Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-233
288. országos Illés április 28. 1877. 291 oly nagy anomáliát látunk, hogy például Torontálban 2500 választóra esik egy képviselő, mig Csongrádban már 440-re esik egy, ha mondom, ily anomáliát látunk: akkor be kell ismernünk, hogy ez nemcsak a theoriába ütközik, hanem hogy a gyakorlati élet is ránk parancsolja, hogy ezen segitsünk. Én részemről, mint bárki más e házban, magyar államot akarok Magyarországban, de még látszatát sem akarom annak, hogy mi a magyar elemnek többségét ily utón akarjuk biztosítani ; a magyar nemzetnek erre szüksége nincs, a magyar nemzet értelmisége elutasít magától ily eszközt. Itt a magyar nemzet van hivatva uralkodni, nemcsak hosszas századokon alapuló történelmi jogánál fogva, hanem hivatva van teljesen kétségbe vonhatatlan erkölcsi és értelmi magaslatánál fogva, azért az ily kirivó anomáliákat orvosolnunk kell, mégha örököltük is azokat azon hagyománynyal, hogy a magyar fajnak a többség biztosittassék. Szálljunk szembe ezen anomáliákkal és hajtsunk azon theoriára, mely azt tanácsolja nekünk, hogy a magyar nemzetnek ily mesterséges eszközökre szüksége nincs és csak az igazság és méltányosság elveit tartsuk szem előtt. A mi pedig a rottenborough-kat illeti, itt egy más nehézséggel állunk szemközt, melyet a t. belügyminister nr is jelzett javaslatában, agy látszik véghetetlen következetességgel, szilárdsággal ragaszkodik bizonj T os számhoz, azon számhoz, melyet az 1848-iki törvényhozás m egál lapított, annál kevesebb számú képviselet, és választókerületet nem szeretne. 0 teszi ezt minden esetre kegyeletből ; de teszi ugy látszik, azon meggyőződésből is, hogy a képviselők és választó kerületek számát, ha már egyszer megállapittatott, leszállítani nem tanácsos. Én megvallom, nem látok semmi komoly érvet, mely egy törvényhozást ez irány követésére utalhatná. A törvényhozás feladata mindenek felett az: gondoskodni arról, hogy a törvényhozás alkatelemei a lehető legkönnyebben; de mindenesetre a lehető legszerencsésebben hozassanak össze. De vajon, a gyakorlat lehetővé teszi-e ezt, ha oly mereven ragaszkodunk az 1848-ban oly gyorsan megállapított számhoz, s ha attól eltérni, semmi esetre eltérni nem akarunk? Vajon a gyakorlat lehetővé teszi-e nekünk, hogy átalában ne térjünk el az anomáliától e téren is, mely a ház szerencsésebb összealkotását a választási aktusnál gátolja? t>n azt hiszem, hogy ez teljesen lehetetlen. Én, — eltekintve azon rottenborough-ok általam óhajtott eltörlése által már előadandó apasztásától a választókerületek számának, — határozottan kijelentem — meglehet, hogy a ház mélyen tisztelt tagjai egy részénél nem találkozom helyesléssel, hogy mint már 1873-ban beadott javaslatomban tevém, szükségesnek tartom azt, hogy képviselő választási, illetőleg képviseleti rendszerünk reformja alkalmával a választókerületek ós képviselők számát is apaszszuk. (Helyeslés a szélső jobboldalon.) Ezt szükségesnek tartom. Nem tartom oly fontosnak azon ellenérvet, mely theoretikus és illetőleg liberális szempontból felhozatik, mely szerint t. i. annál több garantiája van a szabadságnak, mennél több képviselője van valamely országnak. Meglehet, hogy ez bir bizonyos alappal, de ez mindenesetre nagyon is illusorius. Azt azonban igen is tudom, hogy Magyarországban a magasabb értelmiség, melyből elvégre is kell, hogy a képviselőház magát ujonczozza, oly csekély számú, kivált tekintve közgazdasági viszonyainkat, oly csekély számúak azok, kik a mellett, hogy a magasabb értelmiséghez tartoznak, egy-egy vidéken, egyúttal rá is érjenek életöket mindenkép a haza ügyének szentelni. Azt hiszem, hogy valódi közgazdasági calamitás, tekintve földművelési állapotainkat családi érdekeink szempontjából, mondom valódi calamitás, hogy egy-egy választás alkalmával oly sokan vonatnak az izgalomba, ós pedig bele vonatnak oly erők, kik sokkal jobban tennék, ha távol maradnának az izgalomtól és a közgazdasági tevékenység terén szolgálnák a hazát. (Mozgás a baloldalon.) Nem értjük meg egymást uraim! Nem tartozom én soha a XVII. század azon cosmosophjai közé, kik azt hitték, hogy más rendszerről nem beszélhetnek a népnek, mint a ptolomaeusiról. Azt mondta egyikök, Sizzi páter: 7 napja van a hétnek, hét nemes fém, 7 kapuja van az égnek, és így nem lehet több 7 planétánál sem. Ha a nemzetek úttörői ezen sajátságos mysticismus mellett maradtak volna, mely bizonyos számokhoz ragaszkodott: az emberiség nem juthatott volna azon dicsőséghez, hogy magasabb világnézletet nyerjen; a népek nem jutottak volna azon magasabb foka intézményekhez, melyekkel a képviseleti rendszer inauguráltatott. így a convent idejében az volt a nézet, hogy lehető nagy számot kell bele vonni a törvényhozó testületbe; azért nem hiszem, hogy állítani lehetne, hogy az, a ki apasztani akarja ezen nagy számot: már eo ipso a szabadság megszorítására törekszik. Hisz legjobb lenne akkor visszamenni nem a conventre, hanem az antik democratiák ős gyűléseire, és megkísérlem azt, a mit az antik democratia természete követelt, hogy t. i. minden felnőtt ember részt vegyen az államhatalom közvetlen gyakorlásában. Nem a számban rejlik uraim, a garantia hanem különösen Magyarországot illetőleg abban, hogy lehető nagy téren választassanak oly férfiak, kik távol a helyi érdekek által sugalmazott ösztönöktől, tisztán országos politika szempontjá37*
