Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-200

00. országos ülés január 23. 1877. 339 gyakran kényszerítve látja magát, az anyagi jogot annak teljes tudatában sérteni, mivel az alaki jog követelményeit meg nem tagadhatja és örökké alkalmazható lesz nemcsak ezen, de minden téren a summum jus, summa injuria. Mindenesetre pedig még sokkal veszélyesebb a mire már 1868-ban utalt Horváth Boldizsár akkori igazságügyi minister ur, a midőn azt mondta: „A midőn a törvényhozás oly parancsoló vagy tiltó rendszabályokat állit fel, a melyeket az érdekek, a körülmények hatalmánál fogva megtartani lehetetlen: már akkor mintegy előre proclamálja a törvény megszegését és mindég a demoraíizatió útját nyitja meg." En pedig megnevezett képviselőtársammal azt mondom: „kerüljünk gondosan mindent, a mi demoralisatióra vezethetne, és teljesen osztozom a törvényhozás már egyszer emiitett akkori tagjának és birói tekintélynek meggyőződésében, hogy „az erkölcstelenség legnagyobb neme ha nem mindenki által tarttaik meg a törvény; legnagyobb erkölcstelenség, ha az állam maga szegi meg a törvényt, a midőn nem tiszteli a saját maga alkotta kamatmaximumot; hanem ugy bocsájtja ki a kölcsöneit, a mint a pénzt kaphatja. " És itt elérkeztem volna a szőnyegen levő törvényjavaslat tágasabb értelemben vett kedvezőtlen nemzetgazdasági hatására, melyet röviden már Horánszky Nándor képviselő is érintett. Már az uzsora - törvények eltörlése körül folyt országgyűlési tanácskozás alkalmával lett hangsúlyozva és nézetem szerint be is bizonyítva, hogy anyagi érdekeink követelik ezen eltörlést. Ha most a törvényes kamatmaximum megállapítása által, ha nem is egészen, mégis elvileg visszatérünk az 1868. előtti álláspontra: be fog következni, a mire tekintettel az akkoriban részben még csak tervezett nagyszerű investitiókra, Horváth Boldizsár képviselő ur akkor utalt, a midőn a tőke és pénz-forgalom további korlátozásának esetére azt állította: „hogy a külföldi tőkék vissza vonulnak a mi piaczunktól, mint a melyen csak akadályokkal, nehézséggel, veszélyekkel találkoznak. " Azon már rögtön legalább nem változtathatunk, hogy Magyarország tőkeszegény és még sokáig idegen tőkék igénybevételére lesz utalva, nem csak deficzitjeinek fedezésére, de mindennemű ipari vagy bármely más nagyobb szabású vállalkozások keresztülvitelére is. Már pedig próbálja csak a pénzügyminister ur, ha pénztárai nemsokára, tegyük fel márcziusban vagy áprilisban megint üresek lesznek és újból a nem tudom hányadik leglegutolsó kölcsönre lesz szükségünk : előállani a Rothschild consortiumnak azzal, hogy adjon pénzt a törvényes kamatmaximum mellett. Egész Európának egy reánk nézve igen keserű nagy hahótája volna a felelet. De ha már az állam nem fog kapni olcsó pénzt: hogyan gondolható, hogy magán vállalatokra hajlandó lesz a külföld nekünk kölcsönözni. Én nem osztozhatom , r. Bethlen képviselő ur azon nézetében, hogy még sokáig a földmivelés lesz Magyarország egyedüli expansiv nemzetgazdászati factora. Ha ez igy volna, ha iparunk nem venne lendületet: hazánk anyagilag okvetlen tönkre fog jutni, daczára azon politikai faktorok legnagyobb erőltetésének, melyeket képviselő ur a virilismus erkölcsi tisztítása mellett a kamatmaximum behozatala által vél megmenthetni. De még azok is, a kiknek javára most ily törvény hozatni czéloztatik : keservesen fogják érezni a pénz drágulását, és nem az eddigi, hanem az eddigieknél még magasabb kamatokat lesznek kénytelenek fizetni. Érezni fogja ezt ugy a kisebb mint a nagyobb földbirtokos, ha majd a bekebelezett tőkék előbb-utóbb felmondatnak és az adósságokkal terhelt birtokosok fekvőségeiket kényszereladásban elveszitendik. Bizonyos azonban, hogy az idegen tőkék növekvő bizalmatlansága még sokkal messzebb menő hátrányokkal fogna jönni az ország összes nemzetgazdasági viszonyaira nézve. Kereskedelmi összeköttetéseink a külfölddel már is kimondhatatlanul szenvedtek azon teljes bizalmatlanság következtében, melylyel a külföld jogszolgáltatásunk irányában, ha őszinték akarunk lenni, teljes joggal viseltetik. Törvényeink hiányossága, vagy azoknak teljes hiánya, melyre az ország főbírája is kénytelen volt rámutatni, igazságszolgáltatási administratiónk állapota, a mint azt Horánszky Nándor képviselő ur ecsetelte, végre birói karunk képzettségi és erkölcsi foka, a mint róla — tisztelet becsület a kiviteleknek — a közvélemény nyilatkozik és a tapasztalás tanúskodik: sem belföldinek, sem külföldinek nem tetszik tanácsossá, jogát per utján keresni. Igen jellemzően fejezte ezt ki báró Sennyey Pál, midőn azt mondta, hogy „nehéz a szegény r embernek Magyarországon igazságot találni." Es a külföldi ember, a kinek gyors, olesó és pártatlan igazságszolgáltatásról más fogalmai vannak, mint a minőkhez bennünket szoktattak a visszaállított alkotmányosság esztendei, magát magyarországi bíróság előtt rendesen szegény embernek szokta tekinteni. Hogy ez az ország hitelén mily mély sebeket ejtett már: valóban nehéz volna számokban kifejezni. Hozzá járult vasúti papírjaink értékcsökkenése, a garantirozott szelvények nem teljes névszerinti értékben beváltása. Azonban tetőpontra szállana a külföldi tőkének hazánk iránti bizalmatlansága, ha azt tapasztalná, hogy a magyar törvényhozás, a mint igen helyesen emelte ki Hegedüs Sándor képviselőtársam, a jogállam fogalmával ellenkezéssel, viszaható erővel bíró törvényeket hoz. méhek nem csak a belföldieknek, hanem a külföldieknek is jóhiszemű43*