Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-180

180 országos ülés deczember 4. 1876. r védeni. Egyetlen magaslat van, mely a nemzeteket a reájok zúduló árból felemelheti és ez a közművelődés magaslata. Egyébbiránt elfogadom a költségvetést, (Helyeslés.) Hegedűs László: Vannak kérdések, melyeket az idő folyamában az élet és a tudomány egyiránt annyira megérlelnek, hogy mondhatni azok, alig foghatók többé vita alá, azokat csak ki kell mondani, hogy életbe lépjenek. Ilyen kérdésnek tartom a vallás szabadság ós a polgári házasság kérdését. Ha mégis némileg e kérdések fejtegetésébe bocsátkozom, teszem egyrészről azért, hogy ha bár igen röviden, jelezzem azon álláspontot, melyet azon határozati javaslattal szemben elfoglalok, a melyet t. barátom Irányi Dániel a maga és elvtársai nevében beadott; részint hogy egyes észrevételt tegyek azon főbb ellenvetésekre, a melyek ezen javaslat indokolása ellenében elhangzottak. A mi a vallás szabadságot illeti, ha én t. ház, Magyarország történetéből akarnók érvet meríteni annak bizonyítására, hogy a vallás szabadság itt uralkodott és uralkodik : nem ott keresném az érvet, hol azt Szathmáry Károly t. barátom kereste: a máglya lángjánál; hanem azt mondanám, hogy Magyarországra a hazának szabadság harczai mindenkor egyszersmind a lelkiismeret és hit szabadságának harczai is voltak és a haza ezen szabadság harczában a hazafiak vére minden valláskülönbség nélkül omlott. És ezt tartom én a történelem legfényesebb bizonyságának ária nézve, hogy Magyarország fiaiban a szabadság érzelme élt és uralkodott. De én nem megyek oda; hanem maradok a jelenben. Én megengedem t. ház, sőt tovább megyek, elismerem, hogy Magyarországon oly értelemben, a mint azt az igen t. ministerelnök ur kimagyarázta : van vallásszabadság. De épen azért, mert van: annak a törvényben is kifejezést kell nyernie ; mert bár mennyire elismerjem én a civilisatiónak nagy hatalmát, a melynek legfényesebb vívmánya az átalános vallásszabadság; de miután mi polgári társadalomban és államban élünk: szükség van arra, hogy a vallásszabadság a mely a lelkekben és szivekben él ós külsőképen egyes tényekben nyilatkozik, a törvényben is megtalálja biztosítását, hogy az minden önkényen felül emelkedve egyenlően kötelezzen mindenkit, legyenek azok egyesek, vagy vallástársulatok és felekezetek. Egy oly speciális vallásügyi törvény, mint a mely az 1791. XXVI. törvényczikkben van befoglalva, a maga idejében bizonynyal és kétségkívül nagy vívmány és áldás volt azon vallás felekezetekre, a melyek annak védő paizsa alatt megnyugodhattak, annyi hányatás után. De ezen álláspont ma már túl van haladva. Ma általános vallásügyi törvényre van szükség, a mely mig egyrészről biztosítja mindenki. számára azt, hogy szabadon vallhassa hitét, és azt külsőképen is nyilváníthassa; másrészről szabatosan megjelölje és megszabja az egyház ós állam közti viszonyokat, körvonalozza, az egyházak, vallástársulatok jogait, egymáshozi viszonyait, hogy mig ezen törvény átalában az általános vallásszabadság hü kifejezése legyen: egyszersmind annak minden izében a jogegyenlőség és viszonosság nagy elvei életbe lépjenek és valósuljanak meg. Azt mondhatná valaki, hogy egy ily törvénynek megalkotása első tekintetre igen egyszerű és könnyűnek látszik: de ott, a hol miként hazánkban az állam és egyház történelmi fejlődésének folyományaikónt oly vallásos természetű jogviszonyok, intézmények, kiváltságok, személyes jogi és anyagi előnyök keletkeztek, a melyek a viszonosság és jogegyenlőség elvével össze nem férnek, de mégis mondhatni bizonyos tekintetben magukban az állam törvényeiben és intézményeiben lelik támaszukat: ott egy ily törvény megalkotása nem könnyű, és én ezt elismerem, és igaza van az igen t. ministerelnök urnák, a midőn azt mondja, hogy vallásügyeinkben sok kérdés megoldásra vár, sok kérdésre törvényt kell hozni; de épen ez indokolja előttem leghatásosabban azt, hogy egy ilyen törvénynek meg kell alkottatni, hogy mindazon kérdések, mindazon nehézségek vagy magában a törvényben vagy legalább azzal egyidejűleg oldassanak meg. Én azt hiszem, hogy nincs senki e házban, a ki e törvény megalkotásánál a tényleges viszonyokra tekintettel nem akarna lenni, ösak egy ilyen törvény vonja meg azon korlátot, mely nem engedi meg, hogy az átalános vallásszabadság csak pusztán nagy hangzású szavak és mindenre kiterjeszkedő átaíánosság legyen, mint azt az igen t. ministerelnök ur Irányi képviselő ur ellenében felvetette; csak egy ilyen törvény akadályozza meg azon tulhajtást, a mely a létező állami viszonyok tekintetbe nem vételéből származik, a miről a t. ministerelnök ur azt mondta, „hogy a helyett, hogy a lelkiismereti ós vallásszabadságnak használna : épen eme szabadságnak lesz kárára, mint azt, az ez iránybani tulliberalismus hatása alatt élő nemzetek történelme mutatja" ; csak egy ilyen törvény fegyverzi le a kölcsönös féltékenységet, a mely vaíljuk meg, uralkodik, mely gyakran már csak egy szóban is nagy egyháztársadalmi elv esetleges praeoccupalását, egyetlen nyilatkozatban a jog és vagyon szentségének megtámadását látja. Mert hogy egy példát mondjak, a mely mint tengeri kígyó, mindannyiszor felüti fejét: ki nem tapasztalta, hogy mily érzékenykedést szül, ha valaki csak felemlíti, hogy eljött volna ideje, hogy a tanulmányi alapok és alapítványoknak jogi természete tisztáztassék és mindenki megkapja a magáét, azt, ami kit illet. \