Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-169

170 léö- ^szagot ülés november 31. 1876. zatok, miszerint a monarchia hadserege, abban levő szlávok nem fognának harczra kellni a szláv testvérek ellen. — Elszigeteltek e t nyilatkozatok igenis, de felette jellemzők. — És ha arra kerülne a sor, hogy Németország hatalmával kellene szembe állanunk, azon jó indulatból következtetve, mely mai nap a Lajthán tul oly bőségesen nyilatkozik : egyátalában nem volna meglepő azt is hallani, miszerint a német harezosok nem harczolnának a német testvérek ellen. — Ha ilyeneket látunk, bizonyos kétkedés kell, hogy elfogjon mindenkit arra nézve, hogy vajon azon vár, melyet a monarchia biztosítására óvenkint százmilliónyi pénz-áldozattal és egy millió ember munkaerejének feláldozásával építünk: nincs-e ingatag alapra épitve. Es az ily kételyek bizonyára nem alkalmasok a monarchia iránti odaadó érzelmeit emelni, a melyekre pedig ép a jelen pillanatban nagyobb szükség van, mint valaha. De ha ezen irányban a keleti bonyodalmak kedvezőtlen jelenségeket tártak fel, más irányban a jelenségek rendkívül tanulságosak, és pedig oly tanulságokat tolnak előtérbe, melyeket épen most költségvetésünk átalános tárgyalásánál kell értékesítenünk, midőn hivatásunk a kormány pénzügyi politikája felett általában, azzal együtt öszpolitikája felett Ítéletet mondanunk. De mielőtt én e tanulságot, a mint azt én logice levonhatónak vélem, kifejezném : még egy megjegyzést kell előrebocsátanom, mely szintén összefüggésben áll ugyan a keleti eseményekkel; de a melyet a kormány pénzügyi politikájában nyilatkozó összpolitikájának megitélhetésére nézve mellőzhetlennek vélek. Én azon meggyőződéstől vagyok áthatva, hogy azon szervezetes társadalomban, melyet európai hatalmak concertjének szoktak nevezni, csak azon állami alakulásnak van létalapja és jövője, melynek a művelődés és haladás nagy munkájában bizonyos szerep vagy mondjuk, hivatás jutott, s mely e szerepet, e hivatást betölteni tudja. Ha azt kérdjük, hogy mi a monarchiának mint ilyennek hivatása ? az bizonyára nem lehet más, mint a mit mind a magyar, mind az osztrák államférfiak, — a szerint, a mint hatáskörök vagy hazafiságuk szűkebb vagy tágabb téren mozgott, — majd speciálisan Magyarország vagy Ausztria számára, majd általánosabban az egész monarchia számára vettek igénybe, s melyet divatba jött igy nevezni : keleti hivatás. Nem pusztán írásis e hivatás, mint sokan hinni hajlandók, hanem a monarchiának és különösen Magyarországnak legreálisabb, mondhatnók kézzelfogható életérdeke. Practice kifejezve, e hivatás abban áll, hogy,* a monarchia közvetítő legyen a nyugot és kelet között, oly módon, hogy a kelet, különösen a Balkán félsziget és a Levante termel vényei vei és kereskedelmi czikkeivel magát ós Európát ellássa s hogy másfelül saját és a nyugati iparos államok termeivényeit keletre vigye, s azokkal együtt a nyugoti civilisatió szellemét, a nyugoti civilisatió vívmányait. Ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy monarchiánk szilárd kereskedelmi állást foglalhasson el a keleten, és főleg a velünk közvetlenül szomszédos államokban. A monarchia összétartozandósága, főleg ezen közös érdekre van alapítva, mert az ily állás elfoglalhatására és megtarthatására sokkal nagyobb kilátása van az össz-monarchiának, mint akár Magyarországnak egymagában. véve, mely sem ipari erővel, sem kültekintélylyel kellő mérvben nem rendelkezik, akár Ausztriának egymagában, mely keletre csak Magyarországon keresztüljuthat. (Helyeslés a balközépen.) A monarchiának érdekében áll különösen az, hogy a keleti piaczokról Oroszország által ki ne szorittassék. A mely pillanatban ugyanis Oroszország monarchiánkat a Balkán félszigetből és igy annál inkább a távolibb tartományokból kizárja: a monarchia kereskedelmileg teljes elszigeteltségbe jut. A monarchia iparosabb része, az osztrák tartományok, melyek a nyugoti államokkal szemben az ipar terén alig tekinthetők reményképesnek, iparczikkeikkel a hatalmasabb versenytársak ellenében sem nyugoton, sem keleten többé nem concurrálhatnak, és arra lesznek szorítva, hogy iparczikkeiknek piaczát kizárólag Magyarországon szerezzék. — De hazánk maga is ma már oly helyzetben van, hogy pusztán a mezőgazdaságtól többé meg nem élhet; mert oly terheket vállalt és oly investitiókat tett, s államháztartását oly módon rendezte be : miszerint mindazon terhek viselésére mulhatlanul szüksége van arra, hogy abban az ipari termelók is segédkezet nyújtson. (Helyeslés a középen.) Mi következnék már most azon esetben, ha Ausztria iparczikkeivel a keleti piaczokról kiszorittatnék, és azokkal kizárólag Magyarországra lenne utalva? Az, hogy kénytelen lenne Magyarországgal szemben továbbra is oly politikát követni, mely évszázadokon át hazánk gazdasági fejlődésének megölő betűje volt, t. i. hogy Magyarországot gyarmati helyzetben lenyűgözve tartsa, hogy az ipar fejlődését itt lehetetlenné tegye , s hogy ily módon jövőre is biztosítsa a maga ipara számára a magyar fogyasztási piaczokat, és a nyert anyagok termelését. — Magyarországra nézve a dolgok ily fejlődése végzetes lenne, annál inkább, mivel a dolgok ily fordulata mellett Ausztriában mindinkább lábra kapna azon nézet, mintha a monarchiái kapcsolat ideiglenes lenne, továbbá Magyarország nem örökös társ, hanem ideiglenes zsákmány lenne, melynek gazdasági erejét nem szükséges kímélni; mert hisz, ha itt nincs többé mit keresni, nyitva áll az ut Grermania felé. Az érdekközösség, mely ma még a monarchia két fele közt — legalább a jövő reményében fen-