Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-233
233 országos Ülés április 23. 1877. 299 mánya arra mutat, hogy azon szempont nem mellőztetett teljesen. De nem is érvényesült oly mérvben, a mint kellett volna. Mert eddig a városi vagy annak tekintendő elem, — és a tisztelt ház meg fogja engedni, hogy nem csak az Illyefalva, Hátszeg, Szék és Oláhfalu féle helységeket, hanem a Segesvár, Medgyes, Besztercze és Szászsebes féle városokat ide számítom — 29 munieipiumban 34 képviselőt választott. Az előttünk fekvő javaslat 15 városnak hagy összesen 19 képviselőt, tehát a városok képviselőinek számát 15-el, csaknem a felére apasztja. Erre persze azt mondják, hogy csak oly helységektől vették el a külön követválasztási jogot, a melyek városi jeléggel nem bírnak, és hogy minden Eottenboroughtól oly jog elveendő, melyre az többé nem tarthat igényt. Teljesen osztozom ezen nézetben és nincs kifogásom az ellen, hogy az indokolásban felsorolt öt város megszűnjék külön követet választani, bár mennyire sajnálnám is, hogy talán e miatt a jövő országgyűlés Abrudbánya, Csíkszereda vagy Hátszeg európai műveltségi képviselőinek egyikét vagy másikát nélkülözni fogná. Következetesen nem panaszkodhatom, hogy Ujegyház, Szerdahely, Kőhalom és Nagy-Sink az emiitett városok sorsát kapják; ámbár nehezen fogja valaki tagadhatni, hogy ezen négyszáz helység, ha talán csak részben a lakosságszámára nézve, mindenesetre közgazdasági jelentőségre, intelligentiára nézve és adófizetési tekintetben ugyan csak bátran inérközhetik Szék, Vízakna, Kolos és Oláhfalu mondhatom úgynevezett városokkal. A midőn a ministerelnök az emiitett, továbbá Erzsébetváros,Bereczk,Sepsi-Szt-György és SzékelyUdvarhely városokat jövőre is azon szerencsében óhajtja részesíteni, hogy külön képviselőt választhassanak: mindenesetre nem a theoria absolut követelményei lebegtek szemei előtt, hanem respectálni akarta a történelmi fejlődést, a mi hát igen szép. Csak azt nem tudom magamnak megmagyarázni hiányos logikámmal, hová került azon finom történelmi érzék, midőn oly városokról teljesen megfeledkezett, minők Segesvár. Medgyes, Besztercze, Szászsebes, Szászváros és Szászrégen, melyek valamennyien a statisztika el nem taktikázható adatai szerint nemcsak lakosságuk száma, műveltségük foka és adóképességükre nézve tetemesen felülmúlják a 8 utoljára emiitett valódi vagy soi-disant városokat. Csak szíveskedjék a ministerelnök ur közoktatásügyi eollegájánál az imi és olvasni tudók számát és f a pénzügyminister urnái a kivetett és valóban befizetett adó összegeit megtekinteni: meg fog győződni, hogy azon nagy fontosságnál fogva, melyet ő magánvárosi elemnek tulajdonit, a theoria követelményei, szerint ugyan csak meg kell adni a képviselőküldési jogot a nevezett városoknak: ha megadatik illetőleg meghagyaíik azoknak, a melyek e javaslatban proponálva vannak. Mert azzal, hogy talán elvileg akarja a ministerelnök ur ezen jogot megadni, de tényleges gyakorlatát bizonyos számú évre felfüggeszteni vagy elhalasztani: még sem lehet beérni. Azt pedig, hogy a történelmi fejlődés ezen jogot nem ismerné, azon körülményből még sem lehet bebizonyítani, hogy a ministeri indokolás mellékleteiben ezen törvényhatóságok nem a városok, hanem a megyék rovatába vannak bevezetve. Ki állithatná, hogy ezen városok ép ugy, mint Nagyszeben vagy Brassó városok nem küldtek képviselőket az országgyűlésbe? A régi választási mód mellett nem volt a város és szék vagy vidék közti különválás élesen feltüntetve a követválasztások alkalmával ; de az 1874. évi XXXVI. törvényczikk §-a világosan megállapítja azon szabályt, hogy egy választókerület csak egy képviselőt választ, minélfogva a város és vidék a volt Királyföldön külön külön választott is. Csak Szászrégen van más helyzetben. Hogyan történhetett tehát, hogy ezen városok mint nem létezők tekintettek az előttünk fekvő javaslat készítésénél ? Ezt csak a ministerelnök ur tudhatja. Volt ugyan szó, — bírálva értekezletekben és országgyűlési bizottságokban — arról, hogy ezen javaslatnak is az a hivatása, a magyar elem suprematióját erősíteni. Az indoklásban azonban ezen argumentumot nem találom, és én nem is hiszem^ hogy a ministerelnök ur, mint államférfiú a suprematia oly felfogásának hódolna és oly gyakorlatát akarná érvényesiteni, mely e haza lakosainak ha nem is teljes, de mégis óhajtandó politikai jogegyenlőségével ellenkeznék. Hogy az általam emiitett városok nem tősgyökeres magyar ajkúak: nem lehetett tehát oka, hogy a törvényjavaslat megakarja őket fosztani azon képviselő választási jogtól, melyet szerintem eddig bírtak, melyre azonban minden esetre érdemesek. Különben legyen szabad ez alkalommal egy pár őszinte és higgadt szót mondanom a suprematiáról. Nincs e hazában bármely ajkú hazafias, vagy csak egézséges gondolkozású ember, a ki el ne ismerné a magyar elem hegemóniájának természetes, jogosult, sőt szükséges voltát, és a hivatalos nyelvnek bizonyos praeponderentiáját. De ha a gyakran hangoztatott jogegyenlőségnek értelme és tartalma van : ez csak azt jelentheti, hogy a magyar nemzetiség, mint prima inter pares és első sorban állam-alkotó viszi a vezérszerepet. Méltóztassanak elhinni, hogy a nem magyar ajkú és különösen németajkú honpolgárok örömmel és őszinte baráti érzülettel fogják észlelni a magyar nemzetiség gyarapodását és intensiv fejlődésót, a mennyire ez saját gyakran tapasztalt erejéből és korszerű törekvéseiből ered. De viszont ezen hegemónia iránti ragaszkodást csakis csökkentheti minden rendszabály, mely a nem magyar ajkúak politikai, nemzetiségi jogainak és culturalis 38*
