Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-282

282 országosUlés október 10. 1877. 173 désóről mainap vajmi keveset kell tartani és harmadszor: mert bármennyire homályos legyen is az osztrák-magyar politika a keleti kérdésben, az mathematice még nincs bebizonyítva, hogy az oroszszal akar járni. Ezen okoknál fogva én azon mozgalmat, ha volt, amint volt is, helytelenítem. Ha fegyverszállítás történt, elismerem, hogy a kormány kötelessége volt, — mert minden kormány megtette volna, — ezen fegyvereket elkobozni ; hanem akkor mindenesetre igen fontos a kormányra nézve ismerni ezen fegyverekre nézve azon két fő momentumot: honnan származnak ezen fegyverek és tudja-e a kormány ezen fegyverek rendeltetését ? Ez utóbbit alig lehet kideríteni: mert hiszen csak szándékkal állunk szemben. De Id lehet, és ki kell deríteni az első kérdést. A fegyverek ugyanis hír szerint a bácsi császári királyi arzenálból kerültek ki, legalább részben, avagy talán egészben is. — Mondom: hir szerint; mert ezen ügybe beavatva nem vagyok. Ha ez így van, akkor az a kérdés, hogy az arzenál mily czimen szolgáltatta ki ezen fegyvereket. Azt, hogy azon czélból szolgáltatta ki, hogy egy légió alakuljon és az azután akár Törökországba, akár Romániába menjen : az eddigiek után alig lehet hinni. Ha azonban kiszolgáltatták, amint mások mondják, e fegyvereket azon czim alatt, hogy Montenegrónak, vagy Romániának adják: akkor ez oly durva megsértése a kihirdetett semlegességnek, hogy a kormány köteles e részben számot adni. A második kérdés sokkal fontosabb, és erre nézve a kormánynak kötelessége a lehető leggyorsabb felvilágosítást adni. Ertem ez alatt az elfogatás kérdését. A fegyverszállitmányok elkobzása ellen senkinek sem lehet kifogása; ez bevégzett tény. — De ha a kormány ezt megtette, e részben azt hiszem, teljesen eleget tett kötelességének. Ha a szándék az állam ellen irányult volna, a mint ezt be kell bizonyítani: akkor a kormánynak tovább kellett volna mennie; de ezen feltevés teljesen kizáratik, inert be van bizonyítva, hogy a fegyverek mellett egyszersmind fezek is voltak, s ezen körülmény világosan azt bizonyítja, hogy az illetők csakis török-barátok lehettek és azon csoport bizonyára nem akarhatott, talán mint török csapat a mi államunk ellen törni, hogy minket talán meghódítson. És Így e szándék csakis idegen hatalom ellen lehetett irányozva, mely hatalommal mi, t. i. Ausztria-Magyarország jó barátságban élünk. De a kormány ezen esetben is eleget tett kötelességének azzal, midőn ezen szándéknak keresztülvitelét meghiusitotta. Keresni azokat országszerte, akikben megvolt esetleg a szándék ezen fegyvereket felhasználni, vagyis, mint Simonyi Ernő t. barátom monda, keresni egy még be nem bizonyított bűnhöz a bűnösöket: az, nézetem szerint, nem lehet a kormány feladata. En tehát ezen befogatásokat nem tartom igazoltaknak. A szám e tekintetben variál. Beszéltek százról, aztán 50-ről, ismét 30-ról, a Iegatolsó hirek pedig már csak 8-ról beszélnek. De ez a törvényhozás, előtt, azt hiszem, tökéletesen mindegy. Elég az, hogy honpolgárok elfogadtak igazságtalanul és bebizonyított tény nélkül, és egy ezen esetre alkalmazható világos törvény nélkül. En mindezek alapján, mint már jeleztem, két főkérdést szándékozom a ministeriumhoz intézni. Mielőtt azonban interpellátiómat felolvasnám, kénytelen vagyok a t. ház szíves engedelmét kikérni arra, hogy egy, ezzel némileg, bár nagyon távoli összeköttetésben lévő dologról némelyeket elmondhassak. (Halljuk!) Kényszerit erre engem saját állásom ugy is, mint képviselő, ugy is, mint polgár; kényszerit erre a ministerelnök urnák egy minapi, nem eléggé világosan mondott nyilatkozata. T. ház! Egész őszintén, mint szoktam teljes életembem, kijelentem, hogy ezen ügyről, mely most felolvasandó interpellátióm tárgyát képezi, nekem sejtelmem sem volt egész a múlt hó 27-ike reggeléig. Azon nap reggelén, — mint fájdalom, igen sokszor történt rajtam, s hihetőleg másokon is e kellemetlenség, — megérkezvén a posta, egyebek közt, épen ugy, mint ma is, kaptam egy névtelen levelet, mely Erdélyből keltezve, 4—5 sorból állt, s melyben tudomásomra adta egy ismeretlen kéz, hogy Erdélyben, kölönösen a Székelyföldön egy gyülevész csoport — ezzel a kifejezéssel él — alakulva lengyelekből, menekült bolgárokból, kevés oláh és magyarból, barangol az országban azon szándékkal, hogy Törökországba, némelyek szerint — Romániába menjen. En, miként az ilyen névtelen levelekkel rendesen tenni szoktam, ezt is tűzbe dobtam. Egy óra múlva kimenvén, kezembe akadt az „Ellenőr." Tudvalevőleg ez azon lap, mely a többiek közt első birt e hírről tudomással s látom, hogy egészen hasontartalmu levél van a lap élén közölve, természetesen minden hozzátétel nélkül; holott, mint elfeledem elébb hozzá tenni, a névtelen levél végsoraiban az állt, hogy ezen hírt némelyek az én csekély személyemmel hozzák kapcsolatba. Mondom, egy óra múlva kezembe vévén az ..Ellenőrt'', s benne látván ugyanezen hírt, természetesen nevem felemiitése nélkül, minthogy sehogysem vágyódom azon dicsőségre, melyet Pulszky Ágost képviselő ur tegnapelőtt rám fogott, t. i. a meg nem. érdemlett martyromságra, minthogy az ekként összetalálkozó körülmények nekem sehogy sem tetszhettek, a házba jőve, midőn a ministerelnök