Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-160

160- országos ülés október 4, 1876. 19 tényleges szolgálat alul fel nem menti, jólehet sem a védtörvény, sem annak végrehajtására kiadott honvédelmi ministeri „utasítás" (G-ik szakasza) a néptanítóknak ezen megkülömböz­tetését sem el nem rendeli, sem meg nem en­gedi?" Tudtomra a hadügyi minister sem a népiskolai tanitójélőiteket, sem a tanítókat nem hívja be tör­vényellenesen a katonai szolgálatra; de azt látom, hogy a t. interpelláló képviselő ur és a hadügyi minister máskép definiálja a tanitójelöltséget. A t. képviselő ur tanítójelölteknek tartja a képezdei növendékeket is s ebben van a tévedés. Az idézett .törv.-czikk alapján ugy a honvédelmi minister, valamint a közös hadügyi minister csak olyan egyéneket tartanak tanítójelölteknek, kik a képezdét bevégezték, tanképesitő vizsgát is tettek s tanitói okmányt nyertek, habár tanítói-állomást még nem kaptak s ezek nem hivatnak be a három évi szolgálatra. Azokat azonban, kik besoroztatásukkor még ké­pezdei növendékek voltak s csak a katonai szolgá­latra behivatásuk előtt nyertek tanitói okmányt: a védtörvény alapján sem a honvédelmi minister, sem a közös hadügyi minister nem menti fel rend­szeresen a rendes katonai szolgálattól; habár oly egyének, kik a besoroztatás s az általános behí­vás közti időszakban a tanitói okmányt nyervén, néptanítókká leltek is, a védtörvény 27. §-a ked­vezményében kivételesen — de nem ritkán része­sittetni szoktak. Nem különben a honvédelmi minister egyetér­tőié^ a közös hadügyi ministerrel a közoktatási minister javaslatára szokta adni a képezdei növen­dékeknek azon kedvezményt, hogy a képezdei tan­folyam alatt őket a tényleges szolgálat alól felmenti, de csak azon. feltétel alatt, hogy a kópezde bevé­gezte után a katonai három évet rendesen kiszol­gálni tartoznak'. Így járván'el a honvédelmi minister, valamint a közösügyi hadügyi minister nem járnak el törvényellenesen. Mind a mellett — tekintve az országszerte érezhető tanitó-hiányt, — én még a múlt óv elején felláttam a honvédelmi minister urat egy vegyes bizottság kiküldésére, melynek feladata volna javaslatot készíteni arra nézve, hogy a védtörvény határain belől rendeleti utón minő kedvezményeket lehetne nyújtani a képezdei nö­vendékeknek, vagy legalább képezdét végzett, de tanitói okmányt még nem nyert egyéneknek. A honvédelmi minister ur elfogadta a két ministerium által kiküldendő bizottság eszméjét; de magát a bizottság működését akkorára vélte halasztani, ha az e tárgyban megindított tárgyalásokat a közös hadügyi ministerrel befejezve lesznek. E tárgya­lások azonban mostanáig befejezve nincsenek. A 4-ik kérdés pedig a következő: 4. „Akarnak-e a tisztelt minister urak intéz­kedni, hogy a fennevezett három vas-megyei ta­nító a törvénytelen három éves tényleges hadi­szolgálat alól mielőbb felmentessenek s jövőre sem ezek, sem más rendesen alkalmazott akár felekezeti, akár községi tanítók béke időben a tényleges szol­gálatra be ne hivassanak?" E két pontra van szerencsém kinyilatkoztatni, hogy e három egyén besoroztatása idejében nem volt tanitói-jelölt, mert nem tették le a ké­pesítési vizsgát s nem birtak tanitói okmányt, annak daczára valamint Kollossa Ferencz, ugy Fiebinger is a tényleges szolgálattól már régen felmentettek. Márton Károly segédtanító azonban, ki még akkor sem birta a tanitói okmányt, mikor mint tanító alkalmaztatott, ki felmentésért a minis­teriumhoz nem folyamodott, ügye oda nem feleb­beztetett, ki csak az ezred-parancsnokságához folya­modott s folyamodványát nem szerelte fel: a véd­törvény 26. §-a kedvezményében nem részesülhetett. Az 5-ik kérdés igy szól: 5. „Ha a tisztelt honvédelmi minister ur is osztoznék a közös hadügyminister urnák téves s az átalános tankötelezettséget elvben megtámadó és lehe­tetlenitő törvény magyarázatában : ez esetre kiván-e a tisztelt közoktatásügyi minister ur a tisztelt hon­védelmi minister úrral egyetértőleg még a jelen törvényhozási ülésszak alatt egy oly értelmű pót­törvényjavaslatot beterjeszteni, hogy rendesen al­kalmazott néptanítók, ha práparandista korukban lettek is besorozva: semmi szin alatt béke időben három évi tényleges katonai szolgálatra be ne hivassanak?" Ily javaslatot beterjeszteni csak akkor lehetne idején, ha administrativ utón a védtörvény kere­tében segíteni nem lehet s akkor is meg kell fon­tolni : lehet-e oly törvényjavaslatot a védtörvény revisiója előtt a napirendre hozni? Előlegesen csak arról biztosithatom a t. házat, valamint az inter­pelláló képviselő urat, hogy a feljebb jelzet tár­gyalásokat folytatni íogják s hogy alkalmam lesz a t. házat e tárgyalások eredményéről értesíteni; most azonban bátorkodom a t. házat kérni, méltóz­tassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik Fügh Károly képviselő ur válaszolni? (Nincs itt!) Méltóztatik a t. ház tudomásul venni a köz­oktatási minister ur válaszát? (Tudomásul vesz­szük!) Tudomásul vétetett. A közoktatási minister ur egy másik inter­pellatióra is kíván válaszolni. Trefort Ágost vallás- és közoktatási minister: T. képviselőház! Helfy Ignácz kép­viselő ur interpellatiót intézett hozzám a szentágothai és bárándi puszták bérlete ügyében. — Az inter­pellátió első pontja következőleg szól: (Olvassa.) 1. Való-c, hogy a vallás- és közoktatási ministerium kezelése alatt levő, Fehér megvében fekvő * 3*

Next

/
Thumbnails
Contents