Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-208
208. országos Illés február 27. 1837. 43 igazságügyi ministerévé Perczel Bélát, pénzügyministerévé Széll Kálmánt, közmunka- és közlekedésügyi ministerévé Péchy Tamást és horvátszavon dalmátországi ministerévé Bedekovich Kálmánt újból kinevezte, illetőleg eddig is viselt állásaikban megerősítette; a belügyministerium ideiglenes vezetésével őt, a földmivelés- ipar- és kereskedelmi ministerium ideiglenes vezetésével pedig Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi ministert bizván meg. Olvassa továbbá az illető minist erekhez intézett egyes királyi kéziratokat.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. Helfy Ignácz: T. ház! A házszabályok értelmében kérek szót. A házszabályok 145-ik §-a igy szól: „Szót kérhetnek bármikor azok is, a kik: a) napirendet ifiditványozni, b) netaláni személyes megtámadásra válaszolni, e) szavaik elferditósét röviden helyreigazítani, vagy d) a ház szabályaira hivatkozni akarnak." T. ház! A lehető legkellemetlenebb feladat egy, különösen pedig a kisebbség padjain ülő képviselőre nézve, midőn a ház elnökének eljárását kénytelen megtámadni. Hiszen a mi támaszunk, egyetlen támaszunk e házban tulajdonképen az elnök ur volna, kihez bizalommal fordulhatunk, kinek részrehajlatlanságában mindig bizhatunk : még akkor is, midőn a ház többi oldalán ülők a legnagyobb szenvedélyek által vezettetnek. Ilyen kellemetlen helyzetben találom magamat e perczben, midőn kénytelen vagyok egy sajnos, mondhatnám botrányos, esetet a háznak tudomására juttatni. (Halljuk!) A házszabályok 181-ik §-a értelmében, mely szerint 20 tag kívánatára az elnök mindig ülést köteles hirdetni. A háznak 20 tagja, köztük magam is, ülést kért a t. elnök úrtól tegnapra: hétfőre. Az aláirtt 20 képviselő közül kettő személyesen elment átadandó a kérvényt. A t. elnök ur azonban mindenekelőtt kijelentette, hogy igaz ugyan, hogy a házszabályok világos szavai szerint 20 képviselő kívánságára az ülést összehívni köteles; de ő maga előtt csak kettőt lát, nem húszat, az írásra nem adhat semmit. (Mozgás.) Engedelmet kérek, t ház, fölösleges constatálnom azt, hogy a világ minden országában, minden osztályában és minden társaságában, a kívánság kifejezése legünnepélyesebb alakjának, az írásbelit tekintik; annak tekintik a mi házszabályaink is, elannyira, hogy mindenütt, a hol fontos parlamenti actusról van szó, kimondják, hogy azt írásban kell benyújtani. Ennek tehát eleget tettünk ; de a t. elnök ur ezen alakkal be nem érte, hanem szükségesnek találta kijelenteni, hogy szükséges, hogy ezen 20 tag nála jelentkezzék (Mozgás bal/elől), és jelentse ki azon kívánságát, hogy ülés tartassák; azt nem tette hozzá, hogy térdepelve kell az ülést kérni, (Derültség balfelől.) hanem beérte azon kívánság nyilvánításával, hogy mindenki személyesen jelentkezzék előtte. Igaz, én érzem, t. ház, hogy nekünk nem lett volna szabad e követelésnek engednünk: mert törvényes szabályellenes követelésnek engedni nem szabad, szabad embernek; de miután fontosabb volt előttünk a közügy, mint a személyes tekintet; habár a személyes tekintet nem csak saját személyeinket, hanem a ház mindenik tagját illette ? (Helyeslés balfelől.) mert szerintünk a ház mindenik tagja sértve van ezen eljárás által; mi, nehogy ez által megengedjük, hogy teljesedésbe menjen az elnök .azon világos szándéka, hogy kérésünket és a házszabályokat ez utón kijátsza: (Felkiáltások balfelöl: Ugy van\ Ugy van! Jbllenmondások a középen.) megtettük, egyenként elmentünk az elnökhez és teljesítettük ezen nem jogosult követelést. Hogy mi volt ennek oka, azt magyaráznom fölösleges; félt az elnök, hogy tán kellemetlen dolgokat találunk mondani, itt az akkorában még Bécsben időzött diplomavesztett hívatlan zugprókátoroknak. (Élénk derültség.) Hogy ez volt a czélja, világosan kitűnik azon ujabb sértésből, a melyet a házszabályokon elkövetett az által, hogy mig mi hétfőre kértük az ülést, ő daczára annak, hogy a házszabályok világosan mondják, hogy akkor tartozik az ülést összehívni, a mikor 20 tag kívánja, mert máskép a végtelenségig halaszthatná : nem hétfőre, hanem keddre hívta össze az ülést, tudván hihetőleg távirati utón, hogy az általam említett diploma-vesztett zugprókátorok diplomásokat addig visszanyerik. Elősoroljam-e hányféle sérelmet tartalmaz az elnöknek ezen eljárása? Megsértette a törvényt az 1848-iki 4-ik t.-czikk 10-ik szakaszát, mely az elnöknek főihivatásául tűzi ki a házszabályoknak szigorú megtartását és megtartatása! Megsértette a házszabályoknak általam már ismételve felolvasott világos szavait, megsértette a ház tekintélyét. az által, hogy a ház tagjait oly actusra kéuyszeritette, a mely sehogy sem fór össze azon tisztelettel, a melyet minden képviselő önmaga iránt követelhet. De megsértette a képviselőket még becsületekben is, mert a midőn két képviselő hozzámegy egy írással kezében, melyre 20 tag van aláírva, s ő mégis azok személyes megjelenését követeli: ez világosan azt jelenti, hogy ezen két képviselőt falsificatióval gyanúsítja. Engedelmet kérek, erre nincs joga az elnöknek, hanem eljárása jdgot ad nekem és minden képviselőnek azt mondani, hogy az elnök ur a házszabályokat szándékosan meghamisítja. Fontolja meg a t. ház, hová vezetne az, ha ily dolgokat hallgatva eltűrnénk. Első sorban oda 6*