Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-260

260. országos U!és június 26.1877. 261 - Nagyon szívesen fenném ki magamat a t. ministerelnök ur sarcasmusa nyilainak, ha oly irányban hallanánk tőle felszólalást, hogy szélmalom ellen folytatok harczot, hogy azon irányzatok s veszélyek, a melyekről röviden megemlékeztem, nem léteznék. Én az ő gúnyát szívesen eltűrném, mint árát annak, hogy megmeneküljön ezen haza minden polgárának keble azon lidéreznyomás alól, a melynek hatása alatt kétségtelenül mindannyian állunk. (Helyeslés.) De bárminő legyen is a kormány álláspontja ezen vitában, akár nyerjük ebben azon felvilágosításokat, a melyekét várva várunk, akár továbbra is fentaríja a kormány, — a mire bizonyosan oly okai vannak, a melyeket alaposnak kell feltennem, — a hallgatásnak azon rendszerét, a melyet eddig a törvényhozással szemben követett: reméltem és óhajtom, és mindazon aggodalmaknak és érthetetlen tényeknek daczára is, a melyeket felhoztam, a lehetőség utolsó határáig azon hithez akarok ragaszkodni, hogy ugy a külügyek vezetése, mint a magyar kormány ezen kérdésben elvileg ugyanazon téren állnak, ugyanazon meggyőződést vallják magukénak, melyeket röviden kifejteni bátor voltam. És ezen hitben s ily értelemben belenyugszom abba, hogy Somogymegye, Kecskemét város és Szatmármegye kérvénye eevszerűen adassék ki a ministerelnök urnák. (Elénk helyeslés bal- és jobb/elöl.) • Kállay Béni: Fájdalom nem vagyok oly szerencsés helyzetben, mint az igen t. Simonyi Ernő képviselő . társam, hogy a nemzet nevében szólhatnék, és tolmácsolhatnám annak közérzületét és fájdalom, nem is volt alkalmam soha, ugy mint Kaas Ivor t. barátomnak, oly mélyen bepillantani a legtitkosabb diplomatiai alkudozások szövevényes hálózatába (Derültség) és azért fölszólalásom nem lehet egyéb, mint az eseményeket és azok fejlődését élénk figyelemmel kisérő közönség, egyik igénytelen tagjának nézetnyilvániíása; de épen azért, talán ép ön ezen objectivitásnál fogva nézeteim bármily csekély mértékben, mégis bírhatnak némi értékkel. (Halljukl) Egy nagy tudományú és nagy hírű amerikai iró egyik legnevezetesebb munkájában vizsgálván az emberek között elterjedt vélemények igazságának eriteriumát. azon eredményre jutott, hogy a legtöbb ember által vallott vélemény mindenkor a relatív legvalódibb. legigazabb. Ha ez áll és ha áll az, a mit annyiszor hallottunk hirdetni, hogy a keleti kérdésre nézve a magyar közvéleményben teljes öszhang uralkodik : akkor ezen közvélemény nyilvánulása helyes és igaz. Megvallom t. ház, e kérdések engemet több oknál fogva régibb idő óta nagy mérvben érdekelnek, s azért kiváló figyelemmel vizsgáltam azt. hogy vajon a közvélemény nyilvaníliásában csakugyan létezik-e az öszhang. — És mit találtam? Hallottuk a közvélemény követelése gyanánt, hogy a monarchia legfőbb érdeke a béke megőrzése, és hallottuk más részről, hogy Oroszország állítólagos terjeszkedési vágyait erélyesen fel kell tartani; és hallottuk ismét, mint a közvélemény követelését Törökország integritásának és állami souverainicásának fenntartását és más részről az ottani keresztények sorsának európai modern értelemben való javítását, és hallottuk még mindig mint a közvélemény követelményét, midőn például Szerbia háborúba keveredett a portával, hogy a lázongó Szerbiát meg kell fenyíteni, — ha szükséges, — nekünk is. Es most. midőn még semmi által nem bizonyított, hanem csak kósza hír alapján a közbeszéd arról szól, hogy déli határainkon figyelő osztrák-magyar csapatok fognak felállíttatni, ismét a közvélemény nevében aggodalmakat hallunk emelni. E különböző követelmények oly ellentétesek, és egymást annyira kizárok, hogy ha azok valóban a mi közvéleményünk nyilvánulásai: akkor ez a közvélemény vagy teljesen tájékozatlan, vagy a legnagyobb mérvben nélkülözi az öszhangot. Csak egy pont van, a melyre igenis, ón is kénytelen vagyok elismerni, hogy a magyar közvéleménynek igaza van, legalább a mi a sejtelmet illeti. És ez azon aggodalom, a mely nálunk a Balkán-félszigeten talán orosz befolyás alatt létesülő uj alakulások iránt létezik. Többször hallottuk említtetni azt, hogy a legnagyobb veszély, mely bennünket fenyegethet, a panslavismusnak ujabb időben felmerült nagyobb mérvű terjedésében áll. Azon panslavismusnak, melynek czélja és törekvése nem egyéb, mint egyesíteni a szláv népeket ugy, mint a miként történt az egyesülés Olaszországban vagy Németországban. Én őszintén kimondom, hogyha ily értelemben vett panslavismust ismernék: igenis én is a magam részéről annak törekvéseit a lehető legveszélyesebbeknek tartanám, nemcsak reánk nézve, nemcsak monarchiánkra, hanem még annak határain is tul, sokkal szélesebb körökre. De megvallom ily értelmű panslavismust nem ismerek. Nehogy hosszan kelljen fárasztanom a t. ház figyelmét, nem fogok azon argumentatióba bocsátkozni, amely által ezt bebizonyíthatni vélem. Legyen szabad csak egyet említeni. Önök t. képviselő urak épen olyan jól tudják mint én; sőt kétségkívül sokkal jobban, hogy Oroszország fejlődése a legrégibb időktől fogva egészen más irányt követett, mint a nyugot európai államok fejlődése, és hogy az orosz nemzet és társadalom összes osztályaiban ól azon erős meggyőződés, ma inkább, mint valaha, hogy az orosz civilisatió, legyen az bármilyen lényegesen eltérő a nyugot európai civiiisatiótól, hogy az az igazi, hogy az van hivatva