Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-145

74 145. országos Ülés június 2. 1876. hogy engedtessék meg neki nj megyeház építése, hogy igy magát kényelmesebben és a megváltozott viszonyok igényeinek alkalmasabban berendezhesse. No, ha a kis Kraszna azon helyiségben nem tudott elhelyezkedni és azok már akkor roska­tagok voltak és miután azóta azokon javítás nem történt: bátor vagyok kérdezni, hogy a meg­nagyobbított Szilágymegye hogyan fog egész appa­rátusával abban elhelyezkedni ? Természetesen, hogy sehogy sem. Hanem ha a t. törvényhozás azt találná sane­tionálni, hogy Somlyó legyen székhely ; az elhe­lyezkedésnél ezen körülmény kitűnvén: az igen t. belügyminister ur a t. ház elé egy póthitel iránti javaslatot lenne kénytelen benyújtani, mely­ben az foglaltatnék, hogy Szilágymegyének épít­sünk közigazgatási apparátusa elhelyezésére épü­letet, vármegyeházát; holott Közép-Szolnokmegye ujdanott uj megyeházának építését ezelőtt két év­vel fejezte be. T. ház! Miután ez, az épületekre nézve, a közigazgatási apparátus elhelyezésére nézve tagadhatatlan tény és a dolog igy áll: az erre vonatkozó érv sem fogadható el a mellett, hogy Somlyó legyen a megye székhelye. Van még egy érv, tudniillik az önkormány­zatra hivatott elemeknek Somlyó körüli tömörebb jelentkezése. Megvallom t. ház, hogy ezen érv bír némi látszattal és némi valósággal; és csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ez csak akkor áll: ha oda számítjuk, hogy Közép-Szolnokmegyé­nek constituent részét Zilah városa nem képezi, miután törvényhatóságától megfosztatott. De mint­hogy mint kisebb városi törvényhatóság jogait már elvesztette és a megyébe bekebcleztetett; ha a Zilah városi önkormányzatra hivatott elemeket vesszük is: ezen egyetlenegy érv is megszűnt, inert Zilah városában több önkormányzati elem van, mint egész Krasznamegyében. (Helyeslések.) Ezen felül t. ház, szabad legyen még meg­jegyeznem, hogy a kisebb városi törvényhatóságok megszüntetését tárgyazó törvényjavaslat indokolá­sába az igen t. belügyminister felvette azt is, hogy a kisebb városokat nemcsak azért kell meg­szüntetni és az illető megyébe beosztani, mert azok nem képesek önmagukat kormányozni, ha talán nem képesek; — mert ez Zilahra nézve nem állott; — hanem azért is, mert ez által az ön­kormányzati elem a megyében terjed és a politi­kai és társadalmi ellentétek, melyek a megyei és. városi polgárok között netalán eddig jelenkeztek: ki fognak egyenlittetni és az erők a közérdekre, való közreműködésre irányoztatni. Hogy Zilah városa ezen törvény által elveszítvén törvényható­sági jogát és pedig akkor midőn 43 ezer forint évi tiszta jövedelemmel bírván, önmagát teljesen kormányozhatta, hogy ezen jogától most megfosztva, még arra is kényszeríttessék, hogy midőn az ön­kormányzatra elégséges elemekkel bir, egy egészen más törvényhatóság területén gyakorolja önkor­mányzati jogát: ezt nem értem. (Helyesléseké) De ettől is eltekintve, legyen szabad egy rövid összehasonlítást tennem az állami magasabb tekin­tetek szempontjából a két város között; ugyanis t. ház, itt egyes helyi érdekek nem bírnak döntő hatással, ha fölszólalunk is; de a mennyiben a t. belügyminister ur az átalános vita alkalmából méltóztatott és pedig helyesen megemlíteni, hogy a székhely kérdése nem csupán vidéki, hanem állami fontosságú kérdés is : szabad legyen e te­kintetben megjegyeznem, hogy a midőn Zilahon a kir. törvényszéken kívül a culturális intéze­tek közül a néptanitó-képezde, polgári iskola, 8 osztályú felekezeti főgymnasium és mindenféle községi és elemi iskolák, azaz négy községi, há­rom felekezeti és egy állami iskola létezik; tehát cultur intézetek tekintetében ugy van megáldva, s mondhatom saját lakossainak áldozatkészségé­vel, a mint Magyarország területén bátran merem állítani, egyetlen egy akkora népességű város sincs és ezen állásnál fogva megkönnyíti az ott levő hivatalnokoknak, kiknek az állami mostani szorult financiális helyzetében fizetéseiket talán még sok ideig nem javíthatja, hogy gyermekeiket taníttassák és a culturának egy nemzedéket nevel­jenek, mely hova tovább képes legyen a haza szolgálatában megerősíteni egy középosztályt és egy ujabb generatiót képezni a hivatalnoki osz­tálynak. Erre a két város közül csakis Zilah képes. A mi az állam financiális érdekét illeti, any­nyit kívánok megjegyezni, hogy Zilahon az állami ós törvényhatósági közigazgatás minden ágazata ingyen van elhelyezve; ott van a 45-ik és 97-ik honvédzászlóalj igen alkalmas kaszárnyában el­helyezve ; a tanintézetek, a kir. törvényszék, a város által adott diszes és tüzmentesépületben ; a inig ezekkel szemben Somlyón az imént említet­tem megyeházon kívül, semmi sincs, a mire nézve azt hiszem a t. igazságügyniinister ur kellőleg lesz tájékozva, a mennyiben nagyon helyesen a kormány, mielőtt a törvényszék elhelyezése kér­désében döntött volna: saját kiküldötte által tudo­mást vett az ottani helyi viszonyokról. T, ház! En mint előbb is mondám, lehet hogy elfogultan beszélek Zilah érdekében s ugyan ez történhetik Somlyó helyi érdekében is; de egy nem lehet és ez az, hogy a kormány, mely speciális érdekektől eltekintve, terjeszti elő tör­vényjavaslatát, ugy statistikai adatok, mint he­lyi viszonyok s főleg az állam érdekében részre­hajló lett volna a felelősség súlyának érzetében. A mikor a t. minister ur Zilahot hozta javaslatba : bizonyosan nem a speciális helyi, hanem minden

Next

/
Thumbnails
Contents