Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-162

162. omá&os ttléi október 7. 1876 51 162. országos ülés 1876. október 7-én G-hyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: A kormány javaslata folytán az ülések felfüggesztése elhatároztatik. Helfy Ignácz a vallás és közoktatásügyi minister ur kezelése alatt álló alapok és alapítványok tárgyában hatá­rozati javaslatot: — a sz.-ágothai és bárándi javak bérlete tárgyában indítványt ad be. Csatár Zsig­mondnak a csongrádi tanítóképezde iránt teendő interpellátiója bejelentetik. A mentelmi bizottság­nak Miletics Szvetozár ügyében tett jelentése tárgyaltatik. A kormány részéről jelen vannak: Bedekovich Kálmán, Péchy Tamás-, Perczel Béla, Tisza Kál­mán, b. Wenckheim Béla. (Az illés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét Grulner Gyula jegyző ur fogja vezetni. Az indítványok mellett szólókat Horváth Gyula, az ellene szólókat Beőthy Algernon jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a tegnapi ülés jegyzőkönyve. Gulner Gyula jegyző: (Olvassa az október 6-án tartott illés jegyzökönyvét. Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem lévén, azt meghitelesitettnek jelentem ki. Bemutatom Temes megyébe kebelezett Gálád, Obád, Petrován, Zsebély, Vojtek, Liebling ós Sipet községeknek Missics János képviselő ur által be­adott kórvényét, melyekben az idei silány termés miatt adóelengedést, a hátralékra nézve pedig fizetési halasztást kérnek. Mindezen kérvények ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Ministerelnök ur kíván szólani. Tisza Kálmán ministerelnök és beltigy­minister: T. képviselőház! A tegnapi napon kér­tem a t. ház engedelmét az iránt, hogy nyilatkoz­hassam a kormány véleményéről az ülések jelen­legi tartamára nézve, illetőleg a kormánynak ez iránti javaslatát terjeszszem a t. ház elé. (Halljuk!) A kormány nézete az, hogy a t. ház méltóz­tassék elhatározni, hogy a mai napirendre már kitűzött tárgynak, t. i. Miletics Szvetozár képviselő ur mentelmi ügyének elintézése után november elejéig nem tart üléseket, az elnökséget megbízván, hogy a jövő ülés napját november hó első felén innen szokott módon kihirdesse. Ezen időre azon­ban utasíttatnék a pénzügyi bizottság, hogy ugy a költségvetést, mint a hozzáutasitott egyéb tárgya­kat vegye tárgyalás alá, hogy azután, ha a t. ház imét összejön: tárgyalásait szakadatlanul folytat­hassa ; hasonlag utasíttatnék a közlekedésügyi bizottság, hogy azon egy tárgyat, melyet a pénz­ügyi bizottsággal együtt kellend tárgyalnia — t. i. a keleti vasút ügyét — tárgyalja, valamint a jog­ügyi bizottság, hogy a hozzáutasitott, előtte fekvő törvényjavaslatokat vegye tárgyalás aiá; illetőleg folytassa azoknak tárgyalását és készítse elő a t. ház előtt leendő tárgyalásukat. Ezek azok,- t. ház, miket jelenleg szükséges volna a kormány nézete szerint elhatározni s én — legalább az eddig szerzett tapasztalatok szerint — azon meggyőződósben vagyok, hogy csak igy lehet reményleni, hogy előbb a bizottságok, azután pedig a t, ház folytonosan sikeresen fog tárgyalni; mert valahányszor még megkísértetett az, hogy midőn a bizottságok ily fontos ügyekkel foglalkoz­nak, a ház is folytassa tárgyalásait: a végered ­meny mindig az volt, hogy a bizottságok sem tudtak kellőleg haladni és a t. ház tárgyalásaiban is hézagok állottak be. Ez volna az, mire nézve a t. háznak hozzá­járulását, beleegyezését kérném. Egyébiránt meg­ragadom ezen alkalmat arra nézve is, hogy jelez­zem a t. ház előtt azon fontosabb kérdéseket, me­lyekkel nézetem szerint a t. háznak — a budgclen 7* •

Next

/
Thumbnails
Contents