Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-224

22Í. omágés ttrés márezíiw 85.1871. 221 Azon képviselő urakat, kik ezt nem hiszik, bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy a pénzvilág a jobb jövő reményét mindig escomptirozza, azaz a várt nyereség előpénzéül, mintegy foglalóul többet adni hajlandó, ugy, hogy a folytonos tapasztalás szerint a várt kedvező események előtt a tőzsdei árak naponta emelkedtek, midőn bekövetkeztek, megállanak, sőt vissza is esnek. A pénzügyminister kénytelen tehát hitelműveleteinél a pénzvilág ezen hangulatával számolni és igy teljesen téves Bujanovics tagtársamnak azon nézete, hogy a hitelmüvelet negotiálása a nyilvános és sok időt igénylő tárgyalások után kedvezőbbé alakulhatna. közölni és ezért a törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a középen .) Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólani. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Simonyi Ernő képviselő ur csodálkozását fejezte ki a fölött, hogy daczára annak, hogy a különvélemény előadója a szőnyegen levő tárgyról nézeteit már elmondotta, mégis hallgat a minister, a kitől ;

pedig várta, hogy törvényjavaslatát indokolja. Én t. ház, azt hittem, hogy helyesebben cselekszem, ha nemcsak meghallgatom a különvélemény előadójának beszédét, hanem bevárom a többi képviselőknek előadását is, a kik a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot ellenzik, s csak ezután mondom el, a miket a magam részéről mondani szükségesnek tartok; s ha Simonyi Ern4 t. képviselő ur — a mint látszik — csak azért szerette volna, hogy ne előttem, hanem utánnam szóljon, hogy legyen mennél több czáfolni valója: én igen szívesen megszereztem volna neki ezt az Örömöt is és ez okból már már sajnáltam, hogy nem szólottam elébb; de a midőn a t. képviselő ur oly állításokkal állott elő, oly dolgokat hozott fel, — egy bizonyos bonhommieval s oly szelid modorban, mintha a legártatlanabb dolgokról szólana, — melyek ha mind alaposak lennének, felforrnék minden magyar embernek a vére (Fölkiáltások a szélső baloldalon: Igaz! Ugy is van!) Engedelmet kérek, azután mondják, hogy igaz: ha hallani méltóztattak a kontrát is. (Halljuk! Halljuk!) Mondom, mikor a képviselő úrtól oly állításokat is hallottam, mint a minőket most jellemeztem : megörültem, hogy a képviselő ur nem utánam szól, mert igy alkalmam nyílik azokat mindjárt első fölszólalásomban — reményiem — tökéletesen megsemmisiteni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő urnák nem azon állításait értem, melyekkel érdemlegesen érvelt e törvényjavaslat ellen; tisztelem én mindenkinek a meggyőződését és bárkinek argumentumait, ezeknek értékéhez képest méltánylom; hanem szólok itt beszédének azon részéről, melyben a képviselő ur mint egy infallibilis pápa bizonyos dolgokat mint tényeket állított oda, melyek ha csakugyan, ugy mint előadta, ha tények volnának: szomorú szerep lenne nemcsak ministernek lenni ; hanem szomorú volna képviselőnek is lenni. Azon állítását értem, hogy voltak az országnak pénzügyministerei, a kik az ország kárára kötötték a kölcsönöket és hogy egyetlen egy magyar kölcsön sem köttetett meg titkos feltétel nélkül. Azt mondja a kéjtviselő ur. — ezeket hozom fel először, hogy előbb ezekkel végezzek, — azt mondja, hogyne lehetne föltenni, hogy az ország kárával szerződik a minister, mikor itt vannak reá a példák előttünk, — és ez volt a t. képviselő Midőn magammal tisztában vagyok aziránt, hogy a járadék-kölcsön megkötésére a legelső kedvező pillanatot használni kell, azt természetesen nem tudhatom: vajon ezen pillanatra még több ideig várakozni nem kell-e. Én csak azon nézetem alapján járok el, mely szerint valószinünek hiszem, hogy a néha felmerülő kedvező békés pillanatok daczára, a keleti kérdés, a török birodalom keresztyén polgárainak nyugtalanító helyzeték, miatt, későbben ugy fel fog forrni, hogy annak habjai közt. a kincstári utaványok fizetése annyival nagyobb bajba fog kerülni, mennyivel közelebb állunk az esedékesség napjához, és e kényszerhelyzet a pénzemberek által fel fog használtatni ; azon felelősséget tehát magamra vállalni nem akarom, hogy a kínálkozható alkalmat — a felhatalmazás hiánya miatt — elmulasztani kelletett. (Élénk helyeslés a középen.) Azon véleményben sem lehetek, hogy a kincstári utalványoknak lejárásuk ideje előtti beváltása, minden esetben többe fog kerülni, mint ha az esedékesség napján kifizetnének; mert ez utóbbi esetben névszerinti 100 írtért, teljes száz forintot aranyban kellene fizetni egy oly kötvényért, mely — ha előbb convertáltatik — jutányosabban beváltható. Igaz, hogy igen sok függ a kölcsön kibocsátási módozatai és feltételeitói, ezeket máitöbb ízben a t. ház előre meghatározta, és a pénzügyi operatiók méregdrágákká váltak; 1875ben a ház jelen tisztelt elnökének, mint akkori pénzügyministernek, e tekintetben felhatalmazást adtunk és jobban jártunk. Jelenleg megint ilynemű felhatalmazás kéretik. Ez a bizalom kérdése, kik azt hiszik, hogy a pénzügyministernek az alkudozás terén való szabad mozghatása az állam érdekeinek meg fog felelni, azt nem ellenezhetik; kik nem hiszik: a bizalom nemlétének alapján a felhatalmazást megtagadják. E fölött véleményharcz nem lehet, ez a meggyőződés dolga. Én a pénzügyminister urnák belátásától és lelkiismeretes hazafiságától reménylem, hogy sikerülni fog neki a lehető legjobb feltételek alatt a kérdéses kincstári utalványok visszaváltását esz-