Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-204
12 20á. országos ülés január 27. 1877. Ismétlem t. ház, ós esküszöm, hogy nem szól belőlem a párt embere, annyira nem, hogyha pártszempontból tekinteném a dolgot: én ellenkezőleg azt óhajtanám, hogy csak folytassa a kormány e dolgot, mert semmivel sem segíti jobban diadalra programmunkat. mintha igy működik; de mondom, mielőtt párt ember volnék, magyar ember vagyok, s mielőtt az volnék, szabad ember vagyok. A szabadság mindnyájunké. (Elét/k helyeslés a szélső baloldalon.) Mondom, nem szólok párt - szempontból. A ház keblében sokan vannak, kik az országot hosszú éveken át kormányozták; ugy hiszem 7—8 ministerium váltotta már fel egymást 10 év óta. Sok mindenféle történt ez országban. Folytak köztünk igen dühös elvi harczok; — egy dolgot azonban mindég és mindnyájan beismertünk, bármennyire is nagy volt az eltérés köztünk politikai elvek tekintetében: a polgári szabadságot azon ministeriumok tiszteletben tartották, (iLlénk helyeslés a szélső baloldalon.) Példákra hivatkozom és itt legyen szabad a fusionált párt baloldali részéhez fordulnom. Mindenki tudja, hogy sokkal fontosaim kérdésben többen önök közül, vezérelve a jelenlegi belügyminister által, ki a most történteket helyesli, sőt hizonyos tekintetben azokat rendezi is, 1872-ik évi márczius 15-én nem 115 embert, nem egy csoport tanulót, hanem a nép ezreit csődítették fel ide a fővárosba és dörgő „éljen Kossuth Lajos" hangzott szerte. Németh Albert (közbeszól-.) Ez volt a „gradus ad Parnassum." {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Helfy Ignácz: És az akkori kormánynak nem jutott esze ágába, még csak egy rendőrt is odaállitni tüntetőleg s mintegy kihivólag. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Németh Albert (közbeszól:) Az gentlemanlelkű kormány volt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Helfy Ignácz: Az akkori t. pártvezér, nem érte be e tüntetéssel; hanem ő maga, a jelenlegi drákói belügyminister tette meg azon indítványt, hogy a tömegnek a Dunasoron kell végig vonulnia, hogy a király a palotából megláthasssa a fáklyásmenetet ós hallja az „Éljen Kossuth-ot!" Ez Tisza Kálmán indítványa volt és elfogadtatott (fJénk hosszas helyeslés a szélső baloldalon) s az akkori ministerium rendőrsége nem akadályozta ezt meg, s mikor a külső demonstratiónak vége volt és egy nagy banquettre összegyűltek az illetők s indítványba hozatott Kossuth Lajoshoz az ünnepélyes alkalomból egy igen lelkes táviratot küldeni: a t. ház jelenlegi elnöke, ki akkor a pártnak elnöke volt, igen szívesen magára vállalta annak továbbítását. (Zajos derültség. Éljenzés) De nemcsak tisztán politikai téren respectáltak az eddigi ministeriumok a polgárok személyes szabadságát. Idézek egy más, talán természeténél fogva sokkal lényegesebb példát. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy néhány« évvel ez előtt egész Európát bejárta egy rémkép az „Internationale." A rendőrség be akarta bizonyítani, hogy mégis tud magának szerezni valami foglalatosságot ós azért ki találta, hogy e rém Magyarországon ijeszt. Nagy mozgalom indult meg a munkások közt — mondhatni, hogy azt épen a rendőrség indította meg. Történt, hogy ezek azután nagy fáklyás-menetet rendeztek, esténkint bejárták a várost; de azért a belügyministornek nem jutott eszébe, hogy ezt megakadályozza, mindaddig, míg az átalános csend meg nem zavartatott. Ez pedig igen veszélyes áramlatnak lett feltüntetve Magyarországon ; mindenesetre veszélyesebbnek, mintha Kossuth Lajost éljenezték Magyarországon. A t. belügyminister ur a minapában hosszas beszédben igazolta azt, mit a czeglócli küldöttség elutazása alkalmával tett. Nem akarok most azon válaszra refleetálni; annyit azonban mégis kénytelen vagyok mondani, hogy én nagy különbséget látok a menet ós a visszajövet között; mert menetén ugy a t. kormány eljárásából, mint a minister szavaiból követtem azon első eljárásnak okát. A t. belügyminister ur ugyanis ezen eljárása által a küldöttség tagjai irányában meg akarta értetni Kossuthtal, hogy mi várna rá, ha azon szerencsétlen gondolatra jönne, hogy mégis engedjen a kérésnek és hazajönne : megakarta ezt értetni, mondván, hogyha igy fogadjuk azokat, a kik hozzád mennek: gondolhatod, miként fognánk téged fogadni. (Derültség a szélső baloldalon.) A kormányelnök ur nagyon rettegett attó), hogy hátha Kossuth Lajos vissza talál jönni. {Derültség a szélső balon) Kitűnik ez azon Mocsáry Lajos t. barátomnak adott válaszából, melyben kijelentette, hogy nagyon jól tudja, hogy Kossuth Lajos nem jön haza, és fel is teszi következetességétől, hogy nem fog hazajönni. A kormányelnöknek akkori eljárását én lélektanilag megtudom érteni; de most, midőn a küldöttség visszajött és Kossuth Lajos már megmondotta, hogy nem jön vissza, e szerint tehát a nagy veszély megszűnt, a küldöttek pedig, mint békés polgárok jöttek vissza : mi akadályozhatott bennünket abban, hogy őket, mint békés polgárokat szívesen üdvözöljük? De hanem csalódom, ugy ennek is megtaláltam az okát. A t. belügyminister ur, vagyis inkább a t. kormányelnök ur, ugy látszik, egész eljárásával azt óhajtaná, hogy valami történjék Magyarországon, szükségesnek találja, ugy miután elveszítette a talaját lefelé: találjon alkalmat arra, hogy tegye magát másképen kedvessé felfelé. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Óhajtaná, hogy valami történjék és sok jel mutat arra, nemcsak az, a mit felhoztam, hanem az is, a mit utánam következő barátom fel fog hozni.
