Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-235

236. orsiigosr tilos május 1. 1877. 343 el kell pusztulni engednünk a kis hagyatékot, csakhogy a theoriát megmentsük: nem fogadhatok el. (Élénk hosszas tartós helyeslés a középen és szélső baloldalon. Mozgás.) Különben t. ház, még azt is elmondom, hogy azt, hogy a biró és a közigazgatási hatalom egymástól elválasztassék, magam is bizonyos korlátok közt helyeseltem és helyeslem most is. És ha azon helyes elv ellen nálunk ma talán itt-ott resensus uralkodik, annak indoka abban rejlik, hogy ezen magában véve helyes elv alkalmazva annak idejében nem a kellő korlátok közt, de túlhajtva lőn, mert merek rá hivatkozni, hogy oly abstract elválasztása a közigazgatási és birói teendőknek, mint a mely minálunk az összes 1848. előtti és utáni históriái fejleményeinkkel ellenkezőleg egyszerre keresztül vitetett: sehol sem, sem Angliában, sem x\merikában, som Francziaországban nem volt, (Elénk helyeslés a középen és szélső halon. Mozgás), azonban a feladat természetesen nem az — és ebben kész vagyok bármikor kezet fogni t. barátommal, — hogy e miatt most már a helyes elvet rontsuk le, a mire ugyan semmi szándékom nincsen; hanem a feladat az, hogy ott, a hol hátrányok, bajok mutatkoznak, az elvnek magának épségben tartása mellett: az életben kifejlődött bajokon segítsünk. (Milénk helyeslés.) A miket t. barátom az egyes részleteket illetőleg felhozott, engedje meg legelőször is, hogy figyelmeztessem arra, hogy ez a törvényjavaslat legalább is nem mindazokban szándékozik a birói hatáskört és a magánjogokat korlátozni, melyeket ő felhozott. Így például a 35. §-nak 5. pontjára reflectálva, t. barátom azt mondja: „íme itt a nagykorúság vagy a teljeskoruság elértekor is a gondnokság alá helyezés" renrendeltetik el, itt tehát — és ebben igaza van, — legfontosabb joga az egyénnek korlátoztatik a politikai hatóság által. Engedelmet kérek, e törvényjavaslat épen e § ában — legalább meggyőződésem szerint, — megmarad azon határok közt, melyeket a közigazgatási hatóságoknak respeetálnia kell, mert az ily esetben beálló szükség iránt intézkedik; — meddig'? az illetékes bíróság jogérvényes határozatáig (Helyeslés), tehát ép e §. mondja ki, hogy határozni fog e dologban a bíróság és a közigazgatásra csak azt bizza, hogy mig e határozat létrejöhet: gondoskodjék az illető érdekében (Ugy van!) és én azt gondolom, épen ez a helyes munkafelosztás. Különben ha a t. ház e javaslatot a részletes tárgyalás alapjául el fogja fogadni, azokra nézve, a mik a részletekre felhozattak, lesz mód és alkalom felelni, s akkor a szülei hatalomról is beszélhetünk. Mindarra, a mi egyik és másik oldalról felhozatott, egy rögtönzött beszéd keretében felelni, teljes lehetetlenség. Figyelmeztetnem kell azonban a t. házat mégis azon — szerintem — tévedésre, midőn az előttem szólott t. képviselőtársam előadva azt, hogy a szolgabírónak mennyi egyéb dolga van, ebből igen elmésen és mulattatóan adta elő; de mondom, midőn ezt előadta, akkor én ugy látom, hogy ő is azon tévedésben van, melyben igen sokan vannak, a midőn azt mondják, hogyan végezhetné az árvaügyeket jobban a szolgabíró, kinek más teendője van, mint a járásbirónak : elfelejtik, hogy annak a járásbirónak nem csak ez lesz teendője; hanem annak is temérdek más teendője van, annyi más teendője, hogy nincs az országnak oly vidéke, — a hol pedig bíróságaink meglehetősen sokba kerülnek, — folytonos panaszok nem lennének az iránt, hogy a személyzet elégtelensége miatt nem győzik a munkát. (Élénk helyeslés.) Ha tehát egyik irányban figyelembe kívánjuk venni az elfoglaltságot: okvetlenül figyelembe kell venni a másik irányban is (Helyeslés), valamint figyelembe kell venni azt is, hogyha igaz, a szolgabírónak is igen sok teendője van a mai időben; de épen teendőinek természete olyan, mely sokkal lehetőbbé teszi rá nézve, hogy gyorsan végezze helyszínén a munkálatot, mint a járásbirókra nézve, kiknél igen jól tudjuk — nem vádként mondom, mert oly helyen, igenis tudom, hol a járásbiráknak sem képessége, sem szorgalma ellen szó sem lehet — gyakran terminust három hó alatt is alig lehet kapni, (ügy van!) T. ház! Azt ígértem, hogy refiectálni fogok pár szóval arra, hogy helyesnek tartom-e a történelmi fejlődést 1848-nál ketté vágni és azt mondani: csak az történelmi fejlemény, a mely 1848. óta történt. (Halljuk!) En t. ház elsőben is azt tartom, hogy a mi 1848-ban a törvényhozás terén történt,— mert hisz most csak arról beszélhetünk. — az históriai fejleménye volt az azelőtt történteknek, és ezt, gondolom, törvényhozásunk, országgyűlési naplóink mindannyian betörői betűre igazolják. Már ezért magáért, tehát oly határozottan e két epochát egymástól elválasztani nem lehet; de hol is keressünk históriai fejleményt, ha az 1848. előtti időket ignorálni akarjuk? 1848. után egész 1867-ig, tehát ez epochának hasonlithatlanul nagyobb ideje alatt, hogy mi történt, azt tudjuk; de azt hiszem, hogy magyar történelmi fejleménynek t. barátom sem fogja azt nevezni. (Élénk helyeslés több oldalról.) De azt mondja ő, hogy csak azt fogadja el fejleménynek, a mi az 1848. évi törvényhozás szelleméből folyik. No kérem az 1848. évi törvényhozás szelleméből én azt, hogy az árvaügyeknél ne lehessen a közigazgatási hatóságokat felhasználni: kimagyarázni nem tudom ; mert ha vesszük, azoknak nyíltan hirdetett szelle-