Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-205
205. országos Illés február 8. 1877. 23 A közigazgatási bizottság továbbá szükségesnek látja, hogy a bekezdés a következő mondattal toldassák meg: „valamint a Jász-Kun kerületnek részint Pestmegye, részint a Kis-Kunság területén fekvő egyéb pusztái" ; — szükséges pedig ez azért, mert itt egyedül Kocsér puszta van felemlítve, holott a Jász-Kun kerületnek részint Pestmegyében, részint Kis-Kunságban fekvő több pusztája is van, mint Kocsér; tehát félreértések kikerülése végett szükséges lesz ezt itt felemlíteni. Elnök: Méltóztatik a t. háznak ezen bekezdést, a közigazgatási bizottság által javasolt módosításokkal elfogadni! {Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 19., 20., 21., 22., 23. és 24-ik pontokat, melyek változtatás nélkül elfogadtattak; olvassa a 3-ik §-t.) Gulner Gyula jegyző: T. ház! A 3-ik §-t a közigazgatási bizottság következőkép ajánlja szövegeztetni: „Ott, hol a puszták, vagy más hasonnemü területek és községet nem képező telepek az 1876-ik évi XXXIII. vagy jelen törvényczikkben akár a területbe foglalva, akár külön nem említtetnek, mindenütt azon községgel mentek át, vagy maradtak, a melyhez közigazgatásilag tényleg tartoztak." Elnök: Méltóztatik a t. ház a 3-ik §-t a közigazgatási bizottság javaslata szerint elfogadni ? [Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Ekként a törvényjavaslat részleteiben is letárgyalva lévén, annak harmadszori felolvasása a legközelebbi ülés napi rendjére fog kitüzetni. Következik a közigazgatási bizottság jelentése a Szörény megyei ideiglenes közigazgatási rendszernek 3 évre való fentartásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a törv értyjavaslatot.) Elnök: Az átalános vitatkozást megnyitottuak jelenteni ki. Mocsáry Lajos: T. ház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslat ezélja részint indenmyti azért, mert Szörénymegyének, mint önálló törvényhatóságnak szervezete mind ekkoráig végrehajtva nincs, részint pedig felhatalmazás arra nézve, hogy a ministeri nm az országnak e részét továbbra is ideiglenes szervezeti állapotban tarthassa fenn. T. ház! Nekem ez ellen elvi kifogásom nincs; inert ha csakugyan annyira sikerült az absolut rendszernek, a katonai kormányzatnak visszatartani, vagy elfojtani e szerencsétlen vidék értelmiségnek fejlődését, hogy ott a megyei tisztikarnak, de különösen a központi közegeknek összeállítása nagy nehézségekbe * ütközik : akkor lehetetlen a mentséget az eddigiekért és a felhatalmazást továbbra is megtagadni. Ha mégis átalánosságban felszólalok a törvényjavaslat ellen, ennek oka egyedül az, mivel oly nagymértékben látom e törvényjavaslat minden e gJ es §-ában a szabatosság hiányát, a mint azt röviden bátor leszek kimutatni, — pedig a szabatosság minden törvénynek mellőzhetlen feltétele, — hogy ez oknál fogva nem vélem azt tárgyalás alapjául elfogadhatónak és arra volnék bátor a t. házat kérni, hogy azt helyesebb, szabatosabb szövegezés végett a bizottsághoz visszautasítani méltóztassék. Itt van például mindjárt az 1-ső § ban az, hogy Szörény vármegye szervezése három évre elhalásztatok. Ez nézetem szerint annyit jelent — reám legalább azt a benyomást tette, midőn először olvastam. — mintha az volna ezélja a törvény-javaslatnak, hogy három év előtt ne is lehessen szervezni. Tudom, hogy ez nem volt ezélja a törvényjavaslatnak; de nem is kell olyan kifejezést a törvénybe igtatni, a mely nem felel meg az intentiónak. A 2. §-ban azt mondja: a belügyminister felhatalmaztatik, hogy Szörény megyét ezen 3 év alatt a jó közigazgatás igényeinek megfelelőleg ugy rendezze, hogy ezen szervezet a régi állapotból a végleges szervezetre helyes átmenetet képezzen." Azt hiszem, t. képviselőház, hogy átalában véve helytelen dolog törvényben arra nézve adni instructiót, — különösen a kormánynak, — hogy valamit helyesen cselekedjék. Ez nem törvénybe való intézkedés. A 3. §-ban az van mondva, hogy: „Az előző (2. §-ban) említett ideig a megyéket illetőleg eddig alkotott, vagy ezentúl alkotandó törvények hatálya Szörénymegyére ki nem terjed : ha csak ez valamely ujabban alkotandó törvényben külön ki nem mondatik. ,Ha egyszer kimondatik az 1. §-ban, hogy az ideiglenesség fentartatik: akkor ezen 3. § t beigtatni nézetem szerint fölösleges, inert magától értetik, hogy bizonyos megyére ki nem terjed törvények hatálya. Még a 4., az utolsó §-t sem tartom helyesnek, melyben az mondatik, hogy: „Ezen törvény végrehajtásával a ministerium bizatik inegr inert azt hiszem, hogy egy megyének szervezése kiválólag a belügyinmisterre tartozik, daczára annak, hogy a közigazgatási bizottságok szervezésére, a mennyiben azokban más ministeriumok közegei is helyet foglalnak, azoknak is van befolyása; de miután mindig a „potiori fit denominatio", itt is helyesebb lenne azt mondani, hogy ezen törvény végrehajtása a belügyministerre bizatik. Azt hiszem tehát, az előadottakból kitűnik, hogy nem ok nélkül mondám, hogy ezen törvényjavaslat nélkülözi a szabatosságot; ennélfogva én az ezen szempontból és igy nem elvi szempontból a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el; hanem arra kérem a