Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-290
328 290. országos ülés oktö'uer 20. 1877. tet arra, hogy mindig megkülönbözteti a jelenleg még létező czukorgyárakat. Én azt hiszem, nekünk nemcsak az a ezélunk, hogy a jelenleg létező néhány gyár fen tartassák ; hanem az, hogy azon czukorgyárak, melyek elhullottak, ismét életre keljenek, és hogy ujak keletkezzenek. És én nagyon csudálkozom, hogy ez iráni épen a pénzügyministernek, ki hivatva volna Magyarország adójövedelmi forrását fejleszteni, épen semmi érzéke sincs. A pénzügyminister ur továbbá igen rósz néven veszi, hogy Lukács képviselőtársam azt mondta, hogy a cznkoradónak jelen szervezete, ugy. mint a dolgok ma állanak, valóságos absurdumra vezet. 0 azt mondja, hogy ő ebben egyátalán semmiféle absnrdumot nem lát. Én azt mondom, igenis absurdum már az is, hogy a magyar kincstár csak felit, harmadát, negyedét veszi be azon adójövedelemnek, melyet a magyar fogyasztók tényleg fizetnek, s a többi az osztrák kincstárba folyik. Még tetézve van az absurdum a restiíutiók által, miután azon restitu ti óknak Magyarország 30%-át fizeti, holott Magyarországnak magának tulajdonképeni kivitele egyátalában nincs. Absurdum az, hogy Magyarország milliókkal járuljon hozzá az osztrák gyárak kivitelének emeléséhez. És itt, ha a minister ur azt mondja, hogy ez nem absurdum: akkor ón bátor vagyok concret számokkal illustrálni a helyzetet, természetesen nem nagyon részletes, hanem nagy átalános számokkal. Hogyan terveztetik a helyzet jövőre? Terveztetik, hogy 6 millió legyen a monarchia összes czukoradó-bevétele. Ha ez áll, akkor fel lehet tenni, hogy — miután Magyarország körülbelül harmadrészét fogyasztja a monarchiában fogyasztás alá kerülő ezukornak, tehát Magyarország ezukoradó bevételének kellene lenni a 6 millió egy harmad részének, 2 milliónak. Van pedig % millió és igy 1.500,000-et oda, ajándékozunk az osztrákoknak. Ebez hozzá járul a restitutió. Magyarország, mint mondom, semmi ezukrot sem visz ki ; mert nem termel annyit, mint amennyit fogyaszt. Ha felteszszük, hogy 6 milliót tesz a restituáiandó összeg, pedig már 8 millió is restituáltatott, éhez Magyarországnak ismét 2 millióval kell hozzájárulni, tehát a restitutióra a ezukoradóból bevett egész összeget elűzeti, sőt ez összeghez még ráfizet 1.500,000 forintot. Ha mái' ez sem absurdum : akkor én nem tudom, mi az. A pénzügyminister ur igen boldognak érzi magát, hogy a Hegedíis képviselő ur által lőtt bakra rá duplázhatott. (Elénk derültség.) Hegedűs képviselőtársánÍ azt mondja : mi kifogásunk van a restitutió ellen, hiszen, ha a magyar gyárak nem visznek is ki, a restitoált adó folytán az osztrák kivitel nő, s ez a magyar gyárak érdekében áll. mert az árakat emeli. Csakhogy a t. képviselő ur elfelejti, hogy nemcsak a ezukorgyárakról, hanem a magyar fogyasztó közönségről is van szó. Ha a restitutió következtében emelkedik a ezukor ára: akkor emelkedik azon összeg, melyet a magyar fogyasztó közönség az osztrák kincstárnak fízet. A minister ur különben elismeri azt, hogy a restitutió amint jelenleg van : igazságtalan, méltánytalan, hogy ennek következtében azt meg kell változtatni; ellenben igen erős kifogást tesz az ellen, amit t. barátom Lukács mondott, hogy ezen törvényjavaslatnak elfogadása által az 1867: XII. törvényezikk 63. §. ellen vétünk, mely világosan kimondja azt, hogy egyik szerződő államnak sem szabad másik államot ezen dologban megkárosítani. A minister ur azt mondja, hogyan lehet azt állítani, hogy vétünk az 1867 : XII. t.-czikk ellen, mikor az Í867 : XII. t.-cz. alapján készült vámszerződésből, az 18Ö7 : XVI. t.-cz.-bői szóról szóra átveszi az illető §-t. Hiszen, t. ház. nem arról vau itt szó, vajon szóról szóra, vagy nem szóról szóra veszi-e át a g-t; hanem arról, hogy ínegkárosittatik-e Magyarország, vagy nem. Ha a minister ur elismeri a változtatás szükségét az egyik tételnél, a restitutiónál : nem látom a Jogikát, hogy határozottan tagadja — a másiknál, t. i. az indirect adónál, midőn világosan ki van derítve, hogy már magánál az indirect adónál is megkárosodunk. Végre a t. minister ur azt mondta nekünk, hogy mi itt kifogást teszünk a compensatiók és reeompensatiók rendszere ellen, s azt mondja, mindaddig, míg egyátalán egyik állam a másikkal szerződést köt: ilyen compensatió és recompensatiónak kell lenni. Beismerem, hogy az tökéletesen igaz. Csakhogy a compensatióknak egyenlő értéküeknek kell lenni a reconrpensatiókkal, nem pedig ugy, hogy mi compensatiók fejében oda adunk, nem tudom hány milliót és kapunk ennek fejében viszonzásul ugyanannyi 100 ezerét. Ez nem compensatió ós recompensatió ; hanem oly dolog, mint midőn Ezsau eladta atyai örökségét egy tál lencséért. Különben a t. minister ur azt mondja, lesz recompensatió, és rá is mutat arra a forrásra, honnan fog az kikerülni. Azt mondja: a pénzügyi vámokból. Hát t, ház. ezek a pénzügyi vámok kezdenek mindenre jók lenni. Ha arról van szó, hogy az indirect adóknál ennyi vagy annyi millió forinttal megkárosodunk, erre az a felelet: „igen, de kárpótolva vagyunk a pénzügyi vámokkal". Ha arról van szó, hogy meg vagyunk károsítva a resti tuti ónál, akkor megint itt van a kártalanítás : a pénzügyi vámok. Ha arról van szó, hogy Magyarország megkárosittatik, és pedig nagy mérvben azáltal, hogy a közös vedvámok által
