Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-183

188. országos ülés deezember 1. 1876. 67 Vegyük már most t. ház, hogy ott kiadtunk 70,000 frtot egy toronyra, mely egyátalán fölösleges, — hogy vajon a szépítést nagyban előmozditja-e ? az egyéni ízlés dolga; mert hogy a főváros díszére szolgál-e az, ha az ilyen épület toronynyal bir, vagy nem: azt hiszem, egyéni ízlés dolga; némely embernek tetszik a torony, másnak nem s Budapest főváros tán még sem fogott megszűnni szép város lenni, ha nem is áll ott egy 70,000 frtos torony. (Helyedéi a baloldalon) Ismétlem, 70,000 frtba került a torony, mely egyátalán fölösleges, és 80—90,000 frtba kerülnek azon vasállványok melyek az egyetem könyvtár lehető legjobb értékesítését meggátolják és melyeknek egy része csakugyan fölösleges, legalább a vasmennyiséget tekintve. így tehát kiadtunk 150—160,000 frtot, a miket nem lett volna szükséges kiadni. De hát t. ház, oly végtelenül sok pénzünk van-e, hogy ilyesmit könnyed vidámsággal követhetünk el'? Azt hiszem mindnyájan tudjuk, hogy épen távol vagyunk attól, hogy az országnak elegendő pénze lenne csak a szükséges kiadásokra is. Méltóztassék figyelembe venni magát ezen ministeri jelentést, és azt fogják találni, hogy ép azon kiadások, melyek elengedhetlenek, a melyek fejlesztésére a legnagyobb gondot kell fordítani minden államban, igy tehát nálunk is, pl. a tanulás megkönnyithetóse czóljából tett kiadás, mint pl. az ösztöndijak, mondom azt fogják találni, hogy ugyanakkor, midőn mi 70 ezer frtos tornyot építünk és midőn 80—90 ezer frtot adunk ki részben hasznavehetlen vasállványokért: az állami ösztöndijakat apasztjuk, ez kétségtelen és maga a jelentés constatálja, hogy nem sokkal ugyan, de egynehány száz, körülbelői ezer írttal kevesebb volt az 1875-ben kiszolgáltatott ösztöndijak mennyisége, mint az előző évben. No már uraim, különösen azon társaim, kik korábbi országgyűléseken részt vettek, emlékezni fognak, hogy mióta a képviselőház tagja vagyok, mindig azon voltain, hogy hassunk oda, birjuk reá a nemzetet, hogy minél nagyobb áldozatot hozzon a haza oltárára a közoktatás terén: de akkor a mikor ezt tevém, és igen sokan a ház tagjai közül, kik velem együtt ezen ügyekeztek, nem igy értettük az áldozatot; hanem ugy, hogy azon keserves filléreket, melyeket a polgároktól kisajtolunk, nézzük meg kétszer is, tízszer is: míg valahová fordítjuk és fordítsuk oda, a hol csakugyan ezélszerüen kamatoznak. Különösen én oda igyekeztem hatni, hogy az első lényeges kellék a tanerők fejlesztése; sőt ez nem elég, hanem, hogy az iíjuság azon helyzetbe hozassék, oda képesittessék, hogy a lehető legnagyobb számmal igyekezzék és módjában is legyen magát a mai drága világban lehetőleg olcsón kiművelni. Ha már annyi pénzünk volt e rovat alatt, hogy a minister ur könnyűséggel fordította ez összegeket ily díszítésekre: nem lett-e volna czélszerübb az állami ösztöndijak számát szaporítani? nem lett volna czélszerübb azon vizsgálati és szigorlati dijakat beváltani, melyek ma is véghetetlen nagy kárt okoznak az ifjúság előmenetelében? (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Ne méltóztassék engem félreérteni, nem azon javaslatomat kívánom értékesíteni, melyet egy pár óv előtt beadtam, midőn egy uj rendszer alapján az oktatás teljes ingyenességét hoztam javaslatba. Tudom, hogy ez jelenleg kivihetetlen, anyagi állapotaink miatt; de arra czélzok, a mit a j<den rendszerben a privat-docentura is megenged, a mi lehetséges is. Azt tartom, hogyha már az ifjúság nagy része szigorlati és vizsgálati dijakat fizet a tanároknak: ez magában véve sem paedagogiai sem politikai szempontokból nem tekinthető oly axiómának, melyet változtatni nem lehetne. Egész más kérdés az, hogy a tanár, a ki vizsgál a szigorlatnál és az államvizsgánál: diját megkapja. Azok, kik föltétlen barátai az ingyen oktatásnak, bizonyára oda igyekeznek, hogy különösen oly egyetemi tanároknak, kiknek fizetése csekély: a vizsgálatok és szigorlatokért külön honorárium járjon. E részben azok is, a kik az oktatás ingyenességét képtelenségnek tartják az egyetemen, amazokkal tökéletesen egyetértenek. Azért ón nem látom semmiképen szükségesnek s indokolhatónak azt, hogy különösen Magyarországon, a hol annyira szűkében vagyunk a kellő tanerőknek — ily módon megnehezítsük az ifjúság kiképeztetósét. Méltóztassanak felvenni t. ház, hogy egy orvosnövendéknek, mig tudorrá lesz. a szigorlat hány száz forintjába kerül mai nap is? Egy oly államban, a hol superfoetatiotól, túlmüvelödéstől lehet tartani: ott a minister ur közbeszólását indokolhatónak tartanám ; azonban hazánkban, hol midőn egy oly fontos törvény megalkotásánál, mint a kilátásba helyezett közegészségi törvény, — minden oldalról azon kérdés merült fel, hogy e törvény foganatosítására hol veszszük a kellő szakerőt, hol látjuk, hogy minden téren a kellő szakerők hiányában vagyunk: csakugyan nem szabad még oda hatni, hogy a kellő számú szakerők ne képeztessék magokat, és hogy a legszorgalmasabb tanerők oda jussanak, hogy a fővárosban 4—500 frtba kerüljön nekiek az állam azon bizonyítványának kiszolgáb tatása, melyekből nem csak nekik, hanem a nemzetnek, az egész hazának haszna van. Azt gondolom t. ház, hogy a szigorlati dijaknak ily irányban való módosításait meg lehetett volna kisórleni. Én nagyon sajnálom, hogy sem az ösztöndíjakra, sem pedig a vizsgálati dijak ily módosítására nézve nem történt semmi, pedig vajmi jót eredményezett volna; akkor azon tanítóból, aki pl. odamegy anélkül, hogy a kellő képzettséggel birna,