Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-290

290. országos ülés október 20, 1877. 335 következtében megdrágulnak azon iparezikkek, melyek a fogyasztási adó alatt ugyan nem állanak, s igy kincstárunk egyenes megrövidítésére nem is vezetnek; de a melyek megdrágulása mégis a mi adózó népünk költekezése; megint csal azt válaszolják: majd kiegyenlítik azt a finanevámok. Én nem hallottam eddigelé azt sem, hogy ilyent válaszoltak volna. Ha emlékezetem nem csal, e ponton ajánltatott figyelmünkbe, hogy a nagyobb vámterületnek reánk nézve is vannak természetes előnyei, hogy azok együtt a közelünkbe virágzó ipar által terményeink részére képezett piaezczal alkalmasok kiegyenlíteni azon több kiadás terhét; hogy ránk nézve előny az, ha például a brünni és reiehenbergi gyárak közel és biztos vevői gyapjúnknak s ha a mi gabonánk az ottani összes iparos népességben biztos vevőt talál: helyes-e, nem helyes-e, nem bírálom: hogy elég-e, nem elég-e — a felett nem Ítélek; hiszen ez nincs most napirenden, csak figyelmeztetek arra, hogy ama czimre vonatkozólag azt mondották nekünk és nem a finanevárnokra mutattak. Ennél fogva ezeknek nincs is annyi dolguk, mint azt a t. képviselő ur velünk elhitetni akarta. Én a czél elérése s lehető biztosítása tekintetében ekként vélekedem. — De azért tökéletesen igazat adok azon képviselő uraknak ós közöttük Lukács Bélának is, a kik azon vannak, hogy a mennyire lehet, az illető törvények mindegyike is álljon helyt magáért, hogy a más által és másutt való compensatio csak a szükség esetére tartassák fen, a mennyiben egy vagy más esetben magának az illető törvénynek keretén belül kiegyenlítést megtalálni olykép, mint azt a sónál 1868-ban tettük, épen nem lehetne. Ezt én is helyeslem, még pedig azért, mert az egyes adótörvényeknek a financiális súlyon ós fontosságon kívül, nemzetgazdasági súlyuk és fontosságuk is van, és ha meg is találjuk a financiális compeusatiót egyik vagy másik tárgynál: még abból nem következik, hogy ha netán a financiális hátrány nemzetgazdászati hátrányon nyugszik, a compensatióval ezek is elenyószszenek. Én tehát igenis a mondó vagyok, hogy a mennyire lehet, mindegyik törvényjavaslat és annak alapján létrejövendő törvény, a mennyire lehet, magában is megállni képes legyen: s ép azért óhajtanám, hogy az a czél, melyet az 186 7: XII. törvónyczikk 63. §-a megállapít, hogy t. i. ezen tárgy fogyasztásánál is a mi kincstárunkba folyjon, a, mi fogyasztásunkra eső adó lehetőleg magánál e czikknél éressék el. Eltekintve a külön vám- és fogyasztási területről — a melytől, mint egy más kérdés tárgyalásánál idejére tartozótól most eltekinteni kívánok, három módon törekedhetni e czél felé. {Hulljuk! Halljuk!) Mind a háromról volt már szó a t. házban, ón tehát nem vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy ide vonatkozólag újdonságot mondjak. Az egyik mód az volna, ha nem előiegeztetnők a termelő által az adót, hanem megvennők vagy a forgalomba lépéskor, vagy a fogyasztásnál ugy, amint azt, ha jól emlékszem, a szeszadóvita alkalmával Szontagh Pál t. képviselő ur említő, ugy a mint az a bor- és húsfogyasztásnál tettleg történik is. T. ház! Én ezt egyátaíán lehetetlennek nem tartom, s ha például rágondolok, hogy a borfogyasztási adó Francziaországban mikép szedetik, hogy annak csak egy része vettetik a termelőre, — a kire nálunk még épen nem vettetik, — hogy egy másik része a nagy kereskedők által fizettetik, harmadik meg a kis kereskedők által, míg az utolsó részletet a kimérő fizeti: lehetlennek nem is tarthatom. De méltóztassanak a t. képviselő urak meggondolni, hogy ha más mód is van : akarhatunk-e józanul ezen módhoz nyúlni? A különbség az, hogy ha jól vagyok értelsülve, most a birodalomban 231 vagy 233 czukorgyár dolgozik, s igy ha a termelő által előlegeztetjük az adót: akkor 231—233 adóalanynyal lesz dolgunk; de hányan kereskednek czukorral, s hány házban fogyasztatik czukor? s igy, ha a forgalomban akarnák a tárgyat adóval illetni, mennyiszer több dolog lesz. mennyi financz-közegre lenne szükség, mennyi időbe, munkába és személyzetbe kerülne az? Azt gondolom, hogy azon mód nem lehetetlen ugyan, de in coucreto alig ha praeticabilis, s kényszerítő szükség esetén kívül nem megkisórlendő. A második mód abban áll: előlegeztetni a termelők által ugy, amint eddig történt; bevenné e szerint az adót mindegyik kincstár azon termelőtől, a ki az ő területén dolgozik, de nem mint őt illetőt, hanem mint a felek közt azok tényleges fogyasztásának arányában megosztandót; de ho! van a mód megállapíthatni ezen arányt. Bizonyára nem könnyű dolog kimunkálni, hogy az egyik meg a másik czikkben mit fogyasztunk itt, és mit fogyasztanak ott a túlsó félnél. Sőt azt mathematikai szabatossággal kimunkálni nem "kis feladat, és itt nézetem szerint nem maradna más hátra, mint a megközelítő arányt elfogadni és e tekintetben elismerem, hogy azon esetre, ha e térre lépnénk, a nagyobb liberalítás nem minket illetne meg, mint gyengébbeket, de a túlsó felet, mint erősebbet, és pedig azért: mert az a nagyobb fogyasztási területtel természetszerűleg egybefüggő előnyök kiaknázására is erősebb; (Tetszés és helyeslés a jobboldalon), igy tehát azon előnyöket hivatásszerűen neki kell, ha nem többel, legalább azzal compensáini, hogy ha a fogyasztás arányát szabatosan megvonni nem lehet, ha koczkáztatni kell annak jobbra vagy balra való eltérését: akkor ne igyekezzék a mi rovásunkra eltolni azt.