Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-182

182. országos Illés deezember 6. 1876. 5*8 Azt mondja a t. minister ur, hogy ő soha­sem tagadta azt, hogy ő felelős. Én erre nézve bátor vagyok eszébe juttatni a t. minister urnák, hogy egy izben másként szólt, nevezetesen akkor, midőn én májusban e tárgyban legelső interpella­tiómat a ház elé hoztam. Mielőtt t. i. azt meg­tettem, követtem a minister úrral szemben azon eljárást, melyet én loyalitásból követni szoktam minden minister irányában akkor, midőn admi­nistrativ dologban akarok kérdést hozzá intézni, hogy előbb magánúton közlöm azt vele : mert nem czélom sem meglepetéseket, sem kellemetlensége­ket okozni. Közöltem tehát vele a kérdés tár­gyát, részint, hogy tudjam, van-e tárgya interpel latiómnak, részint hogy a minister ur tájékozhassa magát és dicasteriumában utána nézhessen. Ha a •t. minister ur azt felelte volna, hogy utána fog nézni és a kellő felvilágosításokat meg fogja adni: másként jártam volna el; de, azt méltóztatott vá­laszolni: „Interpelláljon ön! Én az alapok és ala­pítványok kezeléséről ő Felségének vagyok felelős, senki másnak", és ezt méltóztatott ismételni több izben. Hanem örvendek, hogy a t. minister ur e térről letért és most beismeri, hogy felelős. Igen; de kérdem, mit ér nekünk ezen puszta elvnek elismerése : ha tényleg a t. minister ur annyira nem hajtja végre, hogy évek óta, már t. i. egész ministersége óta nem vagyunk képe­sek egyetlenegy ivnyi jelentést kapni ezen alapok és alapítványok kezeléséről. Hiszen hogy ha fe­lelős : akkor méltóztassék ezt ne csak ígéretekkel és puszta szavakkal, hanem tényekkel bebizonyí­tani. A meddig ezt nem teszi, a mikor szó van 35—36 millió forintnyi vagyonról, nem is szá­mítva ide a körülbelül 300,000 holdra rugó jószá­gokat: addig kötelessége minden képviselőnek, folyton ós folyton számot kérni a tisztelt kor­mánytól ezen jószágok kezelésére nézve. Panaszkodik azután a t. minister ur, daczára annak, hogy ezen sürgetés után sem tette meg azt, mi tőle kívántatott, hogy Simonyi Ernő t. barátom oly kifejezéssel élt, mely, a mint monda. jó ízlésű társaságban nem szokásos. Engedelmet kérek — amit ő mondott, azt akárhány parla­mentben akárhányszor mondották és mondani fog­ják. Mi nem vagyunk itt salonban, a hova glacé­keztyűbe kell járni, a hol válogatjuk az egyes ki­fejezéseket. Itt nem a szó, a dolog dönt. Ha a t. minister ur nem akarja, hogy bizonyos szavak hangoztassanak: r ne méltóztassék bizonyos dolgo­kat elkövetni. {Élénk derültség a szélső halon.) Nekem tulajdonkép legfőbb feladatom felelni arra a súlyos vádra, melylyel a t. minister ur engem illetett — még pedig adatok nélkül, — hogy t. i, ezen állításaim nem egyebek, mint ten­dentiosus ferdítések. No én nem szeretem a czifra szavakat, nagyon jól tudom, hogy ez ma­gyarán annyit jelent, mint hazugságok. Már most kérdem a t. minister úrtól, mily alapokra méltóz­tatott engem vádolni. Mit állítottam én? Kettőt: állítottam átalá­nosságban, hogy az alapok és alapítványok keze­lése könnyelmű, rósz, senkit meg nem nyugtató. Ugyanezt állította tegnap a t, kormánynak egyik igen hatalmas támogatója Somssich Pál, ugyané szavakkal kimondván, hogy az alapok és alapít­ványok jelenlegi kezelése sem az egyházat, sem a felekezeteket, sem az országot meg nem nyug­tatja. Tehát ha engem méltóztatik ferdítésekkel vádolni: akkor ugyanez a vád illeti a t. kormány támogatóit. Én ugyanezen állitásnak illustrátiójául felhoz­tam néhány esetet. Megvallom, nagyon keveset és talán a legjelentéktelenebbet azok között, amik rendelkezésemre állanak. Méltóztassék elhinni a t. kormánynak, hogy kötetekre ménné, ha valaki össze akarná gyűjteni mindazon panaszokat és vá­dakat, mik e kezelés ellen felmerülnek. Ma is, a mint a házba jöttem, még pedig igen hiteles forrásból oly három adatot kaptam, melyek egyike is elégséges lenne, hogy ezen administra­tiót kárhoztassuk. (Halljuk! Halljuk!) Nem köz­löm ezen adatokat, mert azt hiszem, hogy czélom el volt érve az által, ha csak azt a néhány ada­tot említettem fel, melyet felhozni szerencsém volt. S mit felelt erre a t. minister ur? Én első izben felhoztam a fehérmegyei bérletet s a minister ur hosszú idő után a ház elé jött, s saját adataival szórói-szóra megerősítette azt, a mit mondottam. Én azt állítottam, hogy igen olcsón adatott bérbe e jószág, a t. minister ur ezt adatokkal bizonyította be; azt állítottam, hogy verseny nélkül adatott bérbe : ezt ő szerző­déssel bizonyította be ; állítottam, hogy 18 évre adatott ki s ezt ő is bebizonyította. Ennél többet magam se mondottam. (Derültség a szélső balon.) A másik concret eset, melyet felhoztam : az, hogy a t. minister ur átvette ezen jószágok ke­zelését körülbelül 30—31 milliónyi kötvény és kézpénzzel és kérdeztem: miként állunk most? hol van a pénztári kimutatás? vajon mennyi van meg készpénzben és kötvényekben? s hozzátet­tem, hogy értesülésem szerint a t. minister ur a kötvények jó részét elárusította, hogy azokat drága építkezésbe bele verje s ez által a törzs­vagyont megtámadta. A t. minister ur eleinte tagadólag intett; de azután kijelenti, hogy igenis elárusította a kötvényeket azért, hogy építsen. Hiszen én sem állítottam többet, csak hogy ez felfogásom szerint helytelen s az országgyűlés előleges beleegyezése nélkül ezt kormánynak tenni nem szabad a t. ministerium felfogása szerint; ez pedig helyes eljárás. Felemiitettem végre egy házcserét itt Budapesten s a mikor a t. minister

Next

/
Thumbnails
Contents