Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-139
139. országos Illés májas 26. 1876. 365 háznak ezen feltételét már akkor, midőn a törvényjavaslatot benyújtotta; vagy nem ismerte; ha ismerte: akkor nem volt szabad ezt elhallgatnia, nem volt szabad más értelmű törvényjavaslatot terjeszteni elő; vagy ha nem ismerte : ezen esetben a mint a bankház egy, a törvényben nem foglalt feltételhez kötötte a kölcsön megadását: ezt tartozott volna a háznak bejelenteni s külön uj felhatalmazást kérni. A pénzügyminister ur azonban azt nem tette s ez által igen tetemes kárt okozott és okoz folytonosan az államkincstárnak. Méltóztassanak ugyanis meggondolni, hogy mi a különbség jelenleg az ezüst és az aranyérték közt. A legközelebbi árjegyzések szerint a 20 francos arany 9 frt 60 krral jegyeztetik, a mi nem kevesebb, mint 20°| o-ot tesz ; az ezüst pedig körülbelül 3°i 0-os agióval bir a pénzjegyekhez képest. A különbség e szerint az arany ós az ezüst közt nem kisebb, mint 18°| 0 , a ifii oly tetemes összegnél, részint a kamatokat, részint a törlesztést t értve, 100 meg 100.000 irtokat tesz évenként. Én tehát t. képviselőház, constatálva látom azt, hogy a pénzügyminister ur a törvényt megszegte s constatálva látom azt is, hogy ez által az államkincstárra tetemes kár háramlik. Nem tudom, hogy mennyiben igaz sejtelmem, hogy az egész összeg aranyban fizettetik nemcsak Londonban, hanem egyebütt is, Berlinben Bécsben, Budapesten ós Majnái-Frankfurtban Minap, midőn szó volt erről, ezt azzal igyekeztek igazolni: mert nem tehető fel, — mondák — hogy a kötvény birtokosa tudván, hogy ha Londonba küldi a maga szelvényét, ott aranyat kap érte; azt mégis ezüstért legyen hajlandó beváltani Pesten, Bécsben vagy Frankfurtban. Ámde én, t. ház! mindamellett azt gondolom, hogyha igen valószínű is, hogy a szelvénybirtokosok legnagyobb része igy cselekednék: mégis azt tartom, hogy van az államkötvény-birtokosoknak bizonyos száma, a mely nem venné magának azon fáradságot, hogy Londonba küldje a szelvényt, hanem beváltaná helyben ezüstért. De tudtommal nincs felvilágosítva sem a jelentésben, sem más okmányban: vajon valóban mind aranyban fizettetik-e a kamat és a törlesztés, vagy pedig csak részben. Egyébiránt én azt gondolom, hogyha nem is az egész kamat: annak legalább egy része talán Londonban is ezüstben lenne fizethető. Mert a szelvényen nemcsak hogy nem áll, hogy tisztán aranyban fizetendő ; hanem ott áll: 25 frt ezüst s aztán angolul: Two pound and ten shillings silver, vagyis 2 és 10 shilling ezüstben. No már most, ha ez utolsó szót, mely az értéket jelöli meg, nem visszük is át a sterlingekre, melyek, mint tudjuk, arany pénzt jelentenek: azt gondolom, hogy a shillingekre, melyek ezüstpénzt jelentenek, mégis magyarázhatók és átvihetők. De az sincs megmondva: vajon ezen összeg, mely mégis 20°f o-át teszi az egész összegnek, aranyban fizettetik-e vagy ezüstben? Már pedig ennek is van fontossága, különösen akkor, midőn az ezüst és arany árfolyam közt oly roppant nagy a különbség. A mi azon érvet illeti, hogy a pénzügyminister, midőn a kibocsátás történt, azt jóhiszemüleg tehette, mert akkor — úgymond vagy épen semmi árkülönbség nem létezett a két nemes fém közt, vagy igen csekély: legyen szabad megjegyeznem azt, hogy habár igaz is, hogy az ezüst értéke csak 1873-ban kezdett alászállni, illetőleg az arany értéke 1873-ban kezdett emelkedni rohamosan ; mindamellett méltóztassék visszaemlékezni, hogy az árkülönbség már akkor is létezett és igy egyátalán fogva nem volt közömbös dolog, bogy ezüstben fizettetik-e a kamat és történik a törlesztés, vagy ama drágább fémben. Különösen pedig nem volt helyes, hogy azt közömbösen vette a minister; mert meg kellett volna fontolnia azt, hogy azon árkülönbség időjártával — itt 30 esztendőről van szó — még nagyobb lehet. Ugyanis már akkor, ha nem volt is elhatározva, ele szóban volt Németországban, Svécziában, Norvégiában, Dániában, Hollandiában az aranyértéknek behozatala, a minek szükségszerű következése volt az arany értékének, az arany árának emelkedése. Ezt egy pónzügyministernek lehetetlen szem elől téveszteni, ezt nem volt szabad a magyar pónzügyministernek is számításba nem vennie. E szerint, t. ház! minthogy alig szenved kétséget, hogy az akkori pénzügyminister nem tartotta magát a megszavazott törvényhez, minthogy más részről az is bizonyos, hogy ez által az államkincstárra nagyobb teher hárult, mint hárult volna különben, minthogy még az is alig vonható kétségbe, hogy ha jóhiszemüleg cselekedett is a minister, mindenesetre kellő előrelátás nélkül járt el: én a felmentést, melyet a zárszámadási bizottság indítványoz, ez úttal megadhatónak nem tartom. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! A kérdés, mely Irányi Dániel képviselő ur részéről felvettetett, nem először jelenik meg itt a házban. Több ízben volt alkalmuk a ház tagjainak ezen kérdéssel foglalkozniuk. Első ízben, mikor a kérdés a ház előtt concrét alakban mégjelent, volt a tavalyi költségvetés tárgyalása alkalmával, midőn épen ezen kölcsönnek s még hozzá az 1867. évi 80 milliós franezia úgynevezett vasúti kölesönnek kamatairól lévén szó, én voltam j szerencsés kijelenteni a házban a pénzügyi bizott-
