Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-137
306 137. országos ülés május 23. 1876. Emmer Kornél előadó: Erre nézve van szerencsém azt felelni, hogy Csatár képviselő ur javára iratok e csomagnál azért nem találtatnak, mert a pestvidéki tőrvényszék e tárgyban még csak az előnyornozás megindítására kérte a kiadást. Ez ügyben tehát vizsgálat még nem történt ; hanem csak elővizsgálat rnegejtésére kéretik a kiadatás. Minthogy itt egy hivatalos jelentés feküdt előttünk: a mentelmi bizottság nem látta ez ügyet azon stádiumban, hogy Csatárt megkérdezze, és nem látott semmi okot arra, hogy ne ajánlja a mentelmi jog felfüggesztését. Simonyi Ernő: A házszabályok egyenesen utasítják a mentelmi bizottságot, hogy szólítsa fel az illető képviselőt nyilatkozatra. Ez ugy is volt a gyakorlatban : mert a nélkül lehetetlen ítéletet mondani. Emmer Kornél előadó: T. ház! Több izben követtetett az a gyakorlat, hogy az illető képviselő, így nevezetesen Csatár Zsigmond képviselő ur is, kihallgattatott és most is alattomban értetődőnek gondoltatott, hogyha a mentelmi bizottság ülése összehivatik ós kitétetik az ügy az összehívó írásban, a melyben a bizottság ülést tart, hogy egy ily meghívás az illető képviselőnek is szól. (Zaj és felkiáltások: A házszabályok döntök!) A jelen esetben, a miről szó van. ily meghívás nem történt, legalább Csatár Zsigmond képviselő ur nem jelent meg, a mi nem akadályozta a mentelmi bizottságot abban, (Zaj.) hogy az ügyet tárgyalja. Már eddig is minden gyakorlati eredményt nélkülözőnek találtatott az ily meghívás és az illető képviselőnek kihallgatása nem szolgáltatott kellő anyagot az ügy kiderítésére. A jelen esetben Csatár Zsigmond képviselő ur nem nyilatkozott e bizottság előtt és a mentelmi bizottság az előtte fekvő adatok alapján adta meg véleményét, a melynek a t. ház által való elfogadását kérem. Csanády Sándor: T. ház! Nem tartozom azok sorába, a kik ha bebizonyíttatni fognak azon tények, a melyek miatt Csatár Zsigmond mentelmi joga felfüggesztetni kéretik : a kiadásra nem szavaznának; de miután a házszabályok rendelkeznek a fölött, hogy mi módon kell eljárni a bizottságnak ily körülmények közt s miután erről a gyakorlat is tanúskodik: kérem méltóztassék utasítani a bizottságot, hogy a házszabályok értelmében járjon el. Ismételve kinyilatkoztatom, hogy ha a felhozott tények be fognak bizonyulni Csatár Zsigmond ellen : akkor én leszek az első a ki a kiadást megszavazza. Emmer Kornél előadó: Csak azt vagyok bátoi megjegyezni előttem szóló t. képviselő ur észrevételére, hogy ő cireulus vitiosusban van; mert azt mondja, hogy akkor fogja megszavazni a kiadatást, illetőleg felfüggeszteni Csatár Zsigmond képviselő mentelmi jogát: ha azon tények, a melyek bejelentése alapján a mentelmi jog felfüggesztése kéretik, be lesznek bizonyítva. A pestvidéki törvényszéknek pedig szüksége van a mentelmi jog felfüggesztésére épen a végből, hogy ezen tényekre nézve az elővizsgálatot megtehesse. Én tehát kérem a t. házat, méltóztassék a mentelmi bizottság véleményét elfogadni. Almássy Sándor: T. ház! Való az, hogy annak kiderítésére : vajon megtörtónt-e valamely cselekmény? elővizsgálat szükséges. De itt más kérdés forog fen, és ez az, hogy a mentelmi bizottság nem hallgatta meg az illető képviselőt. Ez a jelen esetben, meglehet, nem is volt szükséges; hanem igenis ezt a házszabályok követelik és ez gyakorlatban is volt, hogy az illető képviselő kihallgattassék és kiderittessék: vajon forog-e fen zaklatás vagy sem. (Helyeslések.) Én e szabályt és gyakorlatot továbbra is megtartatni kívánom, azért kérem a t. házat: méltóztassék a mentelmi bizottságot újból utasítani, hogy az illető képviselőt hallgassa ki. Én sem tartozom azok közzé, a kik semmi esetben sem szavazzák meg a kiadatást; hanem igen veszélyes praecedens volna az, ha a mentelmi bizottság, az illető képviselő meghallgatása nélkül adná meg véleményét és indítványozná felfüggeszteni a mentelmi jogot; mert utóvégre a legártatlanabb emberre a legaljasabb rágalmakat rá lehet fogni és ha az illető képviselő ki nem hallgattatik: a mentelmi bizottság egyoldalulag hozza meg véleményét. Annál fogva ismételve kérem a t. házat, utasitsa a mentelmi bizottságot, hogy az illető képviselőnek kihallgatása mellett derítse ki: vajon fordul-e elő zaklatás vagy nem. Emmer Kornél előadó: T. ház! Nekem csak azt az egyet kell megjegyeznem, hogy azon tétel, melyre a felszólalt t. képviselő urak hivatkoztak, a házszabályokban nincs. A házszabályok 177. §-a a kérvényekről átalában szól; de nem a mentelmi bizottság tárgyalásairól: mert lényeges különbség van egy közönséges kórvény, és a mentelmi bizottság által tárgyalt kérvények között, a melyek inkább megkeresései a független bíróságnak (úllenmondások.) Egyébiránt a mentelmi bizottság legjobban tudja concret esetben átlátni, hogy szükséges-e? várható-e gyakorlati haszon az illető képviselő kihallgatásától, vagy pedig nem ? Ezen esetben nem látta szükségesnek a mentelmi bizottság azon egyszerű okból: mert még csak az előnyomozásra kéretett az engedély, (Mindegy!) csak az előnyornozás szempontjából kívántatott meg a mentelmi jognak felfüggesztése. Ismét ajánlom a jelentés elfogadását Szilágyi Dezső: T. ház! Én azon nézetben vagyok, hogy e mentelmi bizottság a házszabályok megsértését nem követte el akkor, mikor áta-