Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-264

264. országos ülés június 30.1877. 361 vezetni; azt mondja továbbá, hogy felszólalni a megyegyüléseken szabad mindenkinek saját nyelvén is. És midőn e törvény kimondja a magyar nyelvnek jogosultságát a megyékben és mindenütt, ezen két határozott kivétellel, vagyis ha ugy tetszik, ezen engedményt adván a nem magyar ajkuaknak: most mit kivan a képviselő ur? Nemcsak azt kívánja, hogy a tárgysorozatot magukban foglaló meghívók, melyről a törvénykönyv egy betűt sem mond, ne csak magyar, hanem német nyelven is közöltessenek ; hanem még azt is kívánja, hogy a gyűlésben minden tárgy német nyelven is reíeráltassók, minden kérdés német nyelven is föltétessék, minden határozat német nyelven is kimondassák. (Élénk ellenmondások.) Én azt gondolom, hogy — egyebet nem is véve föl, — gyakorlatilag lehetetlen volna bárhol is ily eljárást behozni; mert hiszen, midőn a törvényhatósági önkormányzat egyik nagy baja ma is épen az, hogy alig jut idő a kellő számú je. lenlévők mellett a tárgyak elvégzésére: kétszer annyi időt venni igénybe minden tárgyra nézve, ez annyi lenne, mint a dolgok menetét lehetetlenné tenni. (Igaz!) De hogy törvénysértés nem foglaltatik a dologban, ezt tisztán megmutatja az, hogy miként applieáltatott a törvény 1868. óta folytonosan? És én merem mondani — és ez nem egészen minden jellemzés nélkül való, — hogy Magyarországnak, — mint tudjuk — más vidékein is vannak nem magyarajkú lakosok; de tudtommal még egyetlen egy törvényhatóság sem lépett fel azon követeléssel, hogy tul menjünk a jegyzőkönyvi nyelveken és szóláson, a mit a törvény megenged. (Elénk helyeslés.) Tehát magok ezen törvényhatóságok és az azokban lakó nem magyar ajkú honpolgárok belátták : mi a törvény rendelete ós mi a szándéka, és a mint ez jó bonpolgárokhoz illik, a törvény által adott jog keretén belül igyekeztek maradni s csakis Nagy-Kük ül lő megye egy részének jutott az a dicsőség, hogy a törvény korlátain tul is szeretne rontani és meg szeretné rontani a magyarnyelvnek a törvényben adott jogosultságát. Nem tudom, hogy a t. ház miként vélekedik, de ón részemről a képviselő ur kérdésére határozottan kijelenteni, hogy ezen törekvésben segédkezet nyújtani nem fogok, (Élénk helyeslés és tetszés.) és ha azért, mert törvénytelen kívánságuk nem teljesíttetik, a mint a t. képviselő ur kérdésében fenyegetni látszik, az önkormányzati jog gyakorlásától talán visszavonulni akarnának : tulajdonítsák ezt maguknak, vétkezni fognak maguk ellen, áe

r maguk is fogják aratni ennek gyümölcseit. (Élénk helyeslés és tetszése) Kérem a t. házat, méltóztassék a kérvénvi bizottság véleményét elfogadni. (Elénk helyeslés és tetszés.) KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78. XI. KÖTET. Kórody Lajos: T. ház! Meg vagyok győződve, hogy ha a miuister ur eljárása a törvény betűinek annyira megfelelne is, a mennyire tényleg meg nem felel: bizonyára a nemzetiségi törvény szellemétől messze eltér. Én t. i. azt állítom t. ház, hogy a nemzetiségi törvény az alkotmányos életet e hazában nem akarta aláásni. Nem lehetett e törvénynek czélja, hogy oly törvényhatóságokban, a hol a képviseleti testületek túlnyomó többsége nem magyarajkú polgárokból áll: ezen többségek az alkotmányos élet teréről leszoríttassanak. Mivel pedig a minister ur eljárásának valóban ezen következménye volna, azért azt nem tarthatom alkotmányosnak, és azért mondhatom, hogy az 1868. évi XLIV. t.-cz.-nek szellemével meg nem egyezik. A t. ministerelnök eljárása, illetőleg a kérvényi bizottság felfogása ellenkezik továbbá az igazság elvével. Rövid leszek ezen tétel bebizonyításában. Midőn az úgynevezett Bach-korszakban az osztrák kormány Magyarországot is germanisaíni törekedett: akkor a magyar nemzet veszélyeztetve látta legdrágább kincsét, anyanyelvét, és joggal, mély elkeseredéssel vala eltelve ezen nyelvzsarnokság miatt. Akkor, uraim, nem helyeseltük és nem helyeselhettük eljárását ama absolut kormánynak, a mely mégis némileg tekintetbe vévé az országnak nem német nyelvű lakosait, a mint például a kormányi rendeletek tárát minden az országban divatozó nyelvekben közzétette. Most kérdem, ha vajon megegyeznék-e az igazság eszméjével : ha nyugodtan megengednok, hogy a t. kormány ugyanazon eszközöket használja hazánk nem magyarajkú népfajai és nyelveik ellen, melyeket határozottan ós méltán roszszaltunk, midőn az absolut osztrák kormány a magyar elem irányában azokat alkalmazta?! Kérdem továbbá a t. házat: vajon lehet-e hazafiasnak nevezni a kérvényi bizottság felfogását?/ .Én azt mondom: Nem! Mert én, — részemről — a hazafinak legszebb kötelességének tartom azon buzgalmas törekvést, hogy a lehetőségig minden honpolgárok ereje öszpontosuljon az egy, legszebb czél: a hazának anyagi és szellemi, valamint erkölcsi felvirágzása felé. Nem tartom azért hazafiasnak, ha megengedjük, sőt okozzuk, hogy a honpolgárok legjobb ereje elpazaroltassék meddő és elkeserítő nyelvbeli és nemzetiségi súrlódásokban, a helyett, hogy vállvetve, nemes vetélkedésben munkálkodnának a hazának felvirágoztatásán az ipar ós kereskedelem, az igazságszolgáltatás ós közigazgatás, a nemzetgazdaság és tanügy terein. 46