Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.
Ülésnapok - 1875-146
146. országos Ülés június 3. 187G. 115 nében lehessen megállapítani a nép legális akaratát. En egyszerűen kijelentem — nem akarván a t. ház figyelmével és idejével visszaélni — hogy ezt nem mondtam s így meg nem engedhetem, hogy e szavak nekem tulajdonitassanak. (Szilágyi Dezső: Simonyi Ernőre értettem!) Szivák Imre előadó: Tartozom felelni azon támadásra, melyet Simonyi Ernő t. „képviselő ur a sorjegyzék VI. pontjának stilizálására nézve tett. Azt tartom hogy itt, igen lényegtelen kérdés forog fenn, a mennyiben a kérvényt bizottság, positive fejezi ki azt a mit ő negatíve akar kifejezni ; oda megy ki az általuk beadott határozati javaslat, hogy utasitatni kívánják a ministert, hogy a tilalom vonassák vissza: tehát engedtessék meg, hogy a nép nyilatkozzék, vagyis legyen eszközölhető a kérvény petituma. Egyúttal tartozom röviden elmondani azon szempontokat, melyeket a kórvényi bizottság javaslatának formulázásánál maga előtt tartott és bátorkodom azon paradoxont eonstatálni, a melyet a t. képviselő urak határozati javaslatuk indokolására felhoztak. Ugyanis egy részről a képviseleti rendszeren alapuló munioipium ós municipalis autonómiát és ugyanazon tárgynál a suffrage universelle-t védelmezni nem tartom lehetőnek, egyik a másikat kizárja, és a ki a munieipalis autonómiájának védelmére kel: az ugyanazon kérdésben a suffrage universelle-t nem pártolhatja. (Élénk ellenmondás a szélső baloldalon.) Másik megjegyzésem az, hogy a mint suffrage universelle a parlamentalis törvényhozást teszi lehetetlenné : ugy viszont a népnek egyes administrativ kérdésekben való meghallgatása magát az administratiót teszi lehetetlenné. . Itt bátorkodom ép az önkormányzat szempontjából hivatkozva arra, hogy a Hajdú kerület e kérdésben már határozott, felvetni azon kérdést, hogy mi történik azon esetben: ha a népszavazás vagy helyesli a Hajdú kerület határozatát vagy nem ? ha helyesli: arra szükség nem volt, ha nem helyesli: mi fog történni ? Mi hajtatik végre : a municipium határozata vagy a nép határozata'? (Felkiáltások a szélső baloldalon : Nem végrehajtásról van itt szó.) Azt hiszem, hogy ép ez az administratio rendjének felforgatására vezetne. (Felkiáltások : Szavazztmk!) Utolsó észrevételül megkívánom jegyezni, hogy a mint egy részről a ministeri leirat elfoglalja azon álláspontot — s itt tagadom azt a mit Mocsáry Lajos az ellen felvetett, hogy tudniillik nem engedi meg a Hajdú kerület véleményeinek nyilvánítását, — mondom nem csak megengedi, hanem felhívja, hogy saját véleményét nyilvánítsa, itt a minister csak arra kívánt utalni, hogy nem ellenzi, sőt nagyon szükségesnek és jónak tartja, hogyha magánszemélyektől kiinduló gyűlések által, a kérvényezési jognak utján, vagy pedig oly hatósági hivatalos tisztviselő kezdeményezése folytán szándékoltatik kitudatni a nép véleménye, a mely hatóság azon kérdésben már a priori állást foglalt, tehát elfogulatlanul e véleményt kipuhatolni nem is alkalmas. (Helyeslés.) Én e kérdésekben nem a hatóságoktól, hanem egyesektől, kiindulva például népgyűlések vagy aláírások utján fejeztessék ki az egyeseknek véleménye s én csak azt vagyok bátor kérdezni, hogy ép az egyéni szabadság és egyéni vélemény nyilvánítás eszméjének mi felel meg jobban: az-e ? azt tartom, hogy amaz az egyéni szabadság eszméjéhez sokkal közelebb áll és ez volt azon szempont, melyet a kérvónyi bizottság is követett. (Szavazzunk.) Szabó Mihály: T. ház! En igen rövid leszek; de egy felvilágosítással minden esetre tartozom a háznak. En, mint a Hajdú kerületi egyik képviselője ezen viszonyokat nagyon ismerem. Itt a vita folyama alatt a kórdós ugy tüntettetik fel, mintha a t. belügyminister urnák e tárgyban kelt leirata, illetőleg a szavazás megakadályoztatása, a Hajdú kerület nagy sérelmével törtónt volna. En e tekintetben vagyok bátor felvilágosítani a t. házat. A Hajdú kerület közönsége, akkor, mikor e feliratot elhatározta, midőn e tárgy fölött vitatkozott: nagyon is kifejtette azt, hogy bizony a lakosságnak legnagyobb része, épen ugy vélekedett, mint a t. belügyminister ur, hogy e tekintetben a népet megszavaztatni nein volna egyéb, mint a kedélyek felizgatása. Mi nálunk, minthogy minden város rendezett tanácsú város, igen széles körű képviselő testűlettel bír és ezen képviselő testület például Szoboszlón 130 tagból áll s a többiekben szintén hasonló lélekszám arányhoz képest ós igy igen tág tér nyilik ahhoz, hogy a nép véleménye nyilvánulhasson. így történik az. — mint arra t. barátom is hivatkozni méltóztatott, hogy a törvényhatóság egyes városai, valamint a törvényhatóság is nyilatkozott e tárgyban. Ezek következtében én kijelentem, hogy azon kerületi bizottsági ülés, melyből ezen felirat felterjesztetett: csakis négy szavazattal terjesztetett fel ezen felirat és ez egyátálában nem olyan sérelmes, mint a milyennek az mondatik. A mi azon praecedenst illeti, melyet a t. képviselő urak mondanak, hogy Szapáry belügyministersége alatt történt Szabolcsban és pedig ugyan ezen községekben a megszavazás : bocsánatot kérek én ugy tudom, hogy a nép megkérdezése megtörtént; de nem megszavaztatása. Az igen t. belügjoninister ur most sem tiltotta meg a nép megkérdezését; de a nép megszavaztatását nem engedte meg a Hajdú kerületben — szerintem is — nagvon helyesen. Én 15*