Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-231
231. országos Illés április 28. 187?. 271 Tisza Kálmán ministerelnök : T. ház! Csak azon kérést vagyok még bátor a t. házhoz intézni: méltóztassék belenyugodni, hogy ezen törvényjavaslat, a melyre vonatkozó jelentés kinyomatása ugy is kevés időt fog igénybe venni, rövid idő alatt kerüljön a t. ház tárgyalása alá, miután, mint méltóztatnak tudni, a törvények értelmében a választói névjegyzékek kiigazításának már május első felében kezdetét kell venni, a nélkül pedig, hogy ezen irányban a törvényhozás határozott volna: az ország azon részeiben ezen munkálat teljesítése nem volna lehető. Elnök: Czélszerünek tartom, hogy a t. ház tagjai tájékozva legyenek azon tárgyakról, a melyek legközelebb a ház tanácskozása alá fognak kerülni. Ha a t. ház megengedi, ez iránti nézeteimet ez alkalommal volnék bátor előadni. (Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy elhatároztatott a gyámügy rendezéséről szóló tövényjavaslat napirendre tűzése. E nagyfontosságú hosszas, mintegy 300 és egy néhány g-ból álló törvényjavaslat mindenesetre hosszabb combinatiót kivan ; azon jelentés, a mely a választókerületekre nézve most terjesztetett be, azonnal ki fog nyomatni, a t. ház tagjai közt szét fog osztatni, ós igy holnap már a t. ház tagjainak kezében lesz. Én azon vélekedésben yagyok, hogy leghelyesebb volna, ha holnap csütörtökön ülés nem tartatnék a végett, hogy a t. ház tagjai azon nagyfontosságú javaslatokra nézve, a melyeket emiitettem, értekezleteikben magok között értekezhessenek, péntekre nézve pedig azt óhajtanám, hogy akkor Tisza Lajos képviselő ur, továbbá Lukáts Béla és Molnár Antal képviselő urak által tett javaslatok ós indítványok az országos ülésben indokoltatnának és azután, — minthogy már azt is teljesíteni kell — az ülés bevégeztével az osztályok alakulnának meg ; szombaton pedig, ha a t. ház jóváhagyása hozzájárul, a választókerületekre nézve most beadott jelentés vétetnék tanácskozás alá azon tekintetből főképen, hogy hétfőn, ha t. i. szombaton ezen jelentés és törvényjavaslat tárgyalása befejeztetnék: a gyámügy rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása vévén kezdetét, ennek tárgyalása meg ne szakittassék. (Helyeslés) Vélekedésem röviden összefoglalva tehát az volna, hogy holnap ülés nem tartatván, a pénteki ülésben indokoltassék azon két javaslat, a melyeket a megyei szókhelyek megváltoztatására nézve Tisza Lajos képviselő ur ós Lukáts Béla és Molnár Antal képviselő urak tettek, ülés után egyszersmind alakuljanak meg az osztályok, szombaton pedig tárgyaltassók a választókerületekről szóló törvényjavaslat, ós ha ennek tárgyalása még szombaton bevégeztetik : akkor -hétfőn mindjárt vétessék fel a gyámügy rendezéséről szóló törvényjavaslat. Ha a t. ház ezt jóváhagyni méltóztatik : akkor ezen sorban tüzetnének s ki az illető tárgyak napirendre. (Helyeslés.) E szerint fog tehát az elnökség a napirendre nézve intézkedni. 5 " Trefort rninister ur kivan szólni. '"•'• . Trefort Ágoston vallás- és közoktatási, és megbizott közgazdászat! rninister: T. ház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot Magyarországnak az 1878. évi párisi közkiállitáson leendő hivatalos képviseltetésónek költségei fedezéséről benyújtani. Kérem ezen törvényjavaslat kinyomatását elrendelni és előzetes tárgyalás végett azt a pénzügyi bizottsághoz utasíttatni. Elnök: Magyarországnak az 1878. évi párisi közkiállitáson leendő hivatalos képviseltetóse költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat ki fog nyomatni, a ház tagja közt szét fog osztatni és a t. ház hozzájárulásával a pénzügyi bizottságnak előzetes tárgyalás végett ki fog adatni. Következik az indítvány és interpellatiós könyvnek felolvasása. Orbán Balázs jegyző: Az indítvány könyvben ezúttal bejegyzés nem találtatik; az interpéllatiós könyvben be van jegyezve Simonyi Ernő interpellatiója a keleti háború ügyében, a ministerelnökhez. Elnök: A t. képviselő ur interpellatióját a szokott időben az ülés végével fogja megtenni. Következik a napirend további tárgya: A képviselőháznak folyó april havi költségvetési előirányzatának tárgyalása és a könyvtári bizottság jelentése, a könyvtár részére havonként megszavazandó javadalmazás tárgyában. Mindenekelőtt a könyvtári bizottság jelentése fog felolvastatni. Gulner Gyula jegyző (olvassa a könyvtári bizottság jelentését.) Vécsey Tamás előadó: T. ház.' Azon jelentésből, melyet a képviselőház könyvtári bizottsága a könyvtár állásáról a múlt ülésszakra vonatkozólag beterjesztett, méltóztattak látni azon gyarapodást, melyet a könyvtár a múlt ülésszak alatt nyert. Ezen gyarapodásban egyik igen lényeges rész esik azon gyűjteményes munkákra, melyek időszakonként jelennek meg; másodszor azon folyóiratokra, melyek a törvényhozást érdeklő közdolgokkal foglalkoznak; és harmadszor a külföldi törvényhozások munkálkodásainak közleményeire. Ezen gyűjteményes nagyszabású munkálatok olyanok, miszerint azoknak tovább folytatása a t. ház érdekében fekszik. Érdekében van továbbá a t. háznak, hogy szemben azon nagyfontosságú javaslatokkal, melyek legközelebbb tárgyalásra várnak, a t. ház tagjai minél áttekintetőbb és minél bővebb adatok fölött rendelkezhessenek, és e czéL ból a ház a külföldi törvényhozások munkálatait és azok előterjesztéseit könyvtárába beszerezhesse.