Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-167

132 16". országos ttlés november 18. 1876. Különben t. ház, ma már mindegy, mi volt a fusió czélja; ma már csak azt lehet vitatni: mi az eredménye? miután most alig lehet egyebet kérdezni, mint azt, hogy vajon az ellenzéknek csakis ily utón a kormányra jutott férfiai képesek-e az előzmények folytán a hozzájuk kötött várakozásnak megfelelni ? képesek-e a nemzet ujabb anyagi megterheltetése nélkül az államháztartásban az egyensúlyt helyreállítani? Ha a jelen költségvetésben még mindig mutatkozó pénztári hiányt nem akarjuk a fusió eredménye gyanánt, a minek nem is lehet tekinteni : ugy ezen még mindig fenálló hiánynyal szemben említést érdemel a jelenlegi ministerelnök urnák következő nyilatkozata: „Mit mondanának egy hadseregről vagy annak parancsnokáról, kinek feladata levén egy várat bevenni, bár meggyőződött már, hogy azon ut, a melyet megpróbált czélhoz nem visz, hogy ott csak veszteségeket szenvedhet, abban lelné feladatát, hogy mégis mindig ugyanazon utón induljon el: az eredmény az lenne, hogy czélját soha el nem érné ; mig azon másik, ki megpróbálja, hogy nem lehete más utón is bejutni a várba: czélját előbb-utóbb el fogja érni." T. ház! Ezen nyilatkozat annak idején sokfólekép lett magyarázva, de történt légyen ez bármiként,hogy annyi bizonyos, hogy a fusió kielégítő eredménye gyanánt elfogadnunk nem lehet azt, hogy az ellenzéknek egynehány tagja a ministeri padokban helyet foglalt. Ezt a jelen szomorú pénzügyi viszonyok közepette, az országnak mint eredményt bemutatni akarni: egy nagyon szomorú jelenség lenne, mert ily eredmények mellett az ország anyagilag akár tönkre is mehetne; nekünk ennél sokkalta több kell. És ezért én óhajtanám és nagyon szükségesnek tartom, miszerint végre is a t. ház egész határozottsággal jelezze, hogy csak azon kormány számithat támogatására, a mely oly erélyt képes kifejteni, miszerint a költségvetésben az egyensúlyt, ha nem is az utolsó forintig képes azonnal helyreállitani, de legalább is oly előirányzatot tud és akar beterjeszteni, a mely egy kótségbevonhatlan számításon nyugvó eredményt biztosit szegény hazánknak. Igaz, hogy ez esetben én részemről ezen kormánytól, a személyek kérdésétől egészen eltekintve, a feladatnak megfelelő módot és eszközöket meg nem tagadnám, de ezt megtagadni nem is lenne tanácsos, miután tessék elhinni, ha a törvényhozás tagjai nem lesznek képesek ez irányban egy kényszerhelyzetnek utat nyitni: ugy mindig a kedélyes óhaj mellett fogunk maradni a nélkül, hogy az országnak képesek lennénk egy kedvezőbb, egy megnyugtatóbb eredményt bemutatni. Uraim! Máshonnan hiába várunk segélyt; mert ha ez bármely oldalról érkeznék: köszönet alig lenne benne. Azt is tudjuk, hogy a folytatott irány nem csak hitelünket veszélyezteti; mert ha nem tagadom is, hogy ezt egy erélyes, tetterős politika csakhamar képes helyreállitani, de az emberiség jogait és a tulajdonjogból eredő önvédelmi ösztönt számításba véve, államiságunk és alkotmányunk létereje és jövője egy ily gazdálkodás következtében meg van támadva és kérdésessé téve, különösen egy vegyes fajokból alakult államban, az egyes polgároknak anyagi jólétére nagy gondot kellene fordítani; mert ez az egyetlen, a mi képes az elhagyatottság érzetét ellensúlyozni. És mind ezt azért mondom; — mert meggyőződésem, hogy ha a kormány és a torvényhozás tagjainak többsége az egyes polgárok jogos igényeit kielégíteni nem képes: ugy alig lehet csodálkozni, hogy ha találkozik 15 millió lakos közül olyan, a ki a folyton szaporodó terhek ellen a határon vagy az alkotmányon kívül vél segélyt találni. (Igaz! bal/elől.) Láttuk 1848-ban, hogy még magyar ember is találkozott, a ki egyéni felfogásából eredő igényeinek védelmét a muszkáktól várta. (Igaz! balfelöl.) Én azonban, a ki alkotmányunk hive vagyok, óhajtom, hogy a helyzet komolyságától áthatva, oly erélyt fejtsünk ki a takarókosság terén, a milyent egyes emberek szoktak, habár ritkán, de hasonló esetekben kifejteni, és ezért elmondom, miszerint nekem határozott meggyőződésem, hogy a mely kormány nem tud azonnal ily irányt meghonosítani, a mely többség a parlamentben ez eljárás consequentiáival megmérkőzni nem akar: az lehet szabadelvű vagy bármi más, de államéletünk szomorú helyzetének ura nem leend soha. (Helyeslés bal/elöl.) Végre mielőtt előadásomat befejezném, a t. ház engedelmével egy rövid pillantást kívánok vetni államháztartásunk pénztári naplójába. Grondolom a főbb jelenségek ekép csoportosulnak: a fusióból alakult kormány Ghyczy Kálmán akkori pénzügyi minister úrtól a 153 milliós kölcsönnek második részletéből átvett körülbelől 36 milliót, — ezt elköltötték; a folyó évi jövedelmet, — azt elköltötték; az uj adók utáni jövedelmet, — azt elköltötték; az adóemelések utáni jövedelmet — azt elköltötték; a 80 milliós kölcsönből a mi értékesíthető volt: azt elköltötték; és a kiegyezést illető alkudozásból várható kincseket: — még csak a jövőben akarják elkölteni, ha a magyar törvényhozás e törvényeket meg fogja szavazni, vagy ha az osztrák törvényhozás ezeket változatlanul elfogja fogadni; vagy végre, ha a bejelentett alakban egyátalán valamit jövedelmezni fognak. T. ház! Fölszólalásomnak consequentiája — azt gondolom, ha én is a jó hazafi névre igényt tartok, a mit tőlem eltagadni talán még sem lenne méltányos: nem lehet más, mint az, hogy a költségvetést nem szavazom meg, nem szavazom meg,