Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-171

214 171. országos ülés november 23. 1876. irányadó; egyes százezrekért vagy milliomokért folyt a heves alku: holott nagy vonásokban vagy a mint a túloldal kívánja, a teljes gazdasági elválás, vagy pedig a szorosabb gazdasági összetűzés czélpontjával kellett volna megállapodásra törekedni. Jelezte is ezt igen helyesen a kormánypárt egyik tagja, Bittó volt ministerelnök ur, midőn a fogyasztási adók közössé tételét a létrejött stipulatióknál kedvezőbbnek mondta. És vannak még a független szabadelvűek közül is, a kik ezen módozatot a létrejött kiegyezésnél anyagilag előnyösebbnek ismerik el. De akkor mindjárt előállott a ministerelnök ur és az államiság tekintetéből veszélyesnek mondott ily megoldást, melynek következtében pedig — tessék elhinni — Magyarország csak ép olyan független vagy függő volna: mint a mily mértékben az jelenleg. Az államisági serupulusok aztán természetesen oly félszegséghez kell hogy vezessenek, mint a leendő közgazdasági kiegyezés, mely sem teljes függetlenség, sem a szerves összetartozás előnyeit nem fogja nyújtani, de ugy az egyiknek, mint a másiknak árnyoldalaival birand. Az érdekellentétek hangsúlyozása a mi részünkön természetesen előidézte vagy fokozta ugyanazt a más oldalon és most már látjuk: milyen feszült a viszony a monarchia két fele közt, látjuk az osztrák parlament tekintélyes részét hirdetni és megkezdeni a nemzetgazdasági háborút Magyarországgal. Teljességgel nem hiszem, hogy a ministerelnök ur ezt az alkudozásoknál tanúsított magatartásával előidézni akarta, de előrelátható volt, hogy előidézni fogja. A jobboldali ellenzék kitűnő vezére tegnapi remek beszédében jelezte, mily nagy szerencsétlenség háramolhatnék a monarchia mindkét részére, ha azon ingerültség és szenvedély, mely a kiegyezés körül ugy nálunk, mint még fokozott mérvben a Lajthán tul uralkodik: még inkább elharapódznék. De a kik a jelenlegi válságos időben fel bírják ismerni a monarchia nagyhatalmi állásának szükségességét: bírjanak annyi morális bátorsággal is, hogy ennek consequentiáit is levonják, alkossák a monarchiát belsőleg is ugy, hogy hivatásának kifelé megfelelhessen. Ha a nagy közönség nem lelkesül a monarchia eszméjéért: ez érthető ; de az ország képviseletének ép ugy mint a kormánynak iudnia kell. ha politikát nem érzelemmel, hanem észszel akarnak űzni, hogy a monarchia megszilárdulásának szükség esetében áldozatot is kell hozni, hogy igenis meg kell szorítani az állami intézményeket. Es a kit a Bujanovits képviselő ur által joggal hangsúlyozott higgadt mérlegelése az anyagi erőknek nem vezet ezen belátásra: azt kell, hogy oda vezessék a külpolitika eseményei. Az alkotmányosság és parlamentalismus a Lajtha mindkét partján ugyancsak fletió, ha a népképviseletnek nincs joga a külpolitikát is közvetlen ellenőrizni. Hogyan tarthatják fentarthatónak a delegatiók intézményét azok, a kik most oly nagy nyugtalansággal vagy elégületlenséggel viseltetnek a külügyi politika vezetése iránt: azt nem birom felfogni. Sokkal nagyobb sulylyal bírnának oly parlamenti kijelentések mint a tegnapi, hogy a monarchia népei nem ismernek idegenkedést vagy önzést bármily irányban: ha a külügyi közös ministernek utasitásképen adathatnának a parlament szine előtt. Tisztelt ház! A monarchia nagyhatalmi egységének ugy közgazdasági mint politikai téren való erősebb hangsúlyozásában, szervesebb kifejtésében látom az egyedüli biztos eszközt, hogy anyagilag és a mint Mudrony barátom annak szükségességét igen helyesen hangsúlyozta, az emberi mivelődós terén haladjunk ós erősbödjünk. Teljes és tartós kiegyezésre Ausztriával van szükségünk, és a mint már jeleztem, e czólból egyes alkotmányos intézkedések megváltoztatásától sem szabad visszariadnunk. Előrelátom az ellenvetést, mely már Bausznern barátomnak is tétetett, hogy ez az államiságnak reductióját jelenti. De én ebben Magyarország elvitázhatlan önrendelkezési jogának csorbítását fel nem fedezhetem. Igaz, minden szövetség, minden szerződés egyik vagy másik irányban csökkenti mindkét félnek cselekvési szabadságát. És mégis szövetkeznek és szerződnek önszántukból ugy egyesek mint államok. Hisz az 1867-iki egyezés is tagadhatatlanul sok tekintetben megkötötte kezeinket, és az ország nagy többsége mégis üdvösnek ismerte el, mivel általa más fontos előnyöket látott Magyarországnak biztosítva. Ha 10 óv előtt azon teljes állami függetlenségre tettünk volna szert, mely a tisztelt túloldal eszménye: nem tartja-e maga lehetségesnek, - - a rnit én igen valószínűnek tartok, hogy teljes cselekvési .szabadságunkat még rosszabbul használtuk volna fel, mind felhasználtuk korlátoltabb szabadságunkat? hogy most talán még sokkal rosszabb budgettel állnánk ennek következtében szemben, mint ma? Én kötve hiszem, hogy pénzügyi, közgazdászat), közigazgatási és egyéb viszonyaink az esetben jobban alakultak volna, mert az elkövetett hibákhoz hasonlók akkor is a nemzet sorsát intéző politizáló osztályok felfogásaiból eredtek volna. Ha az általam jelzett vezéreszme valósulna a Lajthán túli országokhoz való viszonyunkban, és ennek következtében kifejezést nyerne budgetjeinkben is: meg vagyok győződve, hogy ezen polyglott ország összes lakosai lelkesedéssel ragaszkodnának a magyar állani eszméjéhez ós meg lehetnek győződve önök is, hogy oly államszerkezet keretében is, mely egyes részletekben eltér a maitól: a magyar faj fejlődése nemcsak, de fölénye is teljesen biztosítva volna. De az előttünk fekvő budget is tanúsága annak, hogy a kormány ezen iránytól messze áll.