Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-233

290 233. országos ülés április 28.1877. designál az országos ügyekben gyakran egészen tájékozatlan embe.t képviselővé. (Helyeslések.) E két tekintet magában elég rám nézve, hogy a t. belügyminister ur által benyújtott ezen javaslatot — szellemét illetőleg legalább — ne helyeseljem. Nem helyeslem pedig különösen azt, mit e rottenboroughokra nézve tapasztalunk, és engedje meg a t. ház, hogy e részben néhány megjegyzést tegyek. A képviseleti rendszernek tagadhatlanul egy erkölcsileg igazolható alapja van, és ez nemde az országos ügyekben kellő mérvű tájékozottság alapján fejlesztése a meggyőződéseknek, a lelkiismereteknek. Csak ezen az alapon, tehát kellő tájékozottság mellett végezheti a képviselő azon áldásteljes munkát, melyet tőle a nemzet vár. Ott, a hol ez nem lehetséges, hol a választó túlnyomó többsége nem érte el a műveltség azon fokát, azon függetlenséget, szemben volt földesurával, papjával, a kormány nagybefolyásu tisztviselőivel : ott, azt hiszem, az erkölcsi alap ki van rúgva a választási rendszer alól, s odadegradaltatik. hogy elvégre többé, kevésbbé tisztességes eszközök jutnak érvényre. Én tehát e tekintetben, habár némelyek félreértik is azt, hogy a kisebb városoktól is megakarjuk vonni a választási jogot, őszintén kijelentem, miszerint sajnálom, hogy az igen t. minister ur tartózkodott reformjavaslatát az úgynevezett rottenboroughokra is kiterjeszteni. Sehol Európában ily anomáliát nem látunk ; magában Angliában is vannak kisebb-nagyobb választókerületek, de az bizonyos, hogy ott az eszmecserét, a képviseleti rendszernek ezen valódi alapját, a függetlenséget tekintve, nem találunk oly véghetetlen kirívó nagy ellentétekre, a néhány designáló nagy befolyású egyének, és az egész tájékozatlan, nem mondom brutális, — mert lehet, hogy jószivü hazafiak — de mindenesetre fel nem világosodott tömeg közt. Pedig ezen államban látjuk a középkör hagyományának legtöbb maradványát, — igaz, a jogállam alapján. De ha többi államát nézzük Európának, azt látjuk, hogy megtörténik ugyan, hogy még csekélyebb számú választók is vannak jogosítva egy képviselő küldésére; de akkor ezen válasz lók nem fognak a lehető legalantabb műveltségi fokon állani, kik nemcsak hogy irni és olvasni nem tudnak, hanem még a földes uraknak és papoknak nevén kivül senki másnak nevét nem hallották, a ki őket felvilágosíthatta volna, hanem ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a legmagasabb értelmiséghez tartozók, pl. az egyetemi tanári karhoz, az ipar és kereskedelmi kamrához és a középföldbirtokos osztályhoz tartozók fogják a képviselőt küldeni. Én tehát nem fogadhatom el a minister urnák azon indokolását, melyet ezen javaslat kíséretében beadott ós a melyben azt mondja, hogy : ,,Ha jelen viszonyaink között a képviselő választásoknál gyakorlatilag üdvös eredményt akarunk elérni: akkor a választó-kerületek beosztásánál nem lehet egyedüli feladatunk a theoria absolut követelményeinek szigorú teljesítése ; hanem különösen szem előtt kell tartanunk a történelmi fejlődést is." Ugyan uraim, jöjjünk egyszer már tisztába azzal, hogy mi az a theoria? Nem érezhetem magamat arra hivatkozva, hogy a deductiv és ii\ductiv módszerről akadémiai előadást tartsak, hanem nagyon kérem a t minister urat, és a képviselőháznak minden tagját: ne engedjék elharapódzói azon szokást, mely szerint ott, hol a dolog fenekére ható érvekkel szemben az empyriából. a gyakorlati életből merített ellenérveket kellene felhozni: elfogadjuk a tridenti zsinaton jelen volt egyik paternak azon ajánlatát, hogy ha az ember nem akar magának fáradságot venni, hogy a felhozottakat ellenérvekkel czáfolja, jó lesz egy haeresist felhozni, majd elhallgatnak. Én azt tapasztalom, hogy valahányszor valamely uj alkotás tervezetével, vagy valamely exigentiával vagyunk szemben, mindig az mondatik : ez theoria, a praxis mást kíván. Sokkal inkább tisztelem a belügyminister urat, sem hogy én ezt neki komoly szemrehányásként hoznám fel, sem hogy azt hinném, hogy ő az inductiv theoriát mellőzné, melynek a gyakorlati ember vezérszövétnekének kell lenni az élet viszonyaiban. Sajnálom tehát, hogy indokolásában azon jelszót ő is hangoztatja. Miből áll az a praxis? Vajon 1818-ban, midőn ezen választó kerületeket nagyszerű hazafias buzgalommal, de bizonyos elhamarkodottsággal kikerekítették: a praxis állott-e törvényhozóink szeme előtt? Mi volt azon praxis ? az nem volt praxis, hanem foszlányai voltak azon theoriának, melyet az 1820-as és 1830-as években a ó-liberalis iskola hívei követtek, s melyet a mi mólyen t. honatyáink akkor melengettek. Nem voltak azok egyebek, mint foszlányai oly theoriának, mely már nem felel meg a kor követelményeinek. Én részemről azt hiszem t. ház, hogyha szolgálni akarunk a hazának, álljunk szembe minden előítélettel, különösen pedig álljunk szembe azon ujabb áramlattal, a mely csodálatos módon az utóbbi időben síkra kezdett kelni a tudomány ellen, ós mely ott, a hol más érdekekről van szó, mint a minőket az ember helyi ós közvetlen személyes érdeke megvilágíthat, azt mondja rá: ez theoria, és azt hiszi, hogy ezzel elüttetett a nagy közönség és a döntő körök előtt is az egész kérdés. Nézzünk fenekére a dolgoknak. Ha vesszük csak azt az egy nehézséget, hogy — mint már ; említem — itt a Királyhágón inneni részben is