Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-162

52 162. országos ttlés oktőfoer 7. 1876. a bizottságok által a szünetek alatt tárgyalandó egyéb ügyeken és a januárban beadni igért tör­vényjavaslatokon kivül — azontúl foglalkoznia kellend. (Halljak!) A belügyministerim részéről remélem, hogy midőn a t. ház novemberben összejön, már képes leszek a t, ház asztalára az árva-ügyekre vonat­kozó törvényjavaslatot letenni. Hasonlag még ezen év folyamában (H dijuk!) óhajtom beadni a me­gyei házipónztán-a vonatkozó törvényjavaslatot is és amennyiben lehetséges lenne, még ezen ülés­szak folyamán a főrendiház rendezéséről szóló törvényjavaslatot. (Helyeélés,) Az igazságügyministerium részéről okvetlen be fog adatni a rendőri kihágásokról szóló törvény­javaslat és az úrbéri rendezések tárgyában intéz­kedő törvényre vonatkozó novella; a közlekedési ministerium részéről pedig a közmunkák rendezé­séről szóló törvényjavaslat. Ezek azon íontosabb törvényjavaslatok, me­lyeket a kormány ezen ülésszak alatt a t. ház tanácskozásai alá óhajt bocsátani. Természetesen fel fognak még némely csekélyebb jelentőségű törvényjavaslatok merülni, melyeknek előterjesztése részint szükséges, részint lehető lesz. de amelye­ket — mint csekélyebb fontosságuakat, — elsorolni nem szükséges és némi tekintetben ma még nem is lehetséges. Ezen előterjesztés után megújítom azon kérel­memet: méltóztassék a t. háznak abba belenyugodni, hogy a mai napirenden levő tárgy befejezése után mondassék ki, hogy a ház november elejéig üléseket nem tart és megbízza az elnököt. hogy a legközelebbi ülés napját és idejét novem­ber hó első felében a szokott módon hirdesse ki, a pénzügyi, jogügyi és közlekedésügyi bizottságok pedig utasíttatnak az általam előbb említett ügyek­nek tárgyalására. (Helyeslés.) Irányi Dániel: T. ház! A t. ministerelnök ur azzal indokolta elnapolási indítványát, hogy, — mint ő állítja —• a tapasztalás azt bizonyítja, mi­szerint a ház ülésezése alatt a bizottságok kellő sikerrel nem dolgozhatnak. Az utolsó esztendőben ugy tudom, igen is az volt a ház gyakorlata, hogy elnapolta üléseit, mikor a bizottságok dolgoztak; de én meg hivatkozom az előbbi évek hosszú során át folytatott gyakorlatra, a mikor a ház délelőtt, a bizottságok pedig délután tartottak üléseket, a nél­kül, hogy e miatt a bizottságok munkálkodásaikban akadályozva lettek volna. T. ház ! Én azt gondolom, hogy akkor, midőn annyi teendő áll az országgyűlés előtt; akkor, mi­dőn csak az imént majdnem negyedfél hónapig szünetelt az országgyűlés, elnapolni néhány napi ülésezés után a házat, talán nem egyeztethető meg az idővel való gazdálkodással. Én t. ház! éhez még azon indokot vagyok bátor hozzáadni, hogy a politikai helyzet oly vál­ságos, hogy ha az országgyűlés nem volna együtt: azt most e pillanatban össze kellene hivni. Angliá­ban nagy mozgalom foly a végből, hogy a parla­ment rendkívüli ülésszakra egybehivassék ; pedig Anglia koránt sincs annyira érdekelve a keleti bonyodalmakban, mint Magyarország. Ne feledjük el, t. ház, hogy nemcsak a kor­mány, hanem mi is, a nemzet képviselői, felelősek vagyunk az ország ügyeinek, különösen a mostani pillanatban helyes vezetéseért, felelősek vagyunk azért, hogy az ország érdekei valamikép csorbát ne szenvedjenek. Azért én a t. ministerelnök úrral ellenkezően arra kérem a t. házat, méltóztassék elhatározni, hogy a ház folytatni fogja üléseit. (Helyeslés a szélső balon és a ssélsö jobbon.) Tisza Kálmán ministerelnök: Csak két dolog iránt kívánok nyilatkozni. Az egyik az idő­vel való gazdálkodás. Engedelmet kérek a t. kép­viselő úrtól, ő azt gondolja, hogy majdnem negyed­fél hónapig nem lévén országgyűlés, nagyon ideje volna, hogy együtt maradjon a ház ; ón azonban azt tartom, hogyha valamely országban 8—9 hónapig van országgyűlés: — ez nem elég, hanem annyira sok, hogy ha ez állapot hosszasan tar­tana, lehetetlenné tenné a rendszeres, akár or­szággyűlési, akár kormányzati működést. (Helyes­lés a középen.) De különben bátor vagyok meg­jegyezni azt is, hogy én az idővel való helyes gazdálkodásnak nem azt tartom, hogy folytonosan együtt legyen a ház. de ne legyen folytonosan munkával ellátva, Már pedig azon időben, mely­re a t. képviselő ur hivatkozik, — méltóztassék megengedni, — igenis együtt volt a ház és tár­gyalta a budgetet abizottságis;de az eredmény az volt, hogy az egész ülésszakon keresztül gyakran 3—4 napig, sőt egy hétig és tovább is nem volt el­foglalva a ház. (Ugyvan! « középen) Ezt tartom én valóságos idővesztegetésnek, a mikor t. i. a közügy érdekében.nem történhetik semmi, s a mel­lett az elvesek is sem mi tevéssel kénvtelenek az időt itt tölteni, és magán ügyeiket elhanyagolni. [Helyeslés a középen.) A mi pedig a másikat illeti; itt nincs szó for­mális elnapolásról, hanem az ülések felfüggeszté­séről. Ha a viszonyok ugy kívánnák, minden perez­ben össze lehet az országgyűlést hivni; de azt, hogy különösen bonyolódott külügyi kérdések ugy vezettessenek, hogy azok quasi in pleno, nyilváno­san a házban mindennap tárgy altassanak: ezt — méltóztassék megengedni — nemcsak szükségte­lennek, de lehetetlennek tartom. (Helyesles a kö­zépen.) És nem tehetek róla, de azon őszinteség­nél fogva, melylyel a t. háznak tartozom, kény­telen vagyok nyilvánítani azt is, hogy igenis a mely perezben oly phasisba lépnének az ügyek,

Next

/
Thumbnails
Contents