Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-180

180. országos ttlée deczomber 4. 1876. szüksége a magyarnyelvre és én többször hallottam ezen nemzetiségek részéről, azon kivánatot, sőt követelést, hogy gyermekeik a magyarnyelvben is oktattassanak. Nagyon óhajtottam volna, hogy a középtanodai törvényjavaslat még a múlt országgyűlés alatt emelkedjék törvényerőre, és félek, hogy, a különböző bajok megint annyira ránőnek a nemzet nyakára, hogy ezen javaslatból a legközelebbi időkben nehezen lehet törvény; pedig nagy fontosságúnak tartom, két szempontból a középtanodai törvényt, mely végre egyöntetűséget hozzon be középtanodáinkba, természetesen a szabadság kellő korlátai mellett, De főleg egy más szempontból kívánnám, hogy ezen javaslat minél előbb törvénynyé váljék, ós ez a katonai gyakorlati szempont. T. ház! én nemzetünk pénzügyi kérdéseinek megoldását más egyebeken kivül főleg abban keresem, hogy ha ifjaink oly férfias és katonai neveltetést nyernek, mely nagy állandó hadseregek fentartását nélkülözhetővé teszi ; és csudálkozom, hogy az egész tanári testület javaslat épen ezen legfényesebb pontjának mondott ellene, melynek keresztül vitelétől azt várom, hogy az alsóbb testgyakorlatokban már az elemi osztályokban gyakorlott gyermekek a középtanodákban megtanulják a fegyverforgatást és a katonai mozdulatokat ugy, hogy igen csekély gyakorlati idő megadásával oly katonáivá lesznek Európának, mint akármely más államéi, kivált ha hozzávesszük azon természeti tulajdonságokat, melyek tekintetében Európa minden nemzetét fe"ia, Nagy örömmel olvastam a t. minister ur jelentéséből a humánus intézetek czéljaira tett sikeres kiadást. Minthogy azonban ezen közintézetekkel a nemzetnek két nagyobb emberbaráti intézete, a váczi siketnémák és a pesti vakok intézete is össze van kötve, _ a váczi siketnéma — és a budapesti vakintézet, — lehetetlen, hogy itt egy megjegyzést mellőzzek. Sem az egyik, sem a másik nem áll megfelelő arányban azon szerencsétlenek nagy számá,,val, kik hazánkban léteznek. A siketnémákat mintegy 8—9 ezerre számítják, a vakok számát több ezerre teszik, és valóban a legfájdalmasabb érzést költi az emberi szívben annak tudata, hogy százával kell ezen szerencsétleneket visszutasitani: mert nekik elég helyet adni ezen intézetek kebelében képesek nem vagyunk. Én azt hiszem, t. ház, hogy valami utat módot lehetne találni, — miként a mélyen tisztelt minister ur talált is már, midőn közelebbről a váczi siketnémák intézetét megnagyobbította, — hogy pl. az intercalaris jövedelmekből, vagy talán az alapítványok jövedelmeiből azország kebelében nem is egy helyen, hanem két-három helyen állíttassanak ily intézetek s ezen szerencsétlenek visszaadassanak a nemzetnek és a műveltségnek. Az intercalárékról eszembe jut maga az alapítványi ügy, melyre nézve én bizom a kormánynak azon tett ígéretében, hogy azt a betekinthetós, megbirálhatás alól nem fogja elvonni; hanem ugyanezen alkalommal bátor vagyok egy megjegyzést tenni. Ugyanezen jövedelmekből némely, különösen vallásos emlékei egy országnak nagy mértékben gyámolittatnak. Nincs ellene és nem is volna ellene semmi kifogásom: mert bizonyára én vagyok az, a ki leginkább kívánja, hogy az ország történelmi emlékei megóvassanak; de ón azt hiszem, hogy azon nagylelkű clerus, mely csak a napokban is oly fényes jelét adta áldozat készségének: megtehetné, hogy ezen egyházakra adjon bizonyos összeget, hogy abból épitessenek fel azon egyházak, melyek az ő kerületükbe tartoznak, hogy azok romba ne dőljenek ; akkor talán lehetne az intercalaris jövedelmeket a vakok ós siketnémák intézeteire fordítani. T. ház! Mielőtt beszédemet bezárnám, még egyet említek meg, a nemzeti muzeumot. A nemzeti múzeum mindnyájunk örömére oly tetemes haladást tett a közelebbi években, hogy a nemzet képviselőháza keli, hogy e tekintetben legalább hangot adjon megelégedésének. Minthogy most már a nemzeti múzeum nagy része a rendezés végpontján áll, minthogy füttetvén a nagy közönségnek folyton nyitva áll, oly hatalmas segéd forrása ez a fővárosi, sőt mondhatni a vidéki közönség nűvelődésének, hogy örömmel látja az ember, a mint százával és ezrével tódulnak oda a nemzet legalsó osztályú férfiai, kik itt ismereteiket, ugy hazaikat, mint a természetrajziakat merítenek. Bátor vagyok felhívni a képviselőházat arra, hogy azon férfiaknak, kik oly csekély díjazás mellett oly hatalmas munkát hajtottak végre: méltóztassék megadni azon csekély kedvezményt, melyet a minister ur részünkre proponált. Általában véve pedig, t. képviselőház! azt tartom, akár mily szomorúak a nemzet körülményei és viszonyai: egyre mindenesetre figyelmezni kell, és ez az, hogy a nemzet a közművelődés és vallás szabadság terén ha nagyokat nem léphet, hátra se lépjen egyetlen egy lépéssel sem; mert ón magasabb, szebb, és egyszersmind a nemzetre nézve életbevágóbb kérdést nem ismerek, a közművelődés kérdésénél. Minden, mi ennek útjában áll. el kell, hogy hárittassék: mert nincs egyetlen más, hasonló magaslatra kiemelkedő eszme, mely a nemzet lételét e töldön biztositna. Csak ha ez utón haladunk, mondhatjuk azt, a mit Eötvös báró mondott, midőn kiemelte azt, hogy a nemzeteket sem chinai fallal, sem magasra emelt pyramissokkal nem lehet az enyészettől meg-