Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-193
282 393. országos ülés deezeraber 18 1876. nem emlékszem rá, hogy ha egy évre terveztetett valamely adó-felemelés, az egyhamarjában lejebb szállíttatott volna, és én ugy hiszem, ha mi egyszer egy nemzetközi szerződest megkötünk, nem igen lehet arra kilátás, hogy egy év múlva előnyösebbet köthessünk, akkor, midőn a status-quotól magunk térünk el. Egyébiránt lehet, hogy más intentio vezette a t. kormányt. Tudjuk, hogy les petits eadeaux entretiennent lamitié, A barátság az osztrák és magyar — nem akarom mondani nemzet, hanem a kormány közt meg van lazulva, s ez már harmadik ajándék, melyet a mi kormányunk nyújt a jó barátság helyreállítására. Emlékeztetem a t. házat azon meglepetésekre, melyekben a májusi stipulátiok óta is részesültünk. Én ezen szerződést, melyet végtelenül károsnak tartok, melyet közgazdasági szempontból a statusquonál is rosszabbnak tartok: feladatomnak ismerem meghiúsítani; de másrészről hazafiúi kötelességemnek tartom, ha annak meghiúsítására kilátás nincs, legalább megakadályozni azt, hogy a helyzet még rosszabbá ne tétessék. Méltóztassék visszaemlékezni, mily nagy meglepetés volt a 80 millió adósság kérdése, melynek egy részét — bár minket jogilag nem illet — s bár arról még májusban szó sem volt: esetleg sőt majdnem biztossággal lehet mondani (Ellenmondások a középen.) el kellend vállalnunk. Méltóztassék már most a reánk eső 24 milliónyi összegnek évi kamatát szembe állítani azon előnyökkel, melyeket a minister ur, mint pénzügyi eredményeket kiegyezés folytán kilátásba helyezett. A kilátásba helyezett 3 J / 2 millió ennek folytán nagyon le fog szállni. Jött a másik meglepetés. Magyarországra nézve minden vámfelemelés beláthatatlan kárt okoz, és ily ujabb vámemeléssel állunk most szemben a májusi egyezmények folytán, miről akkor nem volt tudomásunk: mert csak később értesültünk róla az osztrák ministerek nyilatkozata következtében; ez az, hogy az anélkül is jelentékenyen felemelt vámok aranyban fognak fizettetni. Az osztrák védvámosok azzal indokolták a magasabb vámtariffát — és ez sokakra nézve plausibilis is volt, — hogy hiszen azelőtt a 15 — 20% ezüst agio állandó védelmet képezett, és így ők az ezüst agio megszűnte folytán nagyobb vámemelésben voltaképen nem részesülnek, az uj egyességnél azonban nemcsak, hogy magasabb vámok lesznek; hanem az arany-vámok folytán mindenesetre lesz 10—15 0 / 0-kal még magasabb tarifánk, tehát az arany-vámok elfogadása Magyarországra nézve közgazdaságikg véghetetlen káros. Most jön, t. ház, éhez az ujabb meglepetés, iigyszólván az utolsó perezben a ház tudomására jött ezen törvényjavaslat. Ismétlem, ón ebben nem látok egyebet, mint adófelemelést, t. i. a fogyasztók károsítását minden pénzügyi haszon nélkül. Azt mondotta Móricz Pál, t, képviselő ur, hogy Mudrony képviselőtársam számitásai problematikusuk. Én viszont azt mondom, hogy vagy lehet általában a létező statisztikai adatok alapján valamit kiszámítani, vagy nem. Itt van a statisztikai congressus tagjai közt kiosztott kézi-könyv, melyet Keleti Károly ministeri tanácsos készített, méltóztassék ennek 57-ik lapját megtekinteni: ott megvan kerek számban, mennyi hozatik be Magyarországra pamut- és gyapjuáru. Esik 1874-re átlag 27 ezer vámmázsa pamut és 100 ezer vámmázsa gyapjuáru. Én igazat adok Móricz képviselő urnák abban, hogy nem lehet ezen vámmázsákat csak ugy per sundámbundám összevenni; de bármily egyszerű polgári számítással méltóztatnak épen a minister ur által felhozottakra reflectálni és egy bizonyos átlagot venni, például a pamutáruknál a középminőséget 10 írtjával, mert középminőségü legtöbb hozatik be, a gyapjúnál szintén nem a legközönségesebb ós legfinomabbat, hanem a középrninősógüt 5 írtjával váinmázsánként, ós méltóztassék az ezen közép-számítás nyomán mutatkozó összeget sokszorozni: kerek 1 millió ki fog jönni. Itt pedig nincsenek is benne az öltönyök, melyek pamutból és gyapjúból készittetnek, s nincsenek benne a déli vasúton szállított idevágó czikkek. Legyen az hát egy millió, vagy legyen másfél millió, kérdem: lehet-e kénytelenség nélkül Magyarországot ily adóemeléssel terhelni minden fiskalitási előnyre való kilátás nélkül? Én azt hiszem : nem. Nem látom be ennek a politikai kényszerűségét. El voltam készülve arra, hogy a kötendő vámszövetség egyáltalában a magyar fogyasztók érdekeivel ellentétes lesz: mert nem a közös vámterületen egyedül érdekeinknek megfelelő szabad kereskedelmi irányú vámpolitika fog követtetni; de nem voltam elkészülve arra, hogy mielőtt egyezségre lépünk, már concessiok fognak adatni az osztrákoknak, a nélkül, hogy azokból magunknak bármely előnyöket biztosithatnánk. Az osztrákok azt mondják most is, a mit mindig mondanak: „Friss Vogel, odor stirb." Szeretnénk tudni, hogy azon következmények, metyek abból származnak, ha egyik fél sem enged: mindig csak Magyarországra suíyosodnak-e ? Hát nem vagyunk-e mi egységes monarchia? S a mi már elmondatott : nem kell-e osztrák szövetséges társunknak a külbonyodalmaktól ós a közgazdasági harcztól ópugy félnie, mint nekünk? Miért épen a mi kormányunknak van mindig azon különben bölcs jelszava, hogy az okosabb enged? Azt hiszem, itt az ideje, hogy legyenek már egyszer az osztrákok az okosabbak, és engedjenek ők, midőn a részünkről tanúsított engedékenység minden egyes esetben nem egyébb, mint positiv számokban meghatározható roppant anyagi áldozat; de azonkívül a nemzet öntudatában ós ereje iránti önbizalmában még sokkal nagyobb áldozat. Sőt még
