. Meg­engedem, hogy ha az osztrák nemzeti bank sza­badalma esetleg nem az 1877. év utolsó napján járna le, ugyanazon a napon, a mikor az Auszt­riával 1867-ben kötött vám- és kereskedelmi szer­ződés végét éri: a bankkérdést előbb is, utóbb is egészen önállókig tárgyalhatnék ; de észszerűen mindig csak tekintettel a fönálló vagy kötendő vám és kereskedelmi szerződésre, vagy azon el­határozásunkra, hogy ezen szerződés megszünte­tendő, vagy módosítandó. A legkitűnőbb nemzetgazdászoknak egyhangú nézete szerint, a követendő bankpolitikára sokkal inkább irányadók a gazdasági területnek, mint az állami területnek igényei. Ha két állam közt kö­tendő ehablonszerü vám- és kereskedelmi szer­ződésről volna a szó, a mely csak a vámtarifa tételeit foglalja magában s érintkezési ós forgalmi könnyebbitóseket czéloz: az ily kereskedelmi szer­ződés mivolta az általunk felállítandó bank ter­mészetére befolyást nem gyakorolhatna. De itt oly kereskedelmi szerződésről lévén a szó, melynek sorsától gazdasági területünk megállapítása, jelen­legi kiderjedéseinek főntartása vagy megszorítása függ: e concret esetben a két kérdés politikai ós gazdasági összefüggését szem elől téveszteni nem lehet. Önálló vámterület nem tételez föl ugyan min­den körülmények között önálló bankot, s közös vámterület nem zárja ki minden körülmények kö­rülmények között az önálló bankalkotás lehetősé­gét ; de mind az önálló, mind a közös banknak el­mellőzhetetlen előfeltételei és előre látható hatá­sai egészen mások az egyik ós a másik esetben. Ennél is tovább megyek. Megengedem még azt is, üogy az általam is nyomósoknak elismert po­litikai okokat fontosabbnak tekintvén a nemzet­gazdasági oknál, az előbb mondottak daczára bi­zonyos irányban rögtönözve intézkedhettünk volna bankügyünkben az egyezkedési tárgyalások meg­indítása előtt, anélkül, hogy tekintettel lettünk volna a vám- és kereskedelmi szerződésnek függő voltára. S meglehet, hogy az ily merész politika annak idején előnyös befolyást gyakorolt volna az egyezkedési tárgyalásokra és sikeresebb befe­jezésüket eredményezte volna. Ámde a concret esetben és politikában mindig tényekkel és a re­ális viszonyokkal kell számolni, és minthogy a kormány más modus procedendit választott, s mindezen kérdéseket egymással szoros kapcso­latba hozta, az egyiket a másiktól függővé tette, az egyikben ós másikban •— helyesen vagy nem helyesen, most nem akarom vitatni — a compen­satiók és recompensatiók alapját kereste, s a mo­narchiában a közvéleményt ezen irányba terelte : már most a törvényhozások sem választhatják el egymástól ezen kérdéseket, ha őszintén óhajta­nak kibontakozni a jelenlegi zavarból, s azt szán­dékosan öregbíteni nem akarják. A másik körülmény, melyre nézve tisztába kell jönnünk magunkkal: az, hogy a jelenlegi tör­vényjavaslat, illetőleg bankügyünknek benne ter­vezett rendezése compromissum ; compromissum nem csak, mint a bizottság jelentése jelezte, há­rom különböző érdeket képviselő tényező között, hanem compromissum a tudomány tanai és gya­korlati élet igényei, a gyakorlati élet jogosult kö­vetelményei és a le nem küzdhető téves felfogások és előítéletek közt. „Az ujabb tudomány napról napra mindin­kább elejti a nemzetgazdasági politikában a meg­oldások absolutismusát, és napról napra inkább ismeri föl már előzetesen a theoria következnie-

Next

/
Thumbnails
Contents