Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-190

190. országos Hí és deczember 14. 1876. v 227 magyar kormány beleegyezik abba, hogy ezen ügy az ő arbitriumára bizatik. Lehetetlen, hogy ez ő Felségére azon benyomást ne tegye, hogy a magyar kormány kész engedni az eddigiekből is, és miután ö Felségének mindenek felett álló érdeke látszik lenni az, hogy minden conflictus, mindén convulsio a birodalom két fele közt elkerültessék: természetes azok részére fog hajolni, kik nagyobb zajt ütnek, kik kijelentik, hogy ők nem engednek, mert ezen az utón reményli elérni azt, hogy a eonflictusok elkerültessenek. És igy a magyar kormány részéről nem látunk egyebet, mint örökös engedékenységet, vagy a gyengeség folytonos lánozolatát. Ennek vége nem lehet más, ennek határa nem lehet egyéb, mint az ellenfél követeléseinek kimerülése és ezen örvénynek, a melybe belesodortattunk: nem lehet egyéb határa, mint az örvény feneke. Ugy hiszem, hogy ez természetes következménye azon eljárásnak, melyet a kormány minjárt az alkudozások kezdetétől fogva tanúsított, és tökéletesen igaza van Tóth Vilmos képviselő urnák, midőn kérdi, hogy hol van a különbség a kormánynak mostani és korábbi eljárása közt ? A magyar kormány valóban ugyanzon álláspontot foglalja el most is, a melyet elfoglalt az alkudozások kezdetén, midőn kijelentette, hogy ő az osztrák nemzeti bank által akar magyar bankot csináltatni, midőn kijelentette, hogy ő külön vámterületet nem óhajt. Ezzel elvetette a koczkát bekövetkező működése felett és ekkor inaugurálta azon politikát, a mely élénken emlékeztet a nagyidai czigányok bölcs parlamentirozására. Micsoda argumentumokat hallunk, melyekkel a kormány politikáját támogatják? Folytonosan csak azt emlegetik, hogy nekünk nemzetgazdasági harczot Austriával provocalnuiik nem szabad. Ez t. ház, oly argumentum, melyet ha a kormány és többség logice akar keresztül vinni: akkor nincsen megállapodás, ennek segélyével — méltóztassanak megengedni e kitételért — bőrünket is lehúzhatják. Éhez járul még egy másik hathatós segédargumentum, és nagy szerencséje volt a kormánynak ez épen a propos, ez t. i. a keleti válság. Most azt mondják, hogy ha lehetett volna is élére állítani a dolgokat, azt: most ily válság idejében, midőn mind Ausztriának, mind Magyarországnak s különösen az utóbbinak életkérdése forog fönn, most viszályt kelteni semmi áron sem szabad. Ez is oly érv t. ház, a melylyel mindent, de mindent a világon ki lehet csikarni Magyarországtól. Miért nem alkalmazzák magukat ott ezen argumentumhoz odaát. Nem közös érdek-e, hogy viszály a monarchiában ne támadjon? nem közös érdek-e, hogy a keleti válság mellett az összmonarchiának compactsága ne veszélyeztessék. De ime ott erre semmit sem adnak, sőt inkább arra alkalmazzák, hogy tőlünk legtulságosabb követeléseik érvényesítését is kicsikarhassák. Hasonló argumentumjuk önöknek az is, hogy hiszen csak 10 évről van szó, jogunkat fentartjuk, tíz év alatt megerősödünk s akkor 10 év után fentartott jogunk alapján kivívjuk mindazon követelésünket, melyek, hazánk önállóságának és jólétének megállapítására szükségesek. Ugyanezt hallottuk 1867-ben. Ezzel biztattak bennünket akkor: ugyanazt mondják most és fogják mondani valószínűleg 1887-ben, — ha t. i. akkorára még egyátalában lehet szó arról, — hogy Magyarországnak sikerülhet az alapot megváltoztatni. Én t. ház, ugy látom, hogy ily eljárás irányában valóban ideje már annak, hogy elmondjuk : „quosque tandem?* Meddig fog tartani azon állapot, melyben eféle sophismákkal igyekezzük eltakarni gyávaságunkat ? Meddig fog tartani azon politika, mely az országnak méltóságát megalázza, az ország legvitálisabb érdekeinek feladását vonja fokról-fokra maga után. Én azt hiszem t. ház, hogy igenis eljött annak az ideje, hogy ha a t. kormány nem érzett magában elég erőt arra, hogy az engedékenység lejtőjén megállhasson: mondja ki erre nézve határozatát a képviselőház, és erre vonatkozik Simonyi Ernő t. képviselőtársam határozati javaslata, melyben ki van mondva, hogy a képviselőház oda utasítja a kormányt, hogy az osztrák kormánynyal ugy a bank, mint a többi ügyek iránt eddig folytatott alkudozásoknak vessen véget. Nem kell erre valami forradalmi eljárás. Méltóztassanak felütni azon törvényt, melyet t. képviselőtársaim nagyobb részt szemközt maguk hoztak, melyet palládiumnak tekintenek. Ezen törvénynek, az 1867. XII. törvényczikk 98. §-a azt mondja : magában értetik, hogyha és a mennyiben a fentebbi §-okban elősorolt tárgyak felett t. i. a vám- és kereskedelmi ügy felett az egyezség nem sikerülend: azok fölött a törvényhozás intézkedési jogát fentartja, és minden jogai e részben is sértetlenek maradnak." E törvény világosan szól t. ház. A kérdés az : ki lehet-e már mondani azt, hogy az egyezség nem sikerült? Erre vonatkozólag nekem az a meggyőződésem, hogy nemcsak, hogy elmentünk a kellő határig ; de régóta túlléptük azt. A vám szövetség tekintetében beleegyezett a kormány abba, hogy további 10 évre megtartassák, beleegyezett, hogy Magyarországon lehetlen legyen az ipar, sőt beleegyezett még abba is, hogy menjen tönkre az is, a mi van; beleegyezett abba, hogy legyen drágább minden rőf karton, minden rőf posztó, melyet a szegény nép visel; beleegyezett abba. hogy tovább folytattassék azon fényes nappal való lopás, melyet a fogyasztási adó czimén rajtunk elkövetnek. Nem volt elég, azt kívánták : vonja bele a quota megállapítását is az alkuba. 29*