Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-235
2S&. országos Illés niájus 1, 187?. 339 mányoznak, hanem Ítélnek is; nem csak minísterek, hanem birák is egy személyben, (ügy van\) Innen van azon kirivó anomália, hogy például az adó és illetékek ügyeiben az ország legfelsőbb fóruma maga a pénzügyminister, a ki a kincstárnak képviselője, a ki tehát fél és biró is egy személyben. (Helyeslés több oldalról.) Ez semmi más, mint absolutismus. (Ugy van! Igaz!) Megszüntettük az absolut jellegű magyar kir. udvari eancelláriát; de a magyar udvari eancellária absolut jellegű hatalomkörét átvette a ministerium. Kivétel csak a törvénykezési ügyekre nézve történt. Tudjuk, hogy a magyar udvari eancellária nem csak közigazgatási, hanem törvénykezési ügyekben is birói hatalmat gyakorolt. Némely ügyekben az volt a legfőbb fórum, másokba pedig befolyt mandátumok kibocsátása által. Az 1867-ben megalakult kormány azonban nem vette át az udvari cancelláriának ezen birói hatalmát, hanem annak gyakorlását az ország rendes bíróságára ruházta át. Mi, kik az 1869 : IV. törvényezikket alkottuk, nagy veszélyt láttunk a két külömböző hatalomkör egyesítésében; azon meggyőződésben voltunk és vagyunk ma is, hogy e í-'ét különböző hatalomkor szétválasztása lényeges követelménye a valódi alkotmányosságnak, oly lényeges követelménye, a mely nélkül jogállam nem is képzelhető. (Úgy van !) Azt hisszük ma is, hogy szétválasztása e két különböző hatalomnak a közigazgatási ügyekben is, elébb-utóbb bizonyosan be fog következni; bekövetkezik majd akkor :. ha az eszmék az országban tisztulnak és ha a nemzetben felébred a kellő érzék a valódi alkotmányosság kellékei iránt: bekövetkezik majd akkor : ha a közigazgatási forumok rendezése által gondoskodni fog a nemzet arról, hogy közigazgatási vitás ügyekben is elmozdithatatlan birák ítéljenek fölötte. Mi azonban ezen időpontot nem várhattuk be, meg kellett tehát elégednünk azzal, hogy midőn a magyar igazságügyi rendszernek alapjait megvettettük, alapelveinknek csak annyiban szerezzünk érvényt, a mennyiben e két külömböző hatalomkört a politikai, a birói hatalmat legalább a törvénykezési ügyekben elkülönittettük. Ezen alapelvünknek kifolyása volt, hogy elvontuk a birói hatalom gyakorlását a politikai hatóságoktól, mint a melyekben nem láttunk és ma sem látunk mást, mint a politikai hatalomnak egyszerű közegeit. Mi, kik perhorrescáltuk mindennemű, akár közvetlen akár közvetett befolyását a politikai ha talomnak a birói hatalomra; mi nem hagyhattuk a birói hatalom gyakorlását oly közegek kezében, a melyeknek függetlensége a politikai hatalomtól nem csak biztosítva nincs, de sőt nem is lehet, hacsak a ministeri felelősség elvét a gyakorlatban a semmire nem akarjuk devalválni. Most uraim, ezen részleges vívmányunkat is elejtenünk, segédkezet nyújtanunk kell arra, hogy a politikai hatalom a birói hatalommal törvénykezési ügyekben is újra egy kézben összpontosittassék: ez uraim tőlünk már nem politikai önmegtagadás , hanem politikai öngyilkosság volna. (Mozgás.) Ez volt az egyik politikai természetű szempont, a mely eljárásunknak irányt adott. Ha megengedik önök, elmondom a másikat is. Előbb is hallottam (Halljuk!) e teremben felemlíteni a históriai fejlődés jelszavát. Én is a históriai fejlődés őszinte, nyilt barátja vagyok; csakhogy egy kis distinctióval. Az 1848-ki törvényhozás a magyar államot merőben uj alapokra fektetvén és egészen uj irányba terelvén annak fejlődését, én az 1848-i törvényhozás szelleméből indulok ki és históriai fejlődésnek nevezem azon törekvést: a magyar államnak oly organismust, oly institutiokat adni, melyek annak fokozatos haladását az 1848-i törvényhozás szellemében és az ott kijelölt irányban biztosítsák és előmozdítsák. Ezt és csak egyedül ezt nevezem én legális históriai fejlődésnek. Ellenben minden kísérletben, mely az államot kiterelhetné ezen irányból vagy visszafelé zökkentené: nem látnék históriai fejlődést, hanem oly valamit, a minek neve a politikai szótárban reactio. Mert nagyon szükkörü felfogás volna tőlünk a reactiot csak oly nevetséges velleitásokban keresni, melyek a robotra vagy a rendi alkotmány, vagy az absolutismus visszaállítására irányozvák. Ily nevetséges velleitások szerintem nem is léteznek, s ha léteznek, nem léteznek oly egyéneknél, kiknél azok veszélyes jelleget ölthetnének magokra. Eeactio szerintem mindaz, a mi zsibbasztja vagy megakadályozza azon nagy alapelvek fokozatos fejlesztését és megtestesülését, melyeket az 1848-i törvényhozásnak köszönhetünk. Ezen nagy alapelvek közé tartozik első sorban a magyar állam, az egységes magyar állam eszméje. Ezen eszme megvalósítása még legjobb esetben is egy generatio idejét fogja igénybe venni; de czélellenes, helytelen politika t mellett dédunokáink sem fogják megérni azt. Es ezen eszmének meg vannak a maga elengedhetetlen követelményei. Ezek sorában állt az is, hogy annak idejében ellene szegüljünk azon törekvésnek, mely az alkotmány visszaállításának első éveiben a megyei önkormányzat csalékony ezóge alatt szintoly konok, mint veszélyes harezot folytatott a parlamenti kormányzat ellen, s mely ha diadalra vergődik: oda vezet vala bennünket, hogy egy szép reggelen a magyar állam helyett a confoederalt megyékre ébredtünk volna fel. A magyar állam eszméje lebegett szemünk előtt, midőn a megyéket vissza szorítottuk a helyi önkormány43*
