Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-250

96 250. országos ülés június 14. 1877. sejtetni engedik, hogy a mi határainkon történik: az a monarchia beleegyezésével, és helyeslésével történik. Hogy miként lehessen ezt megmagyarázni ? azt megvallom, embernek nem igen adatott. A krimi háború alkalmával, ha jól emlékszem, Sehwarzenberg azt mondotta, hogy a világ csodálkozni fog Ausztria háladatlanságán; most azt hiszem, a világ csodálkozni fog Ausztria vakságán, (ügy van! a szélső baloldalon.) De ha Európa is, ha Ausztria is hallgat: nem szabad hallgatni Magyarországnak. Nem lehet tagadni uraim, hogy egész Európában, még az osztrákmagyar monarchia keretén belül is, épen a mi nemzetünk az, mely nem nézheti nyugodt lélekkel az események fejlődését. Az osztrák-magyar monarchia három nagy csoportból, áll: a német, a szláv és a magyar csoportból. A német csoport nyugodtan nézi az eseményeket, mert a legnagyobb veszély, mely érheti: az, hogy ha rosszul mennek a dolgok, megszűnik osztrák német lenni és lesz igazi német. A szláv csoport mintegy gyönyörrel nézi a fejlődést s már is készül hódolni a szlávok felszabaditójának. Egyedül mi vagyunk azok, kiknek nincs hová mennünk, ós mivé lennünk; magyarok vagyunk, azoknak kell maradnunk. Beszélnek rokonszenvről és ellenszenvről! Már a minap mondottam, hogy mindenki belátja, hogy nagy politikai elhatározásokban nem szabad, hogy valamely nemzet rokon vagy ellenszenv által vezettesék; ámbár nem ismerem el azon theoriát, mely itt a minap felállíttatott, hogy a rokonszenvre vagy ellenszenvre fátyolt kell vetni, mert vannak dolgok, melyeket feledni nem lehet s ezek közzé sorozandó az, a mit Oroszország tett velünk 1849-ben. (Ugy vanl a szélső balfelol.) Vannak dologok, melyeket feledni nem szabad s ezek közzé tartozik az, a mit Törökország tett velünk ugyanakkor. (Helyeslés). Nálunk magyai oknál a létkérdésről van most szó. Ha mi nyugodtan tűrjük hogy az orosz befolyás napról napra növekedjék ós közeledjék határainkhoz : lehetlen be nem látni a veszélyt, mely geographiai helyzetünknél fogva hazánk és nemzetünk jövőjét fenyegeti. Jól tudom azt, hogy a külügyi helyzettel szemben a kormánynak állása mindig igen nehéz. Vannak dolgok, melyeket a legjobb akarat mellett sem mondhat meg; de vannak ismét dolgok, melyeket megmondania nézetem szerint okvetlenül kell, ha az alkotmányosságot nem akarjuk merő játékká alacsonyítani. Én elismerem azt, hogy a béke és háború joga kizárólag a fejedelmet illeti: de van különbség alkotmányos és absolut fejedelem közt, 's ez ép abban áll, hogy az alkotmányos fejedelem, valamint a békét a nemzet nevében köti meg, ugy a háborút is ennek nevében üzeni meg; arra pedig, hogy tudja, hogy a nemzet mily irányban akar haladni, — miután a nemzetet az országgyűlés képviseli: — ezzel együtt kell működnie. Arra pedig hogy a képviselőház nyilatkozhassak, szükséges, hogy a kormány tájékozza őt a külügyi politika főirányára nézve, mert igaz,, hogy a hadseregnek kötelessége alkotmányos kormány alatt oda menni, a hova rendelik; de az országgyűlés kötelesóge ellenőrizni, hogy hová küldik a hadsereget. Ép arravaló az országgyűlés, azért van ujonczozás és pénzszavazási joga, hogy ha oly háborút akarnak indítani a nemzet nevében, mely nem felel meg a nemzet érdekének: arra nem szavazza meg a pénzt s ezáltal a háborút lehetetlenné teszi. Mielőtt rövid felszólalásomat befejezném, nem tehetem, hogy ne érintsem azt, hogy mennyire meglepő, legalább reám nézve egyrészt a bécsi legfelsőbb körök eljárása, másrészt pedig az e házban urolkodó többség, különösen annak a Deákpárthoz tartozó része. Ausztria részéről — én megvallom — nem értem ezen eljárást. Ha nézzük az osztrák hadseregek történetét, azt látjuk, hogy zászlóikhoz, fegyvereikhez oly kevés dicsőség füzződik különösen azért, mert soha vagy nagyon ritkán harczolt az a hadsereg oly ügyért, a melyért őszintén igazán lelkesedni tudott volna; mert az alkotmányos Ausztria alatt nem volt még háború, az absolut Ausztria pedig mindég oda ment, a hol a szabadságot kellett elnyomni, oly ügyért harczolt tehát, melyért a hadsereg lelkesedni nem birt. Most nyílnék legelőször alkalom, hogy megmuttassuk, hogy az alkotmányos Ausztria tudja ugy teljesíteni kötelességét az alkotmányosság, a szabadság érdekében, valamint az előtt az absolut Ausztria sietett mindenkor a szabadság elnyomására. Másodszor csodálom azért, mert ha a mi történetünket tanulmányozzuk, t. i. Ausztriának Magyarországhoz való visszonyát: azt találjuk, hogy háború esetén mindég szemben állott a két állam érdeke. Most történik először, hogy a mi érdekünk tökéletesen megfelel Ausztria érdekének is ós így tehát tárt karokkal kellene megragadni az alkalmat, hogy egyszer már tényekkel, ne pedig közösügyi tervekkel, ne közös vámmal és közös bankügygyei, hanem ily nagy cselekmónynye! pecsételtessók meg a két nemzet barátsága. És ennek kapcsában, igazán csodálkozom, hogy ezt oly nyugodtan nézik a volt deákpárti tagok. Én kérdem t. uraim, hogy a mikor elfogadták az 1867. évi egyezményt: nem azt mondták-e, hogy belátják ugyan, hogy nagy jogokat adnak fel, de Magyarország helyzete olyan a külfölddel szemben, — és különösen az Oroszország részéről fenyegető veszélyt emlegették mindig, — miszerint ez reá birta önöket, hogy az alkotmány igen lénye-