Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-137
137. országos Ülés május 23. 1876. gÓ 1 ? Iában véleményt alkot és a ház elé terjeszti a nélkül, hogy az illető képviselő urat kihallgatta volna ; mert azt senki sem foghatja tagadni, hogy a házszabályok 177. §-a és annak 2-ik része, ámbár analóg intézkedést tartalmaz ; de határozottan kétségtelenül, kötelezőleg a mentelmi ügyekre nem szól és igy azon nézeten vagyok, hogy igenis a mentelmi bizottság semmi házszabály-sértést nem követett el, akármit méltóztatnak állítani. De másrészt részemről azon nézeten vagyok, hogy az ilyen kényes ügyekben egy bizonyos tekintettel való eljárás nem felesleges, és ha nem ugy méltóztatnak azt követelni, mint a házszabályok világos rendeletét: ez esetben én igenis hajlandó vagyok arra. hogy a házszabályok 177. §-a 2-ik bekezdésének rendelkezése analógia folytan, hasonlat utján kiterjesztőleg alkalmaztassék. Én részemről nem látok semminemű okot arra, hogy a t. ház, ha épen súlyt helyeznek erre a biztosítékra, hogy az illető képviselő ur nyilatkozatot tehessen a bizottság előtt, hogy a t. ház ezen indítványt el ne fogadja és a mentelmi bizottságot megbízza azzal, hogy meghallgassa az illető képviselő urat és azután terjessze elő jelentését. Én részemről ily alapon, ily módon ahhoz hozzájárulok. Simonyi Ernő: T. ház! Én a házszabályokhoz akarok szólani. Elfogadom tökéletesen Szilágyi képviselő ur indítványát; hanem csak azon hozzátétellel, hogy azért, mert a házszabályok ugy rendelik és nem azért: mert a ház többségének ma igy tetszik, holnap ugy; hanem mert a törvény igy rendeli. Mert én oly nagy fontosságú kérdést, mint a képviselő mentelmi joga: méltóztassanak megengedni, akármely képviselő testület napi szeszélyétől föltételezni nem akarom. A törvény a házszabályok 177. §-a általában a kérvényekről ezt mondja: ..Ha a ház valamely tagja mint folyamodó fél által vagy érdekében adatik be kérvény : ez annak tárgyalása alatt se a bizottságban, se az ülésben jelen nem lehet. De ha ellene adatott be kérvény : az iratok vele előlegesen közöltetnek, s védelmét mind a bizottságban, mind a ház előtt szóval vagy írásban előzőleg előadhatja; azonban a bekövetkező tanácskozásban ós szavazásban részt nem vehet." A házszabályokban nincs szabály, mely ennél vüágosabban szólana, s miután a lényegre nézve köztünk különbség nincs, s miután a törvény itten világosan szól: kérdem az előttem szóló képviselő urat, mit akar elérni az által, hogy a törvény méltóságát, a törvény magasztos rendelkezését le akarja alacsonyítani az által, hogy azt mondja: nem mert a házszabály parancsolja, hanem mert nekünk ugy tetszik? A házszabályok rendelkezése előtt meg kell hajolnunk mindnyájunknak, ezeknek megváltoztatását a törvény tiltja nekünk. (Elénk, helyeslés a szélső baloldalon?) Szilágyi Dezső: Személyes kérdésben, és szavaim evidens félremagyarázása tárgyában emelek szót. (Mozgás a széls'ó balon.) A t. képviselő ur figyelmeztet engemet, hogy respectáljam a házszabályokat. Nagyon örülnék, ha a t. képviselő urak ott azon oldalon erre példát nyújtanának. (Nagy zaj és ellenmondás a szélső" balon.) Elnök : Csupán szavai félremagyarázása tárgyában méltóztassék szólni. Szilágyi Dezső: Csak azt jelentem ki e figyelmeztetés ellenében, hogy én a házszabályokat értelmeztem és egyenesen megmondtam, hogy a 177. §. pusztán kérvényekről szól, ez pedig nem kérvény; (Ellenmondás), de nem elleneztem azt, hogy a házszabályoknak pusztán kérvényekről szóló intézkedése analógia utján ez esetre is kiterjesztessék. Ennélfogva nem fogadom el állításomnak azon elferditésót, hogy én a házszabályok világos rendelkezése alól egy ügyet kivonni akartam. (Zaj a szélső balon.) Simonffay János: Én egészen másként értelmezem a házszabályokat, mint az előttem szóló, és hogy ezt másként mint én, helyesen értelmezni nem is lehet: azt magok a házszabályok igazolják. Itt az van mondva, hogy „képviselő ellen beadott kérvény." Kérdem most: minő kérvény adatik be képviselő ellen? (Helyeslés a széh'ó baloldalon.) Más nem. mint olyan kérvény, mely a mentelmi, incompatibilitási, vagy a választási bizottsághoz tartozik. Már most, határozottan ki van mondva, hogy olyan kérvénynél, mely képviselő ellen adatik be: az illetőt meghallgatni kell. s igy a házszabályok világosan szólanak. Ennélfogva a házszabályok ellen vétkeznénk, ha e szabály ellenére hoznánk határozatot. Én a gyanúsítást visszautasítom : mert azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, soha sem szólalt fel a házszabályok megszegése, hanem azok megtartása mellett. (Helyeslés a széls'ó baloldalon) Horánszky Nándor: Én tökéletesen egy véleményben vagyok Szilágyi képviselő társammal arra nézve, hogy ez nem kérvény. (Egy hang a szélső balon: Hát micsodát) Méltóztassanak meghallgatni. Ha ez kérvény volna: a házszabályom 179. §-a értelmében ez a ház előtt nem is lehetne, mert „kórvényt a házhoz benyújtani csak a ház valametyik tagjának közvetítésével lehet." (Ugy van! Felkiáltások a szélső baloldalon: De ez a kérvényeknek más nemei) A házszabályok világos rendelete szerint, ha ez kérvény volna: a kérvényi bizottsághoz kellene utasítva lennie, (Külön intézkedési) miről a házszabályok tüzetesen az eljárás szempontjából és e szempontból nem intézkednek. És mert én részemről praecedenst oly irányban megalkotni nem akarok, hogy az illető képviselő a mentelmi ügyekben kihallgattassók, a minek semmiféle practikus czéliát el nem ismerem: részemről