Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-282

172 282. országos Illés oktőber 10. 1877. kély mérvű ügyben ott, hol a községi biró határozata volna végrehajtandó : sokkal egyszerűbb ha a felek az illető járásbírósághoz utasíttatnak. Azt hiszem, hogy ez idő és költségkímélés lesz ugy a felekre, mint az eljáró bíróságra. Ennek következtében bátor vagyok módositványomat beadni. A 79. §. első bekezdése következőleg volna szövegezendő: „a panasz fölött, ha az a községi biró Ítéletének végrehajtása folytán merül fel, azon járásbiró, más esetekben azon királyi törvényszók határoz, melynek terüktén az eljáró biró szókhelye van." A 79. §. további kikezdéseiben a „királyi törvényszék" szó után mindenütt teendő : „illetőleg járásbíróság. , Beőthy Algernon jegyző (olvassa Pulszky Ágost módositv anyát.) Horánszky Nándor előadó : Én csak azon egy okból nem volnék hajlandó e módositványt elfogadni, mert mint méltóztatnak tudni, azon ügyekben is, melyek nem tartoznak a községi bíráskodás alá: a végrehajtással a községi biró szintén megbízható. Már most egyik esetben, midőn teljesíti a bókebiró megkeresésére, az ellene intézett panasz menjen a törvényszékhez, más esetben menjen a járásbírósághoz, ez zűrzavarra adna alkalmat, s nemis volna egészen következetes. Elnök : Azok, akik a 79. §-t az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóz tassának felállani {Megtörténik.) A többség elfogadja, a módositvány mellőztetik. Gulner Gyula jegyző (olvassa a 80., 81.. 82., 83., 84., 85. §§-#. melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Horánszky Nándor előadó: T. ház! A 86. §. előtt nyomdahibából elmaradt ezen ezim: „V. fejezet. Zárhatározatok." A következő §§-ok lényegileg különböznek az előbbiektől, ezért szükséges ezen uj ezim felvétele. (Helyeslés) Elnök: Méltóztatik elfogadni, hogy a 86. §. elébe uj czimül tétessék: „V. fejezet. Zárhatározatok." (Elfogadjuk.) Elfogadtatott Gulner Gyula jegyző (olvassa a 86—90. %%-kat, melyek változtatás nélkül elfogadtatnak.) Elnök: E szerint ezen törvényjavaslat részleteiben is letárgyalva lévén, harmadszori felolvasása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Jelentenem kell a t. háznak, hogy Simonyi Ernő képviselő ur egészségi állapotának változása miatt az ülés végét nem várhatván be, kéri a t. házat, hogy a mai napra bejelentett interpellátiót jövő alkalommal, talán szombaton, tehesse meg. (Helyeslés.) Most Helfy képviselő urat kérem, méltóztassék a bejelentett interpellátiót megtenni. Helfy Ignácz: T. ház! Azt vélem, hogy kötelességet teljesítek, midőn a most előterjesztendő interpellátióval alkalmat nyújtok a t. kormánynak, hogy egy ügyben nyilatkozzék, a mely körülbelol két hét óta ugy a hazai, mint a külföldi sajtót foglalkoztatja. Ertem az úgynevezett székelyföldi eseményeket. Méltóztatnak tudni, hogy a felmerült hírek szerint nagyobb mennyiségű fegyverszállitmányoknak jött volna a kormány nyomába ; ezen felfedezés folytán, mint halljuk, számos elfogatás, házmotozás, sokoldalú rendőri vizsgálat ós katonai megszállás történt. Mindez természetesen fellármázta a hazai közvéleményt és fellármázta — véleményem ós reményem szerint — túlságos nagy mértékben a külföldet. Én ennek folytán két főkérdést intézek az igen t. kormányhoz. Az első az, hogy egyáltalában igaz-e a factum, és másodszor, hogy igaz-e, hogy ezen factum következményeként honpolgárok elfogattak. Az elsőre nézve, ha igaz az, hogy fegyverek szállítása fedeztetett fel, a melyek tifokban és más ezim alatt lettek feladva: beismerem, hogy azon esetben a kormány kötelessége volt e fegyvereket lefoglalni, valamint minden habozás nélkül elismerem azt, hogy ha oly esemény, mint a minőről a hírlapok szólnak, ott, történt, én a magam részéről azt határozottan rosszalom. Eosszalom időszerűség és alkalomszerűség szempontjából; különösem rosszalom t. i. azért, mert rendes viszonyok közt rendezett államban, a hol törvény uralkodik, bizonyos, hogy egyes csoportoknak nem szabad felfegyverkezni bármi czélra, anélkül, hogy a kormány közbe ne lépjen; s még akkor is rosszalásomat kell kifejeznem, hogyha az illető emberek azon legnemesebb szándékkal ragadnak fegyvert, hogy a nemzetnek egy rokonszenves eszméjét keresztülvigyék; rosszalom mindaddig, míg nincs bebizonyítva, hogy ezt a haza létele okvetlenül megkívánja. Mert, egész átalánosságban szólva, én nem mondom, hogy nem fordulhat elő a nemzetek életében eset, midőn igenis szükséges, hogy a nemzet maga vegye kezébe sorsa intézését. Igenis lehetnek esetek, midőn előáll a törvények törvénye, a „salus reipublicae suprema lex esto." Ily esetnek tartanám pl., — hogy a jelen kérdésnél maradjak, — azt, ha teszem az osztrák-magyar kormány egyenesen az osztrák-magyar hadsereget az orosz mellé sorakoztatva küldené a török ellen küzdeni, minthogy a magyar nemzet egyórtelmüleg arról van meggyőződve, hogy az orosz hatalom terjedése Magyarországra nézve létkérdés, és igy előáll a „salus reipublicae suprema lex esto." De én ez idő szerint oly körülményeket, a melyek ezen legfelsőbb törvény alkalmazását indokolnák, nem látok, először: mert Törökország semmiképen, még csak segítségünkre sem szorult eddigelé; másodszor: mert Oroszország terjeszke-