Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-260
262 2G0. országos Illés Junins 2G. 18"7. regenerálni nemcsak Európát, de az egész világot. Bármilyen legyen ezen nézet és meggyőződés, nem az én dolgom afelett bírálatot mondani; de tény az, miként önök is igen jól tudják, mert azt hiszem, foglalkoztak mélyebben Oroszország viszonyaival, hogy ezen meggyőződés él egy nagyszámú nép kebelében, és hogy az lényeges hatással boáz egész orosz politika irányára. De ezen meggyőződésben a többi szláv népek mindnyájan nem osztoznak. Vannak a szlávoknak igen nevezetes, jelentékeny ágai, a lengyelek, csehek, horvátok, melyek egészen más irányt követnek. A különbség a kettő közt az, melyet én az orientalismus és occidentalismus nevével óhajtanék kifejezni és ez, a különbség, melynek következtében a nyugati szláv népek egészen a nyugat európai eivilisatió körébe vonattak, oly válaszfalat von köztük és Oroszország közt. melyet a faj és nyelvrokonság egyedül meg nem dönthet, és melyen a nyers hóditás hatolhat át, csak ugy, mint midőn a legídegenebb népekről van szó. És így marad még csak egy veszély és ez az, amit én panrussismusnak neveznék, mely nem egyéb, mint az orosz birodalom hóditási vágya, azon vágy, hogy saját területét nagyobbítsa más tartományokkal és megoroszitsa az ottani lakókat, lettek légyen azok akár szlávok akár nem. Ez lehet magában veszély, de semmi esetre olyan nagy, mint volna az, mely abból eredne, ha léteznék oly panslavismus, mely minden szláv népek egyesítésére törekszik. Mert hiszen, ha Olaszországban, melynek egyesülését már Petrarca hirdető, ma midőn egysége létrejött, egy egyszerű kormányválság Francziaországban az egész nemzetet remegésbe hozza ezen egység jövője iránt, és a nagy, a hatalmas, a művelődés tetőpontján álló Németország is még mindig kénytelen — habár élénken óhajtom, hogy a siker teljes reményével — küzdelmét az egységért folytatni: akkor oly különbség mellett, milyen a nyugati és orosz szlávok közt létezik, oly nagy veszély, a milyentől sokan tartani látszanak, aligha fenyeget bennünket. (Mozgás a baloldalon.) Elismerem, hogy maga Oroszország elégséges arra, hogy veszélyessé válhassék, és elismerem, hogy az aggodalom ez irányban jogosult. Ezen veszély érzetének vagyok hajlandó tulaj doni tani azt a rokonszenvet, mely az utóbbi időkben nálunk a török birodalom és török nemzet iránt nyilatkozik. Mert hogy a török birodalom viszonyainak ösmeretéből nem származik ezen rokonszenv, azt senkisem fogja kétségbe vonni, miután mindnyájan tudjuk, hogy bizony mi a törökbirodalomról igen csekély és igen hiányos ismeretekkel birunk. Tehát általános okokhoz kell folyamodnunk. És azon rokonszenv egyik okát ennél fogva azon veszélytől való félelemben keresem; a másik lehet azon meggyőződés, vagy sejtelem, melyben mi is osztozunk egész Európával együtt, hogy t. i. Törökország már oly gyönge, hogy reánk nézve a legkényelmesebb, mert a legkevésbbé veszedelmes szomszéd lenne. Mind a két ok igenis elegendő rokonszenv ébresztésére; de nem hiszem, hogy elegendő volna egy nagyobb szabású határozott politika megállapítására. Ezer és néhány éve már annak t. ház, hogy az első orosz sajkák Konstantinápoly falai alatt megjelentek, és e pillanattól kezdve hosszabb és rövidebb időközönként Oroszország folyvást megújjitá támadásait eleinte Byzancz, majd később az osman birodalom ellen. Ezen küzdelem, mely századokon keresztül óriási mérveket öltött már, mintegy hagyományossá vált Oroszországban; ezt fentartani. egyidőre visszaszoritani lehet; de végkép megakadályozni sohasem. És ha mi most oly kedvező helyzetben volnánk, ha mi oly erőseknek éreznők magunkat, hogy azon reánk nézve esetlégveszélyes alakulásokat, melyek e küzdelem következtében fejlődhetnek, meggátolhatnék : akkor megvallva nemcsak nem óhajtanám és nem is óhajtottam, hogy e küzdelem elhalasztassék talán oly időre, midőn nem leszünk oly kedvező helyzetben ; hanem igen óhajtom, hogy minélelébb végkép eldöntessék az. Már pedig, hogy mi kedvező helyzetben vagyunk: azt nem én mondom. E részben hivatkozom ismét Kaas Ivor báró azon ékes szavaira, melyekkel pár nap előtt az osztrák-magyar hadsereget dicsőité. s melyeket én magam részéről teljesen elfogadok. A mi már a másik indokot illeti t. i. Törökország gyengeségét és hanyatlását, erre nézve t. ház nem fogok oly áfalánosan ismert beteg emberféle elkoptatott frázisokhoz folyamodni. Nem állítom legjávolabbról azt sem, hogy a török faj maga bizonyos körülmények kö ( zt nem lenne képes a, mivelődósre és haladásra. Evek előtt igen közelről volt alkalmam szemlélni a törökországi állapotokat ós megismerni a török nemzet jó, nagy és nemes tulajdonait, s talán képes vagyok inkább méltányolni azokat, mint sokan azok közül, kik oly enthusiasmussal, de egyszersmind csekély ismerettel szólnak e tárgyról. (Nagy mozgás) Mindazonáltal a legrajongóbb török barát sem tagadhatja, ha ugyan némi ismeretet szerzett magának a/., ottani viszonyokról és ha nem akarja önmagát ámítani vagy talán épen másokat, hogy Törökország, mint állam, a hanyatlás utján halad még pedig feltartóztathatlanul (Mozgás.) Nem az időről-időre bekövetkező lázadások, nem is a financiális zavarok, nem az államvagyonnak hűtlen elfecsérlése, vagy a rendszerként űzött megvesztegetés, nem a hadsereg silány szervezete, és nem a nyomorult administratio a legfontosabb ismertető jelei e hanyatlásnak; mindezek oly bajok és
