Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-182
182. országos Illés deezember 6. 1876. 5*8 Azt mondja a t. minister ur, hogy ő sohasem tagadta azt, hogy ő felelős. Én erre nézve bátor vagyok eszébe juttatni a t. minister urnák, hogy egy izben másként szólt, nevezetesen akkor, midőn én májusban e tárgyban legelső interpellatiómat a ház elé hoztam. Mielőtt t. i. azt megtettem, követtem a minister úrral szemben azon eljárást, melyet én loyalitásból követni szoktam minden minister irányában akkor, midőn administrativ dologban akarok kérdést hozzá intézni, hogy előbb magánúton közlöm azt vele : mert nem czélom sem meglepetéseket, sem kellemetlenségeket okozni. Közöltem tehát vele a kérdés tárgyát, részint, hogy tudjam, van-e tárgya interpel latiómnak, részint hogy a minister ur tájékozhassa magát és dicasteriumában utána nézhessen. Ha a •t. minister ur azt felelte volna, hogy utána fog nézni és a kellő felvilágosításokat meg fogja adni: másként jártam volna el; de, azt méltóztatott válaszolni: „Interpelláljon ön! Én az alapok és alapítványok kezeléséről ő Felségének vagyok felelős, senki másnak", és ezt méltóztatott ismételni több izben. Hanem örvendek, hogy a t. minister ur e térről letért és most beismeri, hogy felelős. Igen; de kérdem, mit ér nekünk ezen puszta elvnek elismerése : ha tényleg a t. minister ur annyira nem hajtja végre, hogy évek óta, már t. i. egész ministersége óta nem vagyunk képesek egyetlenegy ivnyi jelentést kapni ezen alapok és alapítványok kezeléséről. Hiszen hogy ha felelős : akkor méltóztassék ezt ne csak ígéretekkel és puszta szavakkal, hanem tényekkel bebizonyítani. A meddig ezt nem teszi, a mikor szó van 35—36 millió forintnyi vagyonról, nem is számítva ide a körülbelül 300,000 holdra rugó jószágokat: addig kötelessége minden képviselőnek, folyton ós folyton számot kérni a tisztelt kormánytól ezen jószágok kezelésére nézve. Panaszkodik azután a t. minister ur, daczára annak, hogy ezen sürgetés után sem tette meg azt, mi tőle kívántatott, hogy Simonyi Ernő t. barátom oly kifejezéssel élt, mely, a mint monda. jó ízlésű társaságban nem szokásos. Engedelmet kérek — amit ő mondott, azt akárhány parlamentben akárhányszor mondották és mondani fogják. Mi nem vagyunk itt salonban, a hova glacékeztyűbe kell járni, a hol válogatjuk az egyes kifejezéseket. Itt nem a szó, a dolog dönt. Ha a t. minister ur nem akarja, hogy bizonyos szavak hangoztassanak: r ne méltóztassék bizonyos dolgokat elkövetni. {Élénk derültség a szélső halon.) Nekem tulajdonkép legfőbb feladatom felelni arra a súlyos vádra, melylyel a t. minister ur engem illetett — még pedig adatok nélkül, — hogy t. i, ezen állításaim nem egyebek, mint tendentiosus ferdítések. No én nem szeretem a czifra szavakat, nagyon jól tudom, hogy ez magyarán annyit jelent, mint hazugságok. Már most kérdem a t. minister úrtól, mily alapokra méltóztatott engem vádolni. Mit állítottam én? Kettőt: állítottam átalánosságban, hogy az alapok és alapítványok kezelése könnyelmű, rósz, senkit meg nem nyugtató. Ugyanezt állította tegnap a t, kormánynak egyik igen hatalmas támogatója Somssich Pál, ugyané szavakkal kimondván, hogy az alapok és alapítványok jelenlegi kezelése sem az egyházat, sem a felekezeteket, sem az országot meg nem nyugtatja. Tehát ha engem méltóztatik ferdítésekkel vádolni: akkor ugyanez a vád illeti a t. kormány támogatóit. Én ugyanezen állitásnak illustrátiójául felhoztam néhány esetet. Megvallom, nagyon keveset és talán a legjelentéktelenebbet azok között, amik rendelkezésemre állanak. Méltóztassék elhinni a t. kormánynak, hogy kötetekre ménné, ha valaki össze akarná gyűjteni mindazon panaszokat és vádakat, mik e kezelés ellen felmerülnek. Ma is, a mint a házba jöttem, még pedig igen hiteles forrásból oly három adatot kaptam, melyek egyike is elégséges lenne, hogy ezen administratiót kárhoztassuk. (Halljuk! Halljuk!) Nem közlöm ezen adatokat, mert azt hiszem, hogy czélom el volt érve az által, ha csak azt a néhány adatot említettem fel, melyet felhozni szerencsém volt. S mit felelt erre a t. minister ur? Én első izben felhoztam a fehérmegyei bérletet s a minister ur hosszú idő után a ház elé jött, s saját adataival szórói-szóra megerősítette azt, a mit mondottam. Én azt állítottam, hogy igen olcsón adatott bérbe e jószág, a t. minister ur ezt adatokkal bizonyította be; azt állítottam, hogy verseny nélkül adatott bérbe : ezt ő szerződéssel bizonyította be ; állítottam, hogy 18 évre adatott ki s ezt ő is bebizonyította. Ennél többet magam se mondottam. (Derültség a szélső balon.) A másik concret eset, melyet felhoztam : az, hogy a t. minister ur átvette ezen jószágok kezelését körülbelül 30—31 milliónyi kötvény és kézpénzzel és kérdeztem: miként állunk most? hol van a pénztári kimutatás? vajon mennyi van meg készpénzben és kötvényekben? s hozzátettem, hogy értesülésem szerint a t. minister ur a kötvények jó részét elárusította, hogy azokat drága építkezésbe bele verje s ez által a törzsvagyont megtámadta. A t. minister ur eleinte tagadólag intett; de azután kijelenti, hogy igenis elárusította a kötvényeket azért, hogy építsen. Hiszen én sem állítottam többet, csak hogy ez felfogásom szerint helytelen s az országgyűlés előleges beleegyezése nélkül ezt kormánynak tenni nem szabad a t. ministerium felfogása szerint; ez pedig helyes eljárás. Felemiitettem végre egy házcserét itt Budapesten s a mikor a t. minister