Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-260

260 260, oriraftgros illés június 26. 1877. más képezi alapját azon állítólagos lehetetlenségnek, melyet a török birodalom épségének föntartására nézve oly sokszor hallunk emlegetni, Már most a mi bennünket leginkább érdekel, ez azon szerep, mely ezen nem örvendetes fejleményben a mi monarchiánknak jutott. Elismerem és méltánylom, hogy a conservativ irányú Európa fegyverletételének minden következményeiért a mi monarchiánkat felelőssé tenni, a legnagyobb méltatlanság volna. Elismerem,- hogy ezen törvénynek lehetnek oly következményei, melyek monarchiánk külpolitikájában sok olyasmit mentenek és magyaráznak, mire magyarázat és mentség különben nem volna. De a kérdés, melyet aggodalommal magunkhoz intézni kénytelenek vagyunk, az: vajon csakugyan csupán szenvedő tényezői, vagy nem activ előmozdítói voltunk-e keleti politikánkkal ezen európai banquerottnak? és e kérdés tartalmazza azon óriási világtörténelmi felelősséget, melyet ma végleg megadni nem lehet, melyre a választ végleg megadni csak akkor lehet: midőn a kormány működésének összes szálait a parlament előtt feltáró kimerítő tudósításban fogjuk birni; de mit felvetni most annyi, mint jelezni azon óriási világtörténelmi felelősséget, mely ez ügyben, mely külügyeink vezetőjére és mindazokra, kik azok irányára befolyást gyakorolnak, tehát a magyar kormaidra is, nehezedik. Válaszolni e kérdésre csak akkor fog lehetségessé válni, midőn majd a kormány tevékenységének részletezett képét a hivatott alkotmányos testületek előtt föl fogja tárhatni. Egyes aggadalomnak azonban már most is kell kifejezést adnunk. Elég gyakran emiittettek fel ezen házban azon egyes tények, melyekkel monarchiánk a crisist megelőző években és a crisis lefolyása alatt is legalább is nem a porta erkölcsi tekintélyének emeléséhez járult; hanem melyek inkább ellenkező irányban gyakoroltak befolyást; ugy hogy azokat részletesen kiemelni talán fölösleges. De mindezen tényeknek volt egy eredménye, s ez eredmény azon kétely, mely Európaszerte támadt az iránt: vajon monarchiánk a keleti kérdésben még a conservativ politikának, még a fenntartásnak alapján áll-e, vagy sem ? S ez az t. ház, a minek nem lett volna szabad megtörténnie. Igenis megtörténhetik az, hogy bizonyos kívánatos ezéloknak érvényesitéséről le kell mondani oly európai viszonyok súlya alatt, melyek azok érvényesítését a legnagyobb közvetlen veszélyek árán teszik csak lehetővé. De arra nem szabad vitetni egy nagyhatalomnak sem, hogy az activ közreműködésnek — az activ részességnek gyanújába essék oly czélzatokra nézve, melyek annak érdekeivel ellenkeznek. Már pedig mióta az európai közvélemény oly élénken foglalkozik a keleti bonyodalmakkal; igen el van terjedve azon nézet, hogy monarchiánk e tekintetben a területi nagyobbodások felé való aspirátiók alapján áll, hogy egy szomszéd hatalommal a kölcsönösen elnyerendő hódítás iránt már kiegyezett volna. És azt ki sem lehet számítani, mily mértékben hathatott demoralisálólag a konservativ Európára csak azon kétely is : vajon az első sorban érdekelt állam megmaradt-e a fen tartás azon alapján, melyen állani kellene. Ily kételyek keletkezésére alkalmat szolgáltatott magatartás méltán képezi aggodalmunk alapját. Az annexio politikája felé hajlást, mit az euurópai közvélemény — reménylem alaptalanul — a mi monarchiánknak tulajdonított, nem lehet menthető még azon esetben sem, ha a török birodalom integritása csakugyan az európai constellatió folytán nem volna fentartható, ha déli határszéleinken uj politikai alakulásoknak kellene képződnie. Mert ez esetben nekünk érdekeink megóvásáról nem egyedül határszélünk aránylag keskeny részén kellene gondoskodnunk; hanem szem előtt kellene tartanunk azokat határszélünk egész kiterjedésében, a Duna egész mentében, egész a Duna torkolatáig; ellenőrző ós moderáló befolyást kellene gyakorolnunk az ott létesítendő összes alakulásokra; ennek pedig erkölcsi alapját mintegy megrongálnék, hatályát megbénítanék, ha azon gyanúba ejtenők önmagunkat, hogy garantiák helyett compensatiókat keresünk, hogy magunk is azok közé tartozunk, a kik a netalán beállandó változásokból területi előnyöknek elnyerését várják. (Helyeslés.) De a dolglok mostani állásában, midőn a török birodalom\ integritásának fentartásáról való lemondásra még\határozó ok nincs, kételyek támasztása nem egyéb, mint ezen eszmének indireet megtagadása; pedig t. ház, ha már mi annak fentartásáért, a mi érdekeinknek leginkább megfelel, tenni képesek semmit sem vagyunk: legalább ne tegyünk ellene, ne kövessünk active oly politikát s ne is látszassunk olyat követni, a mely indirecte önmagunk ellen van irányozva. (Helyeslés.) T. ház! véghetetlenül bajos oly politikai kérdéshez szólani, a melyre nézve az, a mi egy discussiónál e házban tulajdonképen az érdemleges substractumot képezné, t. i. a kormányunk által követett irány, csak egy nagy, kérdőjel alakjában áll előttünk. (Igazi ügy van!) Ily helyzetben t. ház, csakugyan nem lehet mást tennünk, mint azon átalános szempontokat kiemelnünk, azoknak egyhangúságát constatálnunk, a melyekhez az egész nemzet ragaszkodik, nem a szenvedélynek egy pillanatnyi felhevülésében, hanem az egész monarchia, sőt Európa érdekeinek többé-kevésbé világos; de mindenütt jóhiszemű felfogásában.