Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-199

818 199. országos Ülés január 22. 18T7. nem hinnők el azt, hogy telekkönyvi biztosíték mellett, vidéki takarékpénztárak közelében, melyek 10— i2°/

0-ra kölcsönöznek: a kisbirtok legalább 50—60°/„ adóssággal van terhelve; de igen gyakran nyilt és leplezett kamathatározványok több 100°/

0-ről, néha egész 10ÖO°/

0 meghaladó kamatlábig is emelkedik. Azért nem győz meg azoknak állítása, kik azt hirdetik, hogy a kamatláb a javult pénzviszonyok folytán e téren is normál mederbe fog szállni. A mód, mely a nép ily eladósitásánál űzetik: igen egyszerű és átalános alapja az inség, tudatlanság, könyelmüség és pálinka, ezen factorok ravasz felhasználása által a professionatus uzsorás rövid időre annyira hálójába keríti áldozatát, hogy az, ha netalán fel is ösmeri helyzetét, menekedni nem bír: mert a kamat teher, a csakhamar bekövetkező perköltség és kényszereladás örökségét felemésztik. Ugy hiszem, nem tagadja senki, hogy a processus közgazdaságilag és erkölcsileg káros, először a földmivelés folytonossága és intensitása szenved alatta; de a népnél az erkölcsiség ugy főkép tönkrejutás csalásra tanit, a végleges eladások ellicitálások hamar divatba jöttek, s gyakran nem uzsorás hitelezők megkárosításával. A kétségbe esés az iszákosságot fokozva gyujtogatásra s a boszu más vad kitörésére indít; ép megyém területe volt a legközelebbi időben színhelye két gyilkossági esetnek, melyek boszuból követtettek el hírhedt uzsorásokon. {Halljuk!) E szomorú tényeket menteni nem fogom, de psychologiai szempontból nem lehet csodálkozni, hogy az elkeseredés ily fokra hágott egy miveletlen népnél. Látjuk t. ház, hogy a nép elszegényedése fokozatosan halad, az anyagi sülyedés a szellemit is vonja maga után; fájdalom, megtörténhetik, hogy a földmivelő osztálynak szabad alkotmányunk s a népnevelésre költött milliók daczára demoralisált proletariátussá váljék s ez csak azért, hogy kétséges értékű elméletek diadalra jussanak; ez bizony igen nagy ár! (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az nem is vita tárgya t. ház, hogy minden államnak, de főkép oly agricol-államnak, minő a mienk, erejét, alapját egy önálló vagyonos és szorgalmas földmivelő osztály képezi, csak ez miveli és védi lelkesen hazájának földjét. E tudat lebegett az 1848-iki törvényhozás előtt s főkép azért engedte át a magyar nemesség birtokának talán y

s-át a volt jobbágyok szabad tulajdonába. Valóban szomorú irónia volna, hogy eme nemes és észszerű áldozat után még ugyanazon generatió életében emez osztály vagyontalan proletariátussá süjyedjej! és vagyonát és helyét elfoglalják uzsorások, kik sem gazdasági, sem politikai, sem honvédelmi tekintetben ezt pótolni nem alkalmasak. (Helyeslés a szélső baloldalon. Derültség.) A kamatmaximumot tehát azért óhajtom, hogy a kisbirtok ilyszerü kisajátítástól megóvassék s óhajtom minden consequentiáival együtt; korlátozva óhajtom látni a lehetőségig a leplezett és tőkeuzsorát, és szívesen csatlakozom a különvéleményhez. Az uzsora íilantropikus barátai felhozzák azt, hogy az uzsorakorlátozás mellett a nép kölesönt nem kap. Kérem e veszély nem oly imminens, mert először nem tudom, hogy ma minó módon tudja az uzsorás valamely vállalatba fektetni pénzét, ugy hogy az 8—10°/,-nál többet jövedelmezzen ; de azt megengedve is, nem rettenek vissza azon lehetőségtől, hogy a nép uzsora nélkül kölcsönt ne kapjon. A t. ház minden tagja ismeri népünk materiális viszonyait, tudjuk, hogy földmiveseink életszükségletüknek 13

/

20 részét saját mezei munkája ós házi ipara folytán közvetlenül fedezik és úgynevezett bolti czikkekre aránylag csekély mértékben szorulnak, ezeknek árát még rósz években is bőven megszerezhetik az által, ha napszámra dolgoznak s így a valóságos szükségletet tekintve, ugy hiszem nem nagy csapás volna, ha egyelőre kölcsönt nem kapnának is. Itt közbe vetve, bátor vagyok megjegyezni azt, hogy szerény véleményem szerint közgazdaságunk jelen állásában, midőn külföldi tőkék beszivárgására vagy gyáripar rögtön teremtésére nem számithatunk: az egyedüli expansiv factor a nép munkaképessége, ezt közvetve vagy közvetlen fokozni, positiv előny. Valóban az elvnek elméleti szempontjából bajosan volna megmagyarázható ama körülmény, hogy oly vidékeken is, hol az uzsora, és eladósodás rendkívüli mérveket öltött, munkást átlagos bérért bajosan vagy néha épen nem lehet kapni; ily körülmények közt valóban nem rettennék vissza amaz eshetőségtől sem, ha a kamatmaximum megszabása a nép személyes hitelét csökkentve, kézi munkájának gyakoribb értékesítésére leend utalva. De a napszám munka nem az egyedüli, mi a nép készpénzszükségletét fedezheti; a legújabb időben történtek kezdeményezések a forgalmi czikkek előállítására irányuló házi ipar élesztősére s íme ez az, t. ház, mi a nép pénzszükségletét fedezendi. Ismétlem tehát, attól nem tartok, hogy uzsora nélkül a nép pénzt ne kapjon. Társadalmunk egy másik osztályának érdekét sem szorítjuk háttérbe e törvénynyel, értem a városi kis iparosokat; a kisiparosnak van szüksége hitelre, szerszámra vagy anyagvásárlásra, a mostoha időben családja eltartására; de a jóravaló kisiparos kamatmaximuin mellett is hitelképes, tőkéjét gyakran forgatja és munkája által értékét jelentékenyen növeli és takarókpénztárak utján a solid tőkét is igénybe veheti. De t. ház, a jelenleg még fönálló uzsoraszabadság nemcsak gazdaságilag káros, hanem politikailag is, s ez igen fontos.