Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-236

236. országos ülés május 2. 1877, 353 tékig részes a reaotió elkövetésében. Megmondom az okát. (Halljuk! Halljuk!) ki 1848-ik évi III. törvényozikk 19-ik §-a azt mondja, hogy a kancellária, a consilium és a kamara elnökeiből egy államtanács lesz alakítandó, a mely az ország ügyeit gondozni fogja; mert azt hiszem, hogy ebből a czélból állíttatott fel nem pedig abból, hogy fizetéssel Jegyének ellátva, mert hiszen a törvény kimondta, hogy az alkal­mazást nem nyert tisztviselők előbbi fizetéseiket megtartják. Ha ezt igy combinálom: akkor ezen intézke­désnek nem láthatom más okát, mint azt, hogy a megyei municipális élet megszűntével az ország­szabadsága ne legyen egyedül az administráló mi­nisteriumra bizva; hanem legyen ahhoz másnak is hozzászóllása ós azt hiszem, hogy az 1848-iki törvény azért intézkedett igy, hogy ő Felsége ne legyen kénytelen a törvény bizonyos megszegésé­vel oly emberek tanácsát kikérni, a kik az. or­szág által arra jogosítva nincsenek: hanem ő fel­ségének mód és alkalom nyújtassák e tekintetben is, hogy ő egy, a ministeriumtól független önálló államtanács nézete és véleménye kikérésével meg­győződhessék mindazon dolgok valódi állásáról és mibenlétéről, a melyek iránt neki kételyei vannak. A mennyiben tehát ő Felségét azon törvény által megállapított tanácsadásra hivatott közegtől megfosztjuk: annyiban tisztán mindnyájan reactió­ban szenvedünk. (Mozgás,.) Mert hiszen a t. ház tagjai között én 1865. óta jelen lévén, igen kevés szót, indítványt pedig épen nem hallottam arra nézve, hogy ezen igen üdvös intézkedése az 1848-ik törvénynek, mely az 1867-iki kiegyezés által sem szenvedett változást, sőt ezen törvény által vilá­gosan fentartatni kívántatott, hogy ezen törvény végrehajtása és életbeléptetése foganatba vétessék. Annyiban tehát, a mennyiben a törvény ezen in­tézkedésének életbeléptetését elhanyagoljuk, annyi­ban kétséget nem szenved, hogy mindnyájan reacti ó ban szén ved ünk. Mert én legalább csekély nézetem szerint szükségesnek tartom, hogy ő Felsége ne legyen kénytelen mindig csak azoktól kérni tanácsot, kik magok személyesen érdekelve vannak az ügyek­ben ; hanem kérhessen tanácsot olyanoktól, kik személyesen minden egyes dologban érdekelve nincsenek, kiknek állása és joghatása a ministe­riumtól semmi tekintetben sem függ. T. ház! Áttérve magára a törvényjavaslatra (Helyeslés), azt merem állítani, hogy ezen törvény­javaslat sem az 1848-iki fejleményeknek, sem az 1848. előtti történelmi fejlődésnek meg nem felel. Az 1848-iki törvényeknek nem felel meg azért, mert ha olvassuk előbbeni törvényeinket, már a régi időben az 1655: XXIV. t.-czikkben, és az 1659. XXXII. t.-czikkben világosan ki van mondva az, KiiPV. H. NAPLÓ 1875-78. X. KÖTET. hogy az árvák ügyeit kezelők számadással tar­toznak. Ezen számadást az illető megyei hatósá­gok kötelesek kiküldöttek által megvizsgáltatni. De arról sehol nincs szó. hogy e számadások kö­vetkeztében a tutor feletti Ítélethozatalra maga a megyei vagy városi munieipium lett volna feljo­gosítva; mert ott világosan ki van mondva, hogy a számadások fölötti ítélethozatalt az illető me­gyei hatóságok törvényszékei gyakorolhatják, akár a még akkor fenállott protonotariusok, és pedig minden jogorvoslat mellőzésével ós csak extro domí­nium fellebbezés megengedésével is kényszerithetik, valamint marasztalhatják el az illetőt a hiányok pót­lására. Akkor tehát, midőn ily eljárás alkalmazta­tott a gyámügyekbe, mely eljárás még az 1723. LXVI1I. t.-czikk által fentartatott, és mely még az 1764—5. évben tartott országyülésen, — ha jól emlékszem — a 25. t.-czikkben fentartatott, nem le­het mondani, hogy mikor a rendes bíróságnál ezen számadásokból keletkező peres kérdések el­intézésére egy ideiglenes, a belügyminister által mintegy dualistikns alapon felállított fölebbviteli törvényszék alkottatik, végleg pedig az ügy a mi­nister személyéhez fellebbeztetik, akkor nem lehet azt mondani, hogy ez a régi fejleményekhez illik, és azokból következik; mert ha e fejleményeket tanulmányozzuk, kénytelenek vagyunk beismerni, hogy Magyarország soha sem volt semmire any­nyira féltékeny, mint arra, hogy birái függetlenek legyenek; már pedig akkor, midőn a gyámügyi törvénykezési dolgok a gyámhatósághoz jönnek, melynek megválasztása múlhatatlanul főispán, vagyis a minister közege hozzájárulásával történhetik csak, akkor, mikor a felebbviteli bíróság csak ugy ala­kitható össze, hogy a közigazgatási bizottságnak csak két tagot van joga választani, két tagot pe­dig a főispán kijelölése következtében lehet meg­választani, és ezen bíróság elnöke megint a fő­ispán ós csak az ő akadályoztatása esetében he­lyettessé az alispán: ezen fölebbviteli bíróságot én részemről önálló bíróságnak nem tekinthetem ; még pedig nem tekinthetem azért sem, mert a köz­igazgatási törvényben megállapított fegyelmi eljá­rás is olyan, a mely fegyelmi eljárás következté­ben ezen bíróságok fölött is végbiráskodás egyedül és kizárólag a ministerek kezeiben van letéve. Nem is akarom összehasonlítani, hogy miként ál­lott 1870-ben a fegyelmi eljárás a közigazgatási tisztviselőkre nézve, és miként áll jelenleg. Ha tehát mind ezt figyelembe veszszük, nem lehet azt mondani, hogy a törvényjavaslat régi törvényekkel és történelmi fejleménynyel meg­egyezik és azokon alapszik; sőt inkább a magyar ember minden fogalmával ellenkezik az, hogy jogügyi kérdésben véglegesen ugyanazon minister határozzon, a ki az egészet utolsó fórumban in­tézi és administrálja. Azt hiszem, bővebb magya­rázat arra nézve, hogv az előttünk fekvő törvóny­45

Next

/
Thumbnails
Contents