Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-235

330 235. országos Illés Májng 1.1877, ha perre kerülne a sor, mi kép lehet azt e tekintetben átvenni. Mire és mennyire tarthat az örökségből igényt, különösen ott, a hol kiskorúak nagykorúakkal együtt örököltek. De most kérdem t. ház, hogy ezen jelen zilált törvénykezési viszonyaink közt, a hol még mindeddig rendes polgári törvénykönyvünk nincs, bár már évek óta az készülődésben van; várjunk addig, mig e törvénykönyv végre valahára elkészül! és csak akkor intézkedjünk, és addig az árvák vagyonát pusztíttassuk tovább is? Vagy pedig nem sokkal helyesebb-e, hogy most ezen törvényjavaslatnak első részét, a mely magában foglalja az anyagi jogokat, elfogadjuk? a melyek tulajdonkép a polgári törvénykönyvbe tartoznak, azokat már most eleve ideiglenesen érvényre emeljük és a melyek majd később a polgári törvénykönyvbe ezen igy elfogadott elvek szerint egyszerűen átvehetők lesznek. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat második része, a közigazgatási bizottsághoz való fellebbezéssel foglalkozik, és e szerint a közigazgatási bizottság fogna a tcnyálladék felett határozni. Nézetem szerint ezen intézkedés egészen helyes, mert a közigazgatási bizottságban elegendő szakavatott férfiú van, kik ezen ügyeket helyesen megitélni és véglegesen elintézni birják. Ott van az alispán, a polgármester, a vármegye vagy a törvényhatósági város első megválasztott tisztviselője, a kiről csak fel kell tenni azt, hogy a törvényt és a viszonyokat épen ugy ismeri, és ópugy képes megítélni az egész hagyatéki ügyet bizonyosan, mint akármely járásbiró vagy törvényszéki biró, ott van ezen bizottságban továbbá H főjegyző és a kir. ügyész és ott lesznek még több más szak férfiak is. Ha ezen törvényjavaslatnak nem lesz meg azon eredménye, melyet mi, a kik azt helyesnek tartjuk és meg nem felel majd annak, amit mi attól várunk : akkor ne a törvényben keressük a hibát, hanem azon emberekben, akik hivatva vannak a törvényt végrehajtani; inert a legjobb törvény is, ha azon közegek, akik annak végrehajtására hivatva vannak, arra nem képesek: az eredmény soha sem lesz kielégítő. Látjuk ezt más államokban is. Ha valaki egy kis fáradságot vesz magának és például az orosz codifieatióra fordit egy kis figyelmet és azt átlapozgatja, látni fogja, hogy ott az igazságügyi törvények, a tudomány legmagasabb színvonalán állanak, és mégis, minthogy azon emberek, a kik hivatva vannak ezen törvényeknek érvényt szerezni, erre nem alkalmasak, ennek folytán nevezetes arról az, hogy ott az igazságszolgáltatás egyike Európában a legroszszabbaknak. Ezen törvényjavaslat irányában már szinte bizonyos elfogultság uralkodik e házban és az elfogultság annyira ment, hogy meg vagyok győződve, ha még annyit vitatkozunk is e kérdésben : mindenki meg fog maradni a maga meggyőződése mellett ; mert az egyik meg van győződve arról, hogy a hagyatéki eljárás egyedül az igazságszolgáltatás keretébe tartozik, a másik, mint én is, megvagyunk arról győződve, hogy az a közigazgatási hatóság terén, a peren kívüli esetekben van a maga helyén. Tehát igy állván az ügyek, e vitában ós mivel mi, a kik e törvényjavaslatot elfogadjuk, az ellennézetüeket a legnyomósabb érvekkel sem fogiák már meggyőzni, én épen ennélfogva nem akarom ezen alkalommal a í. házat hosszasabb indokolással fárasztani; hanem egyszerűen kijelentem, hogy a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot, mint a mely jelenlegi szükségeinknek azonnal megfelel ós rajta javít, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom {Helyeslés a középen) Mandel Pál: T. képviselőház! A szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalása alkalmából azon mulasztásokra ^óhajtanék rámutatni, melyeket az igen t. igazságügyministerium elkövet, a mely mulasztásoknál fogva az igen t. belügyministerium befolyása törvénykezési és magánjogi ügyekbe az igazságügyministeri tárcza rovására folyton nő. Igazolta ezt a megboldogult bókebirósági törvényjavaslat. Igazolja ezt a most előttünk fekvő törvényjavaslat is. Azonban nem teszem ezt, nem teszem pedig azért, mert még látszatát is ki akarom kerülni annak, hogy én e törvényjavaslatot tán ellenzéki álláspontomból, tán pártszempontból ítélem meg. Mert valóban nagy hiba volna ezen magánjogi természetű törvényjavaslatot pártszempontból megtámadni és tán megbuktatni, ha az jo; mig azonban másrészről ép oly hiba volna pártszempontból és a személyes tekintély mérlegbe vetésével megmenteni a különben bekövetkezhető bukás elől, ha a törvényjavaslat rósz. A mi pedig ezen törvényjavaslat azon alapvonását illeti, mely talán legelőször jő tekintetbe, nevezetesen hogy árvaügyek kezelését közigazgatási közegekre bízza: tagadhatlan, hogy az árvaügyek kezelésénél lépésről lépésre merülnek föl kérdések, melyeknek eldöntéséhez jogi szakképzettség kívántatik. Csak egy közönséges osztály elkészítését említem például. Azonban tagadhatatlan az is, hogy az árvaügyek kezelésénél viszont merül fel több oly teendő, melyek elintézéséhez bizonyos közigazgatási ügyesség elégséges. Ilyen például az árva vagyon kezelése, a gyámok megszámoltatása, az árvák személye fölötti felügyelet stb. Már pedig, minthogy az árvaügyek lehető legnagyobb veszélyével járna, ha ezek különböző természetöknéi fogva két hatóság közt, a közigazgatási hatóság és a bíróságok közt felosztatnának, miután