Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-167

167. országos ttléi november IS. 1870. 131 merni; de másfelől figyelmeztetem a t. házat és figyelmeztetem különösen a t. túlsó oldalt, hogy az 1867-iki kiegyezés óta ez az első nyílt ellenséges fellépés hazánk érdekei ellen, oly fellépés, a mely jelzi azt, hogy daczára minden kiegyezésnek, daczára a vám és kereskedelmi szövetségben épen ily irányban az ország iránt biztosított jognak, ma is fájdalom nem csak egyes körökben, hanem magában az osztrák kormányban létezik azon irány, Magyarország önálló államgazdasági és pénzügyi fejlődését minden lehető módon meggátolni ós Magyarországot e tekintetben osztrák gyarmattá tenni." T. ház! Mindezeket csak azért hoztam elő, *hogy a t. ház tagjai világosabban visszaemlékezhessenek arra, mily indignatiót kelthetett ez időben egy jól értesülni szokott forrásból eredő hir ; én azonban hírekre fektetett érvelésekbe bocsátkozni ma sem tartom szükségesnek; amiért is az előbb felsorolt kifakadásokat mindaddig ignorálni kénytelen vagyok, míg ennek megfelelő, ezeket igazoló tényekkel — a kiegyezési törvények ós a magyar jegybankkérdések alakjában — nem állunk szemben. Különben ez és ennél sokkal élesebb megtámadások eléggé tanúskodnak az iránt, mily nagy elvi ellentétek voltak az ez időben fennálló pártok között; ma azonban a fusió kényelmes takarója ÍM £111 siri csendben látjuk — nem mind, de nagy részben ugyanazon politikai gladiateuröket, a kik nem rég élet-halál harczot vivtak egymás ellen. (Derültség balfelöl.) És lám, ha ez az önmegadás és megtagadás nem is a fusió főczéljának nevezhető, mégis mint kimagasló tény megemlitóst érdemel: mert ezáltal constaíálható az, hogy egy tekintélyes része ugyanezen férfiaknak a terhek alatt nyögő nemzet szemeláttára testvéries egyetértésben támogatják azon kormányt, mely az ország anyagi erejének példátlan megfeszítése daczára az államháztartásban az egyensúlyt belyreállitani nem képes és ezért nézetem szerint feladatának megfelelni nem tud. (Helyeslés bal felöl.) Meglehet t. ház, hogy a közoktatás költségeit kímélni akarván, ez mind azért történik, hogy a nemzet a politikai exigentiák tudományában ingyen oktatást nyerjen. De legyen ez bárhogy, — gondolom nem tévedek, a midőn azt merem állítani, miszerint a fusió egyfelől nem oly rég történt, hogy ezt a phraselogia hatalmával — ha valaki igy akarná — a nemzet emlékéből ki lehetne törölni és másfelől nem oly korai, miszerint ne lenne joga. ma már az utolsó adótfizető napszámosnak is kérdezni, hogy végre mi, ós miért törtónt? (Élénk helyeslés bal felöl.) Mindenki tudja és ezt tagadni alig lehetne, hogy a kiegyezés folytonos védelme a legjobb erőket igényelte és e közben az ország anyagi erejében túlzásokba menő bizalom oly lépésre ragadta a kormányokat, hogy már 1872-ben a folytatott pazar irány tarthatatlanságáról az ország legnagyobb része meg volt győződve. Történtek is felszólalások minden oldalról, ha nem tévedek 1873-ban a jelenlegi ministerelnök ur, a fejedelmi udvartartás költségeinek felemeléséről szóló törvény tárgyalásánál ezeket monda: „Kosszalom tehát e törvényjavaslatot ezen szempontból és megengedjenek, de önkénytelenül merül fel az emberek előtt azon kérdés, hogy vajon a magyar királynak udvaronczai vannak-e inkább, vagy komoly tanácsadói." Egy másik beszédében ezeket mondja: „Meggyőződésem az, hogy nekünk igenis első mindenekfölötti feladatunk kimondani, hogyha ezen évben még nem lehetne is, de okvetetlenül már a jövő évben rendes kiadásainkat rendes bevételeinkkel fogjuk fedezni." Még egy másik beszédében azt mondja: „Fentartani csak azt lehet, ami fenn van; ami pedig nincs, azt helyre kell állítani : nálunk pedig nincs meg az államháztartásban az egyensúly." Báró Sennyey Pál t. képviselő ur körülbelől ugyanez időben a legnagyobb takarókosságot kívánja államháztartásunkban óletbelóptetni; sőt még magam is koczkáztattam azon megjegyzést, hogy egy állam erejét nem a fegyverek számában egyedül, hanem főleg az anyagi jólétben, mint a szellemi haladásnak nólkülözhetlen forrásában vélem keresendőnek. A közvélemény csakhamar lelkesedéssel karolta fel a takarékosság elvének a gyakorlatban szigorú keresztülvitelét és ez volt, a miért óhajtotta legyen hazánknak egy erélyes, tetterős kormánya. A sok kísértésnek rövid vége a fusió volt; de hát mi is volt ennek czólja? Erre nézve csakhamar nagy véleménykülönbségek merültek fel. Az ország nagy többsége határozottan meg volt győződve, hogy a fusió czólja más nem lehetett, mint az államháztartásban az egyensúlyt mi hamarább helyreállítani. Igaz ugyan volt egy töredék, a mely azt vitatta, hogy a fusió nem egyéb, mint az egyéni hiúságnak gyakorlati kielégítése. (Élénk helyeslés bal felöl.) Hogy a tények kinek adnak igazat, arról ítéletet mondani nem akarok, nehogy valakiben azon eredeti ötlete támadjon, engem is az udvaronczok közé sorolni. A folyó évi költségvetés tárgyalásánál, ha nem tévedek, — ekkor történt, a ministerelnök ur azt mondotta: „csodákat ne várjunk a kormánytól." E szerint a fusiónak ez nem volt czélja. Mellékesen legyen mondva, én csodákat nem is vártam tőle ; mert ha ezt várni jogom lett volna : tessék elhinni, van annyi hazaszeretetem, kötelességérzetem és legalább is politikai bátorságom, hogy a ministerelnök urnák a szolgálaton kivüli állományban helyezett politikai meggyőződéséhez már a fusió ideiglenes kísérletét megelőzőleg csatlakoztam volna. 17*