Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-264
350 264. országos iiléa június 80 1877. kül hagyni a magam részéről valóságos kötelesség-mulasztásnak tartanék. Ha tehát felszólalok, leginkább csak erre szorítkozom. Orbán Balázs képviselő ur ugyanis tegnap refloctálva Folyt képviselő ur előadására,, többek közt ezeket monda: ! „Aztán az sem áll egészen, hogy ama'népek el voltak hagyatva, hogy hiába kerestek más szövetségest. Mert mi fedeztük és védtük a múltban, mi mindenkor jóakaróik és támogatóik voltunk', s ha ott a Dunánál egy csaknem önálló Szerbia és Románia alakulhatott: azt egyenesen a mi közbenjárásunknak köszönhetik; de ez iránti hálájukat azzal róják le, hogy az egyik a Bánátot, a másik Erdélyt akarja aunectáini. sőt térképeiken anneetálták is. hogy emissariusaik által folytonosan bujtogatnak, és a gyűlölködés magvát szórják el nálunk." (Tarnóczy: Igazi) A ki azt mondja, hogy igaz : szeretném, ha mutatna nekem egyei ezen bujtogatok közül. Sze- j retnéiü. ha bebizonyíthatná. Ezen állitásnak első része ellen nekem semmi kifogásom sínes, bár igaz volna! A másik része j két részből áll, melynek elseje nem szorul az én j ezáfolatonira. Azzal sem igen sokat gondolok. mert más államot illet, mely maga felelős saját ] tetteiért. í. i. itt az mondatik, hogy Románia és j Szerbia, az egyik a Bánátot, a másik Erdélyt | akarja annectálni, sőt már a térképeiken annec- ! tálták is. En ugyan határozottal! tagadom azt, és ! megkívánom, hogy aki állítja, az mutasson tényt. I Tarnóczy Gusztáv: Meg vannak a, térképek ! Cosma Párthén: Azokról a térképekről elmondotta már Csernatony képviselő ur : micsoda | jelentőségük van. En nem tudom, a képviselő ur látott-e egvet ? Én még nem láttam olyat. a> melyen Románia bekebelezte volna Erdélyt, és szeretném, ha a j képviselő ur mutatna nekem ilyet. Azok a térképek nem is Romániában vagy Románia akarata- j val készülnek, hanem Parisban, más viszonyok I közt más emberek .által, más czélból, a melynél a romániaiak épen nem vittek főszerepet; azt igen jól tudják azok, kik leginkább hangoztatják. Egyébiránt a térképektől Magyarországnak nem fog fájni a feje; ott annectálhatnak akár hány tartományt. De ez sem áll. és nem fognak találni | egyik romániai kormánynak sem — pedig ott alkotmányos kormány van és mi már minden pártot láttunk a kormánynál, — oly enunciatióját, mely j ily feltevésekre okot szolgáltatna, nem fog találni | még a lapokban sem hasonló enunciatiót. Tehát ez is valótlan állítás. De még ez sem tartozik ide, hanem a másik része ezen állitásnak, ennek igenis igen nagy hatása van ránk nézve, ezen országban és ezen ország nyugalmára, e részben az mondatik, hogy itt folytonosan bujtogatnak emissariusok által és a gyűlölködés magvát szórják el nálunk. Ez már igen régen állíttatik ós a journalistika is nagyon cuitiválja: én tehát szeretném ha nekem mutatna, valaki ily emissariust. Hisz annak hus és csontból való embernek kell lennie, a ki látható és megfogható. Csak nem panaszkodhatnak a fölött, hogy nincs eléggé erélyes kormányunk, mely az ilyenekre fölügyeljen. Elég gyakran ültették már fel mind a kormányt, mind a közvéleményt ily feladásokkal és hírekkel, és én meg vagyok győződve, hogy a kormány nem talált egy alkalommal sem egy csép valóságot. Van azonban egy, nem tudom minek nevezzem, de máskép nem tudnám mondani, mint öszszeesküvésnek, a haza békéje és a jó egyetértés ellen pedig, melynek leginkább Erdélyben kell székelni, mely abból él, hogy az ily híreket titkos denunciatiók és nyíltan a lapok utján terjeszteti, melyek izgatják, nyugtalanítják, a magyarságot és indignatiót okoznak a románoknál, kik ártatlanul gyanusittatnak, kiknek hazafisága és lojalitása kétségbe vonhatlan ; hivatkozom az országra, a t. ház igazságszeretetére és a kormányra: lehet-e őszintébb lojalitást követelni egy néptől, mint a milyet átalában a románok tanúsítanak, mióta a keleti kérdés szőnyegre került. Ezzel — ismétlem - összeköttetésben van a románság gyanúsítása, mely már systematicus, és ezen bizonyos emberek — nem nevezek meg senkit, — kik ennek terjesztéséből élnek, nem riadnak viszsza semmitől. Ennek igazolásául hivatkozom az átalámosan ismeri legújabb ily tényekre. A török-szerb háború kezdetén olvastuk a lapokban, hogy Erdélyben román hivatalnokok — névszerint megnevezve, mert alkalmasint útjában állottak bizonyos személyeknek — oly más egyénekkel, kik a múltból ítélve veszedelmesek, comploítot tartottak és feliratot intéztek Milánhoz, hogy jöjjön az itteni románok segélyére. Ez oly dolog volt természetesen, mely a kormány figyelmét magára vonta : mert ez nagy bűn lett volna az iiletők részéről. Biztos vagyok, hogy vizsgálat rendeltetett el e dologban ; de hogy igazoltatott volna, nem hiszem. Jól tudjuk, a kik e hiit terjesztették, hogy valótlanságot állítottak, s hogy semmi vád sem bizonyult alaposnak, de érdemesnek nem tartották, hogy azt meghazudtolják. Nem sokára rá, ismét az erdélyi lapokban s azokból átvéve az egész journalistikában azon hír terjesztetett, hogy Erdélyben a románok közt veszedelmes mozgalmak vehetők észre, melyek Hóra és Kloska idejére emlékeztetnek, és hogy a magyar birtokosság kénytelen falvakból városokba menekülni, hogy az oláhok boszuját elkerülje. Ennél súlyosabb vád sem kell egy népre. És bebizonyult-e ebből valami'? látott-e valaki menekülő
